Mondjon le a polgármester, de maradjon a testület - mit akar a Fidesz Jászberényben?

Kis-Magyarország

Jókora követ dobott lemondásával Gedei József alpolgármester a jászberényi politika állóvizébe. Ennek kapcsán még az is felmerült, hogy oszlassa fel magát a képviselő-testület, de ez aztán arra módosult, hogy inkább mondjon le a polgármester.

 

 A DK-s Gedei József a napokban lemondott alpolgármesteri posztjáról Jászberényben. Azzal indokolta döntését, hogy hibás döntésnek tartotta és nem értett egyet az úgynevezett Malom-projekt felrúgásával. Hozzátette, nem tud olyan polgármesterrel dolgozni, aki a DK-vezetőjét, Gyurcsány Ferencet patás ördögként vizionálja. Elvárta volna a várost vezető jobbikos Budai Lóránttól, hogy az előválasztási kampányban semleges maradjon, ehelyett ellenfelét, az MSZP-s Kertész Ottót támogatta. Felrótta Budainak, hogy 2019-ben csak a DK támogatásával és visszalépésével lehetett polgármester.

A múlt év utolsó napjaiban megfogalmazott lemondását az országgyűlési választást követően kívánta "élesíteni" Gedei, de azt január elején Budai Lóránt polgármester azonnal el is fogadta, jelezve, hogy a két politikus között finoman szólva sincs összhang.

A döntést követően a héten a Jászsági Térségi TV megszólaltatta Gedei Józsefet, Budai Lórántot és Tamás Zoltánt, a Fidesz önkormányzati frakcióvezetőjét. Budai szerint a DK az utóbbi időben nemigen vett részt a testületi munkában. Szerinte nem az a megoldás, hogy kilép valaki egy közösségből, hanem az, hogy "leülünk és megbeszéljük a dolgokat". Ez maradt el, és most az "ajtócsapkodás megy".

Ami viszont különösen érdekes volt, azt Tamás Zoltán nyilatkozta. A fideszes helyi politikus szerint

nem biztos, hogy Budai Lóránt kitölti polgármesteri ciklusát.

Ebben a következő egy-két hónap vízválasztó lesz. Tamás Zoltán úgy vélte, most a Fidesz kezében van a döntés lehetősége. Mint mondta, a kialakult helyzetben felmerül, hogy oszlassák fel a képviselő-testületet és írjanak ki időközi választást. Sokat sejtetően jelentette ki, hogy összeül a frakció és lehet, olyan döntést hoznak, ami a városvezetést is érinteni fogja.

A feloszlatás belengetésével kapcsolatban megkérdeztük Gedei Józsefet, akinek döntését követően indult el a lavina. A DK politikusa, aki egy időben a város polgármestere is volt, azt felelte, azt fogja tenni, ami Jászberény érdekeit szolgálja majd. Szerinte ami most folyik, az nem a városért történik. Részéről ez nem személyi döntés lesz, hogy "oszolj vagy nem oszolj", egy politikai közösség érdekeit kell szem előtt tartani.

Áll elébe a döntésnek - ezt már Budai Lóránt válaszolta a képviselő-testület feloszlatásának lehetőségére. Sőt azt is hottátette, 

ő lesz az első, aki megszavazza a feloszlatást.

A polgármester korábban már javasolta ezt, de akkor szerinte a Fidesz nem merte felvállalni  a döntést. Most sem fogja - jegyezte meg Budai. 

A Fidesz-frakció csütörtökön ülést tartott, és azóta úgy tűnik, inkább visszakozott a korábbi Tamás-féle kijelentéshez képest.

A Fidesz frakcióvezetője érdeklődésünkre elmondta, sajnálják, hogy az összefogás nem működött Jászberényben. Ennek szerinte a jászberényiek itták meg a levét. A Fidesz-frakció továbbra is együttműködik a maradék városvezetéssel minden olyan kérdésben, fejlesztésben, amely a város és annak lakóinak érdekét képviselik - mondta lapunknak Tamás Zoltán. 

Úgy vélte ha Gedei, mint a Budaival szövetséges DK vezetője, volt alpolgármestere, egykor volt polgármester, volt országgyűlési képviselő, olyan vádiratot fogalmaz meg, amilyet, akkor egy európai országban egy felelős európai vezető lemond, vállalva döntéseiért a felelősséget.

Kiemelte, a képviselő-testületnek semmi köze a kialakult krízishelyzethez. Ezért szerinte nem kell felállnia a demokratikusan megválasztott képviselőknek. Inkább meg kell majd akadályozniuk a további hibás lépéseket, döntéseket. Ehhez, remélik, csatlakozik majd  Gedei József is, zárta lapunknak adott nyilatkozatát.

Magyarul: a Fidesz immár nem akarja feloszlatni a testületet; azt javasolják, inkább mondjon le Budai Lóránt.

Hogy aztán Budai Lórántnak valóban meglenne-e az újraválasztásához szükséges választói akarat, azt nehéz megválaszolni. Az azonban beszédes lehet, hogy egy helyi informátorunk szerint nem lehetne újra polgármester, mert semmit nem tud felmutatni, csak hibás döntéseket, megosztottságot és megszorítást. A jászberényi viszonyokat ismerő forrásaink úgy vélik, Gedei József lemondása azt is mutatja, hogy az ellenzék soraiban is szükség volna az alapos megújulásra.

(Címlapképünkön: Budai Lóránt jászberényi polgármester)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.