Parlagfű és gaz lepte el Mészáros Lőrinc felcsúti földjeit

  • Magyar Krisztián
  • 2014. augusztus 18.

Kis-Magyarország

A polgármester Alcsútdoboz-Göböljárás környéki földjeinek egy részén gaz, sok helyen pedig parlagfű virít. Utóbbi miatt pénzbüntetést is kaphat Felcsút vezetője.

Az állami földpályázatokon Mészáros Lőrinc cégén és a rokonságán keresztül közel 1300 hektárhoz jutott. Úgy tűnik azonban, hogy a földek egy részét nem gondozza Felcsút első embere. Hétvégi ottjártunkkor ugyanis azt láttuk, több helyütt gaz lepte el a területeket, sőt, akad olyan rész is, ahol méteres magasságú az épp most virágzó parlagfű. Úgy tudjuk, Mészáros Búzakalász 66 Kft.-jének göböljárási telephelye környékén nem is kaszáltatja földjeit. Ezeket a földeket korábban Váradi András juhász gondozta, ám a földbérleti pályázatok után neki el kellett hagyni őket.

Hátul a Búzakalász táblája

Hátul a Búzakalász táblája

 

Pedig ha valakinek a földje tartósan parlagfüves, az komoly pénzbüntetésre számíthat. A jogszabály szerint a bírság 15 ezertől 5 millió forintig terjedhet a terület nagyságától, illetve a fertőzés mértékétől függően.

false

A Fejér Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága a magyarnarancs.hu-t arról tájékoztatta, hogy – az augusztus 11-i állapotok szerint – a megyében belterületen egy, külterületen pedig 24 helyrajzi számon talált parlagfű miatt indult eljárás fertőzöttség miatt. Ez a területnagyság közelíti a 100 hektárt, de a parlagfűvel fertőzött rész „csak” 1,47 hektár.

Arról ugyanakkor nincs információnk, hogy a Mészáros Lőrinc alcsútdoboz-göböljárási földjein található parlagfű miatt indult-e cége, a Búzakalász 66 Kft. ellen eddig eljárás. Az viszont tény: a földektől pár száz méterrel arrébb emberek élnek, akik így kénytelenek elviselni a parlagfű közelségét.

De arról sincs információnk, hogy Tiborcz Eszter Csabdi-Tükröspuszta közelében – Felcsúttól néhány kilométerre – található, mintegy 60 hektáros állami földjét ellepő parlagfű miatt megbírságolták-e Orbán Viktor vejének testvérét. De a kormányhivatal azon közlése alapján, miszerint a megyében parlagfűvel fertőzött rész csak 1,47 hektár, feltételezni lehet, hogy eddig semmi retorzióval nem járt az, hogy a napraforgóval bevetett föld területén olykor ember nagyságú parlagfüvek burjánzanak.

Íme:

Tiborczéknál

Tiborczéknál

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.