665 milliót nyert, de a választást elvesztette

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 14.

Kis-Magyarország

Nyírmártonfalva búcsúzó polgármestere a lombkoronasétányról ismert, pedig másra is pályázott. Az összes pénzt nem vette fel.

Több mint 665 millió forint unós támogatást nyert el eddig Filemon Mihály, Nyírmártonfalva októberben leköszönő polgármestere a 24.hu cikke szerint

A lombkoronasétányról ismertté vált Hajdú-Bihar megyei politikusnak a Magyar Államkincstár adatai szerint 2020 és 2023 között – amikor már polgármester volt – több mint 333 millió forint állami és uniós agrártámogatást fizettek ki, és korábban, megválasztása előtt szintén nyert 47 milliót egy vendégház építésére. Az utóbbi években erdősítési támogatásként 46, 82 és 470 millió forintot nyert.

A lap megkérdezte Filemon Mihályt a pályázati pénzek sorsáról. A polgármester azt mondta, az utóbbi három erdősítésből csak az valósult meg, amelyre 82 milliót nyert. Ebből 45 hektár erdőt telepített. A másik két említett összeget nem vette fel.

A polgármester azt mondta, meg kell nézni, mennyi pénzt folyósított az államkincstár. A lap újságírója megnézte, és arra jutott, hogy az állami szervezet nyilvántartása nem vág egybe azzal, amit Filemon Mihály mondott. Ő erre úgy reagált, hogy akkor rosszak az államkincstár adatai.

A lombkoronasétányról azt mondta, arra egyetlen forint közpénz sem ment el, teljes egészében ő fizette,

emiatt százmillió forintot kellett elvonnia a családjától.

Maga a beruházás nettó 64 millióba került, de voltak járulékos károk.

Ebbe a kategóriába sorolja azt is, hogy elveszítette a választást. 

Nyírmártonfalván hat polgármester-jelölt indult a június 9-i önkormányzati választáson, a győztes Kövér Mihály Csaba lett – Filemon elődje –, 427 szavazattal, a második 356-tal Filemon Mihály, aki most már nem a Fidesz jelöltjeként, hanem függetlenként indult. 2019-ben még a kormánypártok embere volt, a lombkoronasétány körül kialakult botrány miatt azonban szakítottak.

A sétány ügyében az Európai Bizottság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az Integritás Hatóság is vizsgálódott, Filemon Mihály azonban azt mondta, hogy őt egyik hatóságtól sem keresték, iratokat sem kértek tőle.

Megjelent az a hír is, hogy az Európai Ügyészség (EPPO) csalás gyanújával nyomozást indít a beruházás miatt. A Legfőbb Ügyészség erre közleményben reagált, mondván, az Európai Ügyészség nem járhat el ebben az ügyben, nincs itt hatásköre. Az Európai Ügyészségnek meg az az álláspontja, hogy bár nem csatlakozott Magyarország az EPPO-hoz, uniós pénzről van szó, tehát rá is tartozik, mi épült és miből Nyírmártonfalván.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.