Simonka-per: „Nem tanácsos másnak megvenni” – szólt a figyelmeztető hívás a felszámolás közben

Kis-Magyarország

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő játssza a főszerepet abban a perben, ami bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás vádja miatt folyik a Fővárosi Törvényszéken. Kedden a büntetőtanács olyan tanúkat hallgatott meg, akik a politikushoz szorosan kötődő Magyar Termés TÉSZ Kft. felszámolásában vettek részt. Felmerült, hogy a vagyonelemek egy részét a képviselő megpróbálhatta magának átjátszani.

A Magyar Termés TÉSZ Kft. felszámolására a budapesti székhelyű Pre-Holding Kft. kapott megbízást, amelynek tulajdonosát hallgatta meg tanúként a bíróság. Az eset azért is érdekes, mert a cég két felszámolója a vádlottak között van, miközben a felszámoló cég tulajdonosának meggyőződése, hogy feladatukat jól látták el, nem tettek semmi törvénybe ütközőt. A most tanúként meghallgatott tulajdonos a nyomozás során tett és most megismételt vallomásában is utalt arra, hogy a cég könyv szerinti tulajdona és értéke valójában nagyobb volt, mint a valóságos. Ezt azzal is indokolta, hogy megítélése szerint a könyvelésben szereplő vagyonelemek közül több is hiányzott. Így az elvileg nagy mennyiségben számon tartott göngyölegek és a gépkocsik is.

K. tanúvallomásában elmondta, hogy az ügylettel összefüggésben egyszer találkozott Simonka Györggyel. Akkor éppen arról tárgyaltak, hogy a könyvelésben szereplő göngyölegek hol vannak. Amikor feltette ezzel kapcsolatos kérdését a politikusnak, akkor sokáig nem válaszolt, majd félre nézve azt mondta, valahol megvannak. A felszámoló cég tulajdonosa azt mondta, neki ebből egyértelmű volt, hogy ezek a vagyonelemek már nincsenek meg. „Ilyen események után kialakult bennem egy kép Simonkáról, amely nem volt feltétlen kedvező” – ismételte meg korábbi vallomását K.

Rejtélyes telefonhívás

A vádlottak padján ülő egyik felszámolótól azt hallotta a felszámoló cég tulajdonosa, hogy amikor egy lehetséges vevő figyelmét felhívta a Magyar Termés TÉSZ Kft. medgyesbodzási telephelyére, akkor ez a befektető rejtélyes telefonhívást kapott. „Nem tanácsos másnak megvenni” – szólt ekkor az állítólagos figyelmeztető hívás. A lehetséges befektető ezt követően már el sem indult, hogy megnézze a szóban forgó Békés megyei ingatlant.

Mindezzel szemben Simonka és védője azt állította, minden olyan vagyonelem, ami a könyvelésben szerepelt, így a nagy mennyiségű göngyöleg is, valójában megvolt és megvan ma is. Másrészt a fideszes parlamenti képviselő azt firtatta kedden a Fővárosi Törvényszék büntetőtanácsa előtt, hogy ki lehetett az említett rejtélyes telefonáló. Mint kiderült, erre a vádirat nem tér ki, ennek minden valószínűség szerint az ügyészség nem járt utána. A politikus azt is szóvá tette, hogy miért az ő személyével szemben alakult ki negatív véleménye a felszámoló cég tulajdonosának. Szerinte utólag adták az egyik, a vádlottak padján ülő, de az ügyészséggel együttműködő felszámoló szájába azt a mondatot, hogy nem tanácsos másnak megvenni a Magyar Termés TÉSZ Kft. medgyesbodzási telephelyét ingatlanostul. Ám azt Simonka nem tisztázta, hogy ki és miért adta volna utólag mindezt az egyik vádlott szájába.

Hűtőház, sok hibával

Egy a keddi tárgyalsi napon meghallgatott másik tanú a felszámolás alatt lévő Magyar Termés TÉSZ Kft. balkányi hűtőházát vásárolta meg a kikiáltási ár alatt, 50 millió forintért. M. elmondta, az ügylet során semmilyen nyomás nem érte. Hozzátette, utólag derült ki, hogy a hűtőház hűtési rendszere hibás. Azóta többször javították, és az elmúlt években ráköltött legalább 15-20 millió forintot, de még mindig nem tökéletes. Az ócsai központtal dolgozó zöldség- és gyümölcskereskedőnek azért volt szüksége a hűtőházra, mert sok gyümölcsöt szállít hipermarketeknek, konzervgyáraknak és italgyártó cégeknek. De az ingatlanban bértárolást is végez.

Ráment Simonka képviselősége

Ahogy arról a Narancs.hu az elmúlt időszakban többször beszámolt, a vádirat szerint Simonka György, aki most a büntetőper harmadrendű vádlottja, 2007-ben elhatározta, hogy közeli családtagjai és bizalmi emberei segítségével, az általuk létrehozott cégek közreműködésével személyi kört és céghálót épít fel. Ennek célja, hogy az általuk alapított zöldség-gyümölcs termelői csoportokon és termelői szervezeteken (TÉSZ) keresztül európai uniós, illetve hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatások igénybevételével jogtalan haszonhoz jussanak és ezzel részben a magyar, részben pedig az uniós költségvetésnek vagyoni hátrányt okozzanak. A vádlottak Simonka irányítása mellett, összehangoltan, a döntéshozókat megtévesztve követték el a fideszes politikus által meghatározott bűncselekményeket. Az ügyészség a vádlottakat többek között üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségével, társtettesként vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettével, valamint önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja. A per legutóbbi fejleményeiről e cikkeinkben írtunk:

A Simonka-per súlya időközben sokat veszített jelentőségéből. Bár még áprilisig a törvényhozás tagja a vádlottak padján ülő fideszes politikus, de éppen sorozatos ügyei és balhéi miatt a Fidesz a tavaszi választáson már nem őt, hanem Erdős Norbert volt európai parlamenti képviselőt, az agrártárca jelenlegi egyik államtitkárát indítja a dél-békési körzetben. Megírtuk, hogy ezt Simonka próbálja úgy beállítani, a családja adott ultimátumot neki, holott a múlt év végi jelölési folyamatban saját párttársai váltották le azzal, hogy nagyon kevés választókerületi Fidesz-csoporttól kapott csak támogatást.

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.