Nem szavazták meg a polgármester fizetésemelését
A jászberényi Fidesznek semmi sem tetszik.
A jászberényi Fidesznek semmi sem tetszik.
Szabó Krisztina, a Sümeget vezető Végh László élettársa ügyében pár hete mondta ki a bíróság, hogy el kell kobozni a hamis érettségijét. Nemrég egészségügyi ellátással foglalkozó céget alapított, és Tapolcán nyitott tesztállomást.
A kormányhivatal inkább az EMMI-hez küldte a nyugalmazott közművelődési szakértő törvényességi észrevételét.
Az aszófői polgármester szerint a település anyagi helyzete ellehetetlenülne az ipari üzemek által fizetett adó nélkül.
2 milliós sérelemdíjat kértek becsületsértés címén – 10 ezer forintot kell fizetnie a DK-s vádlottnak, ami perköltség.
Ráadásul mindez egyetlen településen. Íme az új aszófői panoráma.
325 rendbeli csalás és 1 rendbeli sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság D. Sándornét első fokon a négy és fél éve húzódó perben.
Rendkívüli közgyűlést kért a Fidesz–KDNP. Összehívta Botka, egy olyan teremben, ahol el sem fértek volna, ha a többség eljön.