Tavaly 3 óvodát akartak bezárni Szegeden, idén 4-et akarnak

  • narancs.hu
  • 2023. február 1.

Kis-Magyarország

A Fidesz tiltakozik.

Hat év alatt tizenkét óvodáját felújította Szeged önkormányzata az utóbbi hat évben uniós támogatással és saját pénzéből, két óvodát most újítanak fel, és új bölcsőde is épül, ám ahol csökken a gyereklétszám, ott „muszáj átszervezni az intézményeket” – adta hírül hétfőn Szeged önkormányzati hírportálja, a szeged.hu, kimondva, hogy városi közgyűlésnak olyan tervezetről kell döntenie, amely szerint a negyvenötből négy óvodát bezár a város.

Szeptembertől a javaslat szerint nem fogadna gyerekeket egy alsóvárosi, egy móravárosi, egy tarjáni és egy tápéi óvoda.

Ezzel a hírrel nem Botka László polgármester, hanem Binszki József alpolgármester lépett a nyilvánosság elé.

Ennek azért van jelentősége, mert egy éve, amikor szóba került, hogy a város három óvodát bezárna, köztük a Mars térit is, Binszki Facebook-posztban nyugtatta meg a Mars téri óvodások szüleit mint a területileg illetékes önkormányzati képviselő, hogy erről szó sem lehet, mert ilyen döntést nem szavazna meg a szegedi közgyűlés többsége:

Ezt nyilván azért írta a DK képviselője, mert a háttéregyeztetéseken nyilvánvalóvá tette, ő sem szavazná meg azt a javaslatot, anélkül pedig nem menne át. 

Binszki és a várost vezető szövetség kapcsolata mozgalmas volt a tavalyelőtti ellenzéki előválasztás miatt, amelyen a DK jelöltjeként Binszki a Botka támogatását élvező Szabó Sándor országgyűlési képviselőt többször is bírálta.  Az előválasztást Szabó nyerte, a mandátumot is, Binszki viszont a Mars téri óvodai affér után, szeptembertől csatlakozott a városvezetéshez, alpolgármesteri tisztséget vállalt.

A Mars téri óvoda bezárásáról most nincs szó.

Binszki József a másik négy óvoda bezárásának indokáról most azt nyilatkozza, „az átszervezésre azért van szükség, mert néhány városrészben jelentősen lecsökkent a gyerekek száma, van, ahol már csak fele kihasználtsággal működött az intézmény, ami nem fenntartható (... ) Különösen azóta, hogy a kormány szabadjára engedte az energiaárakat. A bölcsikben, az ovikban és az iskolákban is hétszer többe kerül a gáz, mint egy éve. A távhő tizenegyszeresére drágult, az áram pedig hatszorosára, és a kormány semmiféle segítséget nem nyújt, hogy az intézmények be tudják fizetni a számláikat. Mi tényleg csak azt a pár intézményt zárjuk be, amik a kihasználatlanság miatt fenntarthatatlanná váltak”.

Szeged közgyűlésében a Fidesz alkotja az ellenzéket. Haág Zalán (Fidesz–KDNP képviselő, a szegedi közgyűlés oktatási bizottságának tagja szerdán közleményt adott ki, amely szerint – idézi a Szegeder – tavaly, amikor három óvoda bezárását tervezték, „az érintett szülők és a Fidesz–KDNP tiltakozása, no meg a szegedi baloldal szokványossá váló cicaharca akkor megmentette a kisdedóvókat”. A fideszes képviselő kitér Binszkire, azt írja, „a DK is megkapta a maga júdáspénzét, s a harminc ezüsttel felérő alpolgármesteri posztért cserébe Binszki Józsefet éri a megtiszteltetés, hogy megindokolhassa immáron négy óvoda bezárását”.

A Fidesz szerint igenis van rezsitámogatás, mert Mihálffy Béla országgyűlési képviselő kiharcolt 1,3 milliárd forintot. Haág cinikusnak nevezi Botkát a javaslat miatt, szerinte a baloldal a megszorítás politikáját folytatja, „nincs tekintettel az óvodájukhoz, óvónőjükhöz, dajkáikhoz és pajtásaikhoz ragaszkodó kisgyermekekre”. A Fidesz–KDNP viszont nemet mond az óvodabezárásokra, és minden törvényes eszközzel fel fog lépni a javaslat ellen. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.