Állatorvosi ló lett a nyíradonyi futópályából
Határidőre nem készült el, a támogatást vissza kellett fizetni, a kivitelezők pereltek, és ami megépült, nincs a település tulajdonában.
Határidőre nem készült el, a támogatást vissza kellett fizetni, a kivitelezők pereltek, és ami megépült, nincs a település tulajdonában.
Dávid Zoltán orosházi városvezető jegyezte a saját maga jutalmazásáról szóló előterjesztést. Ráadásul úgy, hogy az négy évvel ezelőtt lett volna esedékes. Az ellenzék szerint mindez elévült, így törvénytelen. Néhány szakértő dodonai véleményére támaszkodva a fideszes többség persze megszavazta az előterjesztést.
A rendelet szerint Lázár János ebből még az idén elkölthet kétmilliárdot.
Több ponton is cáfolja a gyújtogató korábbi nyilatkozatát annak az alapítványnak a létrehozója, amelynek épülete a tűz martalékává vált.
Ha ilyen történettel akarnám kimenteni magam a főnökömnél, azt mondaná, "ennyi mindent azért nem kell összehordanod". Riport.
Nincs a Balaton-parton olyan település, ahol külföldiek ne vettek volna ingatlant. Számukra a parttól 20–25 kilométer távolság is balatoninak számít. Körbejártuk a tavat, ingatlanosokat és tulajdonosokat kérdeztünk a szomszédi viszonyokról.
Most már tényleg nem lehet bejutni az elvileg a köz számára is látogatható partszakaszra az ott lévő fémkapun keresztül. A polgármester feljelentést tesz, de nem árulta el, ki ellen.
A Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatának átszervezése ügyében a hatalom sakkozik, és nyerésre áll.
Márki-Zay Péter szerint minden rendben, bár nem éri el az ügyvezetőt.
Nyírmártonfalva búcsúzó polgármestere a lombkoronasétányról ismert, pedig másra is pályázott. Az összes pénzt nem vette fel.