Bűnösnek mondta ki a bíróság az illegálisan medvebőrrel kereskedő fideszes képviselőt

Kis-Magyarország

A Tapolcai Járásbíróság döntése szerint a vádlottak, köztük Remete József sümegi fideszes önkormányzati képviselő illegális barnamedve preparátummal kereskedtek. Természetkárosítás miatt bűnösnek mondták ki és próbára bocsátották őket.

A Veszprémi Törvényszék még az elmúlt év végén közleményt adott ki, miszerint a Tapolcai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével bűnösnek mondta ki a három vádlottat. Ezzel lezárult az a büntetőeljárás, amelyben az egyik vádlott Remete József sümegi fideszes önkormányzati képviselő volt. Az ügy érintettjei – Remete aktív közreműködésével – illegális barnamedve preparátummal kereskedtek.

A rendőrség akkor kezdett nyomozni, amikor az egyik vádlott egy internetes felületen megpróbálta értékesíteni az ismeretlen eredetű, de Remete József másodrendű vádlott által beszerzett barnamedvebőrt. Az ezt követő házkutatás során a hatóságok lefoglalták medvebőrt; utóbb a Pest Megyei Kormányhivatal el is kobozta, és állami tulajdonba került.

Az ügyben előbb gyanúsítottként, majd vádlottként szereplő Remete József először az eljárás tényét titkolta. Az ellene folyó rendőrségi eljárásról hivatalosan sem a helyi önkormányzatot, sem pedig a lakosságot nem tájékoztatta, holott a rendőrség meggyanúsította, s ennek nyomán rabosította is. A korábban a városától egy helyi kitüntetést, Ramassetter Vince Emlékplakettet kapott Remete a nemrégiben született bírósági elmarasztalást is elhallgatta a sümegiek elől. Minderre az ítéletről szintén beszámoló Sümegi Szó hívta fel a figyelmet.

A bíróság megállapította, hogy vádlottak nem rendelkeztek a természetvédelmi hatóság engedélyével sem a preparátum birtokban tartásához, sem annak értékesítéséhez. Ezért mindhárom vádlottat természetkárosítás bűntette miatt 1 évre próbára bocsátották.

A végzés ellen egyik vádlott sem fellebbezett, így az jogerőssé vált. 

Ez azért is érdekes, mert Remete korábban még úgy nyilatkozott, hogy „álhír” az egész. 

Két évvel ezelőtt a Narancs.hu írta meg Remete Józsefről, hogy egy Facebook-bejegyzésében minősíthetetlen stílusban gyalázta Jakab Pétert, a Jobbik elnökét. A párttársai körében is felháborodást kiváltott bejegyzést aztán törölte. A cikkben foglalkoztunk azzal is, hogy Remete József a gazdasági bizottság elnökeként a Remete Kft. ügyvezetője; erre a cégre bízta Sümeg Város Önkormányzata a 2020-as évre a városban működő iskolák, óvoda, és szociális intézményeinek a közétkeztetését. A megbízás egy évben közel 50 millió forint közpénz bevételt jelent a Remete Kft-nek.

És ezzel még nincs vége a képviselőhöz és a sümegi Fideszhez kapcsolódó botránykrónikáknak. Lapunk számolt be elsőként arról tavaly november elején, hogy a helyi fideszes ügyeket rendszeresen feltáró és megíró ellenzéki lap, a Sümegi Szó egyik terjesztőjének kétszázezer forintot kínált egy személy, ha átadja neki a nála lévő közel kétezer példányt. A szóban forgó lapszámban cikkeztek a Remete József és társai elleni vádemelésről.

Remete József ügye mellett egyéb, az országos sajtóban megjelent sümegi történetek is borzolták a kedélyeket az utóbbi időben. Botrány volt a fideszes polgármester élettársának hamis érettségi bizonyítványa miatt, ennek folyományaként Végh László polgármester lemondott a Sümegi Többcélú Kistérségi Társulás elnöki posztjárólélettársa pedig távozott a járóbeteg-ellátó éléről, amit addig ő vezetett. A hamis érettségi miatt vizsgálatra szólított fel Navracsics Tibor, a Fidesz választókerületi elnöke. December közepén újabb fejlemény történt az ügyben: a Pécsi Járásbíróság kimondta, hogy el kell kobozni a sümegi polgármester élettársának hamis érettségijét.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.