Szombathelyen a város próbálja megoldani a gyerekek felügyeletét

  • Kupi Györgyi
  • 2020. március 15.

Kis-Magyarország

Szombathelyen vasárnap bezárt az uszoda, hétfőtől az óvodák, bölcsődék is zárva vannak, azokat a gyerekeket fogadják, akiknek felügyeletéről nem tudnak másképp gondoskodni a szülők – tájékoztatott Nemény András polgármester szombati sajtótájékoztatóján.

Felmérik, hogy hány gyermek felügyeletét kell ügyeleti rendszerben ellátni. Azon azt vizsgálják, hogy az önkormányzati intézményekben, cégeknél dolgozó szülők távollétét hogyan tudják segíteni, de Nemény András ígéretet tett arra is, hogy a város nagy munkáltatóival is egyeztet ebben az ügyben.

Az ingyen étkezést kapó gyermekek ellátását tudják biztosítani a bezárások után is, ahogy a szociális étkeztetésben részesülő felnőtteknek is kiviszik az ebédet az igények alapján. A gyógyszerkiszállítást is vállalja az önkormányzat azon 65 év felettiek számára, akik ezt igénylik.

Nemény András polgármester újabb könyvvizsgálatot kért

Nemény András polgármester

Fotó: szombathely.hu

.A polgármesteri hivatal ügyfélfogadását korlátozták, a lakosságot telefonos és internetes kommunikációra, ügyintézésre kérik. A Volánnal folyik az egyeztetés, hogy a felszállásnál minden ajtót lehessen használni, ne csak az elsőt. Az iskolák bezárása miatt várható menetrend-változás is.

A város kulturális életében közreműködő (civil) szervezeteket arra kérték, hogy a száz fő alatti rendezvényeiket is mondják le. Az alapellátásban részt vevő orvosokkal is egyeztettek a múlt héten. Az orvosok jelezték, hogy semmilyen védőfelszerelésük nincsen. Ennek alapján az önkormányzat elindította nagy mennyiségű maszk, védőruha, fogorvosi plexi beszerzését.

Nemény András a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ez nem egyszerű, mert egyelőre azt a választ kapták a szállítótól, hogy csak állami megrendelést teljesítenek. Nemény megjegyezte, hogy az államtól viszont a háziorvosok, fogorvosok semmit nem kapnak. A lehetséges beszerzési forrásokat keresik.

Szombathely ötvenmillió forintot különített el még februárban a járvánnyal kapcsolatos feladatok ellátására.

(Borítókép: Nemény András egy korábbi sajtótájékoztatón beszél. Fotó: MTI/Varga György)

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.