Társasház-építési tilalmat vezetett be Abony

  • narancs.hu
  • 2024. június 5.

Kis-Magyarország

Átírja az építési szabályzatot, addig is megvédi a városképet a képviselő-testület.

Csak egylakásos lakóépületeket lehet építeni Abony területén, így döntött csütörtöki ülésén a Pest megyei, 14 ezres város képviselő-testülete – tudósított a szoljon.hu.

A képviselők azért vezették be ezt a korlátozást, mert arra készül az önkormányzat, hogy átírja a helyi építési szabályzatról szóló rendeletét. Ilyenkor pedig elő szokott fordulni, hogy akik még építkezni szeretnének, gyorsan elkészíttetik és engedélyeztetik a terveiket még a változtatás előtt.

Az önkormányzat attól tart, hogy idővel Abonyban is többlakásos társasházakat akarnának építeni tömegesen. A városra ez eddig nem volt jellemző, viszont az már látszik, hogy a környező településeken növekednek az ingatlanárak, és emiatt Abony vonzó célpontja lehet az építtetéssel foglalkozó befektetőknek. 

Azt nem akarják, hogy a szokványos méretű telkekre, családi házak között is hatlakásos épületeket húzzanak fel, mert ez sok probléma okozója lenne, például gondok akadnának a parkolással. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk