Belvihar Szegeden

Ha nem párja, cimborája

Belpol

Botka László legközelebbi munkatársával mérkőzött meg a tavalyi ellenzéki előválasztáson Binszki József, akinek a kampányát az önkormányzati portál ostobának, erkölcstelennek minősítette. Most, egy évvel később várospolitikai alpolgármesterként dolgozhat tovább – ha megválasztja a közgyűlés.

„Ha megkérdezzük a szegedi polgárokat Szeged fejlődésével kapcsolatban, nem az elégedettség hangját halljuk. Többet kell az emberek közé járni, képviselő úr, többet kell velük beszélgetni, ott kell élni köztük, és akkor látni fogja, hogy igen, az emberek elégedetlenek. Sokkal többre vágynak. (…) Az a képviselő, aki a városháza eredményeivel dicsekszik, nem a sajátjaival, nehezebben látja be, mi az a feladat, amit neki el kellett volna végeznie” – mondta tavaly szeptemberben az ellenzéki előválasztás nyilvános vitájában Binszki József (DK–Jobbik) ellenfelének, Szabó Sándor országgyűlési képviselőnek (MSZP–Momentum–Párbeszéd).

Szabó nem értette, Binszki miért nevezi Szegedet az elmúlt időszak vesztesének, főleg úgy, hogy a közgyűlésben a baloldali városvezetői szövetség tagja. Szabó szerint Binszki ezzel nem őt bántotta meg, hanem azokat a szegedieket, akik „65–70 százalékban elégedettek a mi munkánkkal”. Erre azt mondta Binszki, hogy az az elégedettségi mutató az önkormányzat, és nem Szabó munkáját minősíti. Egyébként meg ő valóban félig üresnek látja azt a poharat, amelyet Szabó félig telinek tart.

Szabó Sándor 46 éves, 1994 óta MSZP-tag. Társadalombiztosítási szervező, marketing- és reklámmenedzseri végzettsége van, vezette a szegedi önkormányzat polgármesteri kabinetjét, onnan indult politikai karrierje. Ha többes számban beszél, akkor abba az önkormányzat is beleértendő. 2014-ben győzött a Szeged egy részét is magában foglaló Csongrád megyei 1. számú választókerületben, valamivel több, mint 20 ezer szavazattal. Négy évvel később majdnem 26 ezren voksoltak rá. Most az előválasztást, és aztán vidéken szinte egyedülálló módon az országgyűlési mandátumot is ismét ő nyerte, az előbbit 6398 vokssal Binszki 2416-ja ellenében, a mandátumot pedig 27 és fél ezer szavazattal. Vagyis a választói elégedettek voltak vele.

Egy mindenki ellen

Binszki József 59 éves, ügyvéd, bűnügyi szakjogász. 2014-ben az önkormányzati választáson 1443 szavazattal nyert Szeged 10. választókerületében az MSZP–DK–Együtt–PM–Szegedért szövetség színeiben, 2019-ben az Összefogás Szegedért Egyesület–MSZP–Momentum–DK–LMP–Jobbik csapatának jelöltjeként 1750-nel. Körzetének lakói vele is elégedettek voltak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.