Szigetszentmiklóson egyre durvább az ellenzéki városvezetők viszálya

Kis-Magyarország

A lemondott DK-s alpolgármester puccskísérlettel vádolja a polgármestert, aki szerint helyettese követ el vele szemben karaktergyilkosságot.

Szigetszentmiklóson az ellenzéki összefogást Jószai Attila helyi DK-s képviselő hozta össze 2019-ben, ennek köszönhetően került Nagy János független jelölt a polgármesteri székbe. Az ellenzéki együttműködés azonban rövidesen, már 2020 nyarán repedezni kezdett: a DK és a Momentum átlátható és demokratikus önkormányzati működést szeretett volna elérni az ellenzék közös választási programja alapján, ennek azonban nem tudtak érvényt szerezni a polgármesternél. 2021 nyarán is összekülönböztek a polgármesterrel, aki így nem kapta meg egy terület beleterületbe vonáshoz a szükséges szavazatokat a testületben. 2021 elején végképp szembefordultak egymással, amikor a polgármester takarékossági okokra hivatkozva Jószait leváltotta alpolgármesteri tisztségéből – a DK, a Momentum és az MSZP tiltakozása ellenére. Néhány nappal azután kerített erre sort, hogy a DK-s alpolgármester felesége, Jószai Teodóra bejelentette indulását az ellenzéki előválasztáson. A kormányhivatal ősszel Jószai elmozdítását jogsértőnek minősítette, mégsem kapta vissza pozícióját, annak ellenére, hogy a képviselő-testület többsége ezt figyelembe véve semmissé tette leváltását, és ki nem fizetett bérét is megszavazta. Miután ezt sem sikerült érvényesíteni, Jószai májusban pert indított az önkormányzat ellen, hogy az elmaradt járandóságát megkapja. Szigetszentmiklós 14 fős képviselő-testületében a többséget az ellenzéki Összefogás a Városért koalíció 8 tagja jelenti a négy fideszes és két független képviselő mellett.

Helyben nagy visszhangot váltott, ki, amikor július 4-én, a képviselő-testület ülése előtt Jószai Attila lemondott alpolgármesteri tisztségéről. Ezek jután kerestük meg, hogy a lemondás okairól kérdezzük. Mivel az interjúban több éles állítást tett Nagy János ténykedéséről, ezért a polgármestert is megkerestük, reagáljon rájuk. A két politikussal készült interjút rendhagyó módon egybeszerkesztve adjuk közre.

Narancs.hu: Július 4-én hétfőn reggel, a képviselő-testület ülése előtt mondott le alpolgármesteri megbízatásáról. Erről sajtóközleményt is kiadott. Mi történt ekkor Szigetszentmiklóson?

Jószai Attila: Számomra nem kérdés, hogy puccsra tettek volna kísérletet, amit, ha sikerül, Nagy János, a hatpárti, közös polgármester, Mindenki Magyarországa Mozgalom-aktivista és Bóna Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője készített elő. Egymásra találtak. Az előválasztáson vesztes, sértett polgármester és az országgyűlési választáson komoly kihívóra akadt Bóna Zoltán háttéralkuja lehetett ez. A puccskísérlet valójában egy primitív bosszúálósdi az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján. Szigetszentmiklóson az előválasztást az ellenzék jelöltje, feleségem, Jószai Teodóra nyerte Nagy előtt. Az országgyűlési választást szorosan eredménnyel megnyerő Bóna Zoltán azonban nem érezheti magát tartós biztonságban, ezért az előválasztást elbukó polgármeter összebútorozni készült a nem túl erős, helyi fideszes országgyűlési képviselővel. Az, hogy egy ellenzéki polgármesterről és egy fideszes országgyűlési képviselőről beszélünk, drámai módon illusztrálja a mai politikai, morális viszonyokat.

 
Jószai Attila
Forrás. Jószai Attila Facebook

Nagy János: Szigetszentmiklós polgármestere vagyok, mandátumom 2024-ig tart, Bóna Zoltán a körzet országgyűlési képviselője mandátuma 2026-ig tart. A puccs a választott vezető leváltását jelentené, ezért is logikátlan a kifejezés. Bóna Zoltánnal a megválasztása óta nem beszéltem, személyesen pedig még hónapokkal ezelőtt találkoztam egy óvoda építkezésének bejárásánál. Jószai Attila tudatosan állít valótlanságot.

Gratuláltam az előválasztás győztesének. A felajánlott segítségünket visszautasította. Ennek írásos nyoma is van. Rossz gondolkodásnak tartom, ha valaki a politikai ellenfeleit ellenségnek tekinti, én nem vagyok ilyen. A képviselő úr saját magából indul ki, mikor ilyeneket állít, hiszen nem egyszer szövetkezett politikai ellenfeleivel csupán bosszúállás céljából.

Narancs.hu: Konkrétan mi történt? Hogyan akarták "megpuccsolni"?

JA: Az elmúlt hetekben több ellenzéki képviselőtársamat is telefonon hívogatta Nagy János, hogy át kell alakítani a bizottsági struktúrát. Elmondásaik alapján ezt a Fidesszel közösen szavazták volna meg. A Fidesz új külsős bizottsági tagokat, felügyelőbizottsági tagokat, önálló frakcióirodát kért az alkuért, plusz fizetett alkalmazottat. Vagyis: az ellenzék által delegált civilek, az ellenzéki pártok által delegált szakemberek estek volna az árulás áldozatául. Hatpárti támogatással jutott pozícióhoz, de mindig ahhoz a párthoz fordul segítségért, akit éppen ki akar használni. Volt ő már MSZP-közeli civil, Jobbik-közeli civil, most éppen a Fidesztől várt segítséget. Nekik pedig kapóra jött, hogy pozíciókat szerezzen maguknak.

NJ: Szigetszentmiklóson időközi választás volt, annak győztesének bizottsági és ellenőrzési feladatait kellett volna megállapítani, nem a struktúraátalakítást. Az alpolgármester lemondása miatt újra hozzá kell nyúlni, emiatt is került le a napirendi pont. Nem igaz az az állítás, hogy a Fidesz diktálná nekem, hogy mely bizottsági tag helyét szüntessem meg.

Narancs.hu: Azért adta be a lemondását, hogy utolsó lehetőséget adjon a polgármesternek a visszavonulására?

JA: Így van. Hétfőn ülésezett a képviselő-testület, ezt megelőzte volna a pénzügyi bizottság ülése, amire időben kiment az szmsz módosításáról szóló meghívó. Tűkön ülve várta mindenki, mi történhet, mert az anyagot pénteken nem csatolták a meghívó mellé. Én hétfőn reggel benyújtottam a lemondásomat, amiről sajtóközleményt adtam ki. Miután posztoltam az interjút közösségi profilomon, tíz perc múlva már hívott is egy bizottsági tag, hogy lemondták a pénzügyi bizottság ülését. A konkrét előterjesztést így nem is láthattuk. Délután egy órától ült össze a képviselő-testület, ahol a cigarettaszünetben arról értekeztek a fideszesek egymás között, mi történt a háttérben. Azt lehetett hallani, hogy Kövér László házelnök – aki mellesleg Szigetszentmiklóson él – az interjúból értesült arról, mi történik a háta mögött. Kövérnek egyébként is nagy a befolyása az itteni Fidesz működésére, tudomásom szerint mindig ő mondja ki a végső szót. A helyi Fidesz nagyon meggyengült a városban, nincs érdemben versenyképes polgármester-jelöltjük 2024-re. Ezért is jött volna jól számukra, ha a képviselő-testületben erősíthették volna pozícióikat.

NJ: Minden párt bejutott képviselőjével együtt kell dolgoznom a város érdekében. Valóban nem vagyok egy pártnak sem a tagja; pont a kritikát megfogalmazó Jószai Attila az, aki volt a Fidesz tagja, az MSZP helyi elnöke, most a DK tagja, aktuális érdekei szerint. Az szmsz módosítására szükség van az új megválasztott képviselő miatt. Jószai Attila az általa összekapart félinformációk alapján előre menekült a lemondásával, hiszen azt a tájékoztatást kapta ismerőseitől, hogy az alpolgármesteri pozíciójáról fogunk szavazni. Politikai döntést hozott azzal, hogy lemondott. Jószai 2019 óta forrong, mert a választási eredmény nem úgy sikeredett, ahogy megálmodta, továbbá nem tudott mindent elképzeléseinek megfelelően egy kézben irányítani. Azt feltételezte, hogy a menesztéséről fognak dönteni, ezért időzítette aznap reggelre a lejárató kampányát, hiszen már a momentumos képviselő is felszólította lemondásra. A Fidesz képviselői pedig jelezték, hogy átgondolják a bizottsági feladatok elosztását az új megválasztott képviselőjük miatt, ezért került le a napirendről, én ezt tudomásul vettem.

 
Nagy János
Forrás. Nagy János Facebook

Narancs.hu: Ebben a helyzetben különösen problémás, hogy az ellenzék megosztott. Vissza lehet még állítani az együttműködést?

JA: A konszenzusos működéshez mindig két fél kell. Nem elég, ha én akarom. Szögezzük le: én támogattam Nagy Jánost a polgármesterséghez vezető úton. Ahogy azonban megszerezte a hatalmat, felrúgott minden, az alpolgármesteri pozícióm tényleges tartalmával kapcsolatos koalíciós megállapodást – mondjuk ki, nem hagyott dolgozni. Meg kell érteni az ellenzéki oldalon, hogy ezeket a belső tisztulási folyamatokat végig kell vinni, akkor is, ha fájdalmas az árulásokkal szembenézni. Nem mindenki zenész, aki hegedűvel mászkál. Ahogy nem mindenki ellenzéki politikus, aki annak láttatja magát és ezért vehet fel fizetést.

NJ: Ha Jószai Attila sokat dolgozott volna a kampányban, akkor talán a körzetét is megnyerhette volna. Listás képviselőként ő kívánta irányítani az egyéni győztes képviselők munkáját is, ezért konfrontálódott szinte mindenkivel. Másfél éve nem jár be a hivatalba, a felajánlott hatásköröket nem fogadta el, és pert indított a város ellen, hogy erre az időszakra kapja meg az alpolgármesteri fizetést. Ahogy megírtam a polgármesteri Facebook-oldalamon: Szigetszentmiklóson munka nélkül nem jár fizetés. 

Narancs.hu: Mi lesz a helyzet megoldása? Mit tesz az ellenzék, ezek után? Meg fogja gondolni magát és elindul a polgármesteri címért 2024-ben?

JA: Elhivatott városfejlesztő szakpolitikus voltam, vagyok, leszek, soha nem vonzott a polgármesteri politikai munkalehetőség. Szakpolitikusként az én utam nem a szigetszentmiklósi polgármesteri ambíciók határozzák meg. Ahogy eddig sem, úgy a jövőben sem. Az is igaz, politikusként Nagy Jánost nem tekintem méltó ellenfélnek. Foci hasonlattal azt mondanám, hogy nem oda focizok, ahol a labda volt, hanem ahol a labda lesz.

Lapunk Kövér Lászlót is megkérdezte Jószai Attila állításáról, miszerint befolyásolta-e a szigetszentmiklósi fideszesek döntését, de nem reagált megkeresésünkre.

(Címlapképünkön: ülésezik a szigetszentmiklósi képviselő-testület július 4-én. Forrás: Szigetszentmiklós Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Megint vinnének egy múzeumot

Három évvel ezelőtt a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa, az ICOM hosszas viták után olyan új múzeumi definíciót alkotott, amelyről úgy vélték, hogy minden tekintetben megfelel a kor követelményeinek. Szerintük a társadalom szolgálatában álló, nem profitorientált, állandó intézmények nevezhetők múzeumnak, amelyek egyebek közt nyitottak és befogadók, etikusak és szakszerűek…

A vezér gyermekkora

Eddig csak a kerek évfordulókon – először 1999-ben, a rejtélyes okból jócskán túlértékelt első Orbán-kormány idején – emlékeztek meg szerényen arról, hogy Orbán Viktor egy nem egész hét (7) perces beszéddel 1989-ben kizavarta a szovjet hadsereget Magyarországról.

Kaland a Botondok házában

Amikor megláttuk szegény doktor Szabót Szentkirályi Alexandra csomagtartójába gyömöszölve, kifacsart végtagokkal, az első reakciónk, mint minden rendes embernek, a segíteni akarás volt. Szabadítsuk ki doktor Szabót menten! – buzgott fel mindannyiónkban a tettvágy. Igen ám, de hogyan?

Netanjahu háborúja

Izrael, vagy inkább az országot önmagával azonosító Benjamin Netanjahu miniszterelnök háborút indított Iránnal. Az akció deklarált célja az Izraelt létében fenyegető iráni atomprojekt felszámolása.

Az új Közel-Kelet

A Hamász és a Hezbollah után Izrael utolsó nagy ellenfelét is katonai eszközökkel kényszerítené térdre. Az iráni nukleáris ambíciók jövőjén túl immár a teheráni rendszer fennmaradása is kérdéses.