Tündérmese a minisztériumban – Szabályosan daraboltuk fel Kishantost!

Kis-Magyarország

Büszkén hirdeti a Vidékfejlesztési Minisztérium, hogy semmi alapját nem látja a teljesen logikus észrevételeken alapuló kishantosi panaszoknak. Sőt, annyira jól dolgoznak, hogy a panaszost nem is értesítették az eredményről.

„Minden vizsgálatot lefolytatott a minisztérium, minden szabályosan zajlott a pályáztatás és a nyertes pályázók pályázatainak elbírálása körül” – válaszolta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) sajtóosztálya arra a kérdésünkre, vizsgálódtak-e a kishantosi állami földpályázatok ügyében hozzájuk érkezett panaszbeadvány nyomán.

false

 

Fotó: MTI

A 450 hektáros területet 15 éve biogazdaságként és népfőiskolaként hasznosító, ám a friss pályázatokon rendre elbukó Kishantosi Vidékfejlesztési Központ október 5-én panasszal fordult Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez. Azt kérték, vizsgálja felül a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) hantosi földterületekkel kapcsolatos döntését. Ács Sándorné, a Kishantosi Központ vezetője szerint elsősorban azt kifogásolták, hogy az NFA nem vette figyelembe a Nemzeti Vidékstratégiában és az NFA-ról szóló törvényben megfogalmazott birtokpolitikai irányelveket, így nem díjazta külön a biogazdálkodást és az oktatási tevékenységet. Rámutattak továbbá, hogy a nyertesek közül (a központ által használt földekre 10 birtoktestben írt ki pályázatot az NFA) nem mindenki lett volna jogosult pályázni, a Mező Vidék Bt. székhelyét például napokkal a kiírás után helyezték át Salgótarjánból Szabadegyházára. Több nyertes pályázó lakóhelye ugyan a közelben, de nem Hantoson van, így az is kérdéses, ők miért nem saját községük határában kaptak földet. Ács Sándorné tájékoztatása szerint bár számítottak az eredményre, a VM panaszukat elutasító döntéséről hivatalos értesítést eddig még nem kaptak, arról lapunktól hallottak először.

Érdeklődtünk a VM-nél a kivizsgálás részleteiről is, ám szűkszavú válaszukban csak annyit írtak, hogy az eljárás a hatályos jogszabályok szerint történt, a Kishantosi Központ feldarabolása pedig illeszkedik a kormányzat birtokpolitikai irányelveihez, hiszen „a 450 hektár nagyüzemnek nevezhető, a 45 hektáros területek pedig kicsinek. A nemzeti kabinet célja a kisgazdaságok és az agrárközéposztály megerősítése, ennek a szellemében járt el az NFA ez esetben is”. A nemzeti földalapról szóló törvény értelmében egyébként az NFA a miniszter irányítása alatt álló központi költségvetési szerv, működését egy ötfős bizottság ellenőrzi, melynek tagjait az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága választja. Bár a VM válaszából nem derül ki egyértelműen, valószínűleg Kishantos ügyében is ők vizsgálódtak.

Feltettük még azt a kérdést is, nem nehezíti-e az utólagos ellenőrzést, hogy az NFA nem őrzi meg a vesztes pályázatokat, de a VM ezt mindössze annyival kommentálta, hogy nem is kötelességük megőrizni a vesztes pályázatokat. Szerettük volna megtudni, hogy az NFA 2010-es felállása óta hány hasonló panaszt vizsgáltak ki és milyen arányban adtak igazat a panaszosnak, ám a VM szerint az NFA ügyirat-nyilvántartási rendszere ilyen adatok kinyerését nem teszi lehetővé, „kizárólag meghatározott földrészletre, pályázati azonosítóra, ügyfél nevére, helyrajzi számra visszatekintve kereshető”.

Az ügyhöz tartozik, hogy múlt kedden Székely László ombudsman és jövő nemzedékekért felelős helyettese állásfoglalást tettek közzé, melyben kifejtették, hogy a Kishantosi Központ értékei méltók az alkotmányos védelemre. Az alapvető jogok biztosa intézkedési terv kidolgozására is kérte a vidékfejlesztési minisztert. Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ellenőrző albizottsága holnap reggeli ülésén is téma lesz a kishantosi földpályázatok körül kialakult helyzet. Itt felszólal majd Székely László, Ács Sándorné és Bitay Márton Örs, a VM állami földprogramért felelős államtitkára is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.