Egészségügyi dolgozók és betegek is megfertőződtek a szegedi klinika szívsebészeti osztályán.
Kérdés, hogyan biztosítják így a dél-alföldi régió ellátását.
A Békéscsabai Járásbíróságon és a Pesti Központi Kerületi Bíróságon küzd egymás ellen Görgényi Ernő (Fidesz-KDNP) gyulai polgármester és egykori gyulai helyettese, az akkor ugyancsak fideszes Galbács Mihály. Galbács összefoglalót írt a fürdőváros vezetőinek állítólagos viselt dolgairól. Ebből lett a két rágalmazási per.
Mivel más megoldást nem lát, a békéscsabai központú Alföldvíz Zrt. a fizetésképtelenség elkerüléséért, veszteségrendezés címén a tőkeszerkezet helyreállítása érdekében közel 2,6 milliárd forinttal leszállítaná a cég alaptőkéjét. E szokatlan megoldás ahhoz elég, hogy pillanatnyilag elkerüljék a csődöt. A tulajdonos önkormányzatok nem tudnak, az állam nem akar pótlólagos forrást beletenni a cégbe, amely 451 ezer ember vízellátásáról gondoskodik. A rezsicsökkentés itt is visszaüt.
Egyelőre megakasztotta a balatonakarattyai kishajó-kikötő létesítését a zöldhatóság. Környezetvédelmi hatásvizsgálatot kell készíttetnie a beruházónak, az MNB cégének, az Optimum-Gammának. Ám a projekt hibákkal és hiányosságokkal teli.
A Gyulai Járási Ügyészség nemrégiben emelt vádat állatkínzás vétsége és 2 rendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt egy többszörösen büntetett előéletű, jelenleg más ügyből kifolyólag jogerős szabadságvesztés büntetését töltő 43 éves sarkadi férfi ellen.
Hátralévő életét Magyarországon, fegyházban éli le a német állampolgárságú I. H., aki Csengelénél agyonlőtte azt az embert, akit korábban fiaként szeretett, és halálosan megsebesített egy másikat. A Szegedi Ítélőtábla szerdán úgy találta, a beteg vádlott számára biztosan elkeserítő volt, hogy a bajában magára hagyta pártfogoltja, ez mégsem lehet ok a gyilkosságra.
A napokban megkezdődtek Mezőhegyesen azok a tanúkihallgatások, amelyeket a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a 2018-as tavaszi országgyűlési voksolással kapcsolatban rendelt el választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt – értesült a Narancs.hu.
Egy korábban jóváhagyott útfelújításra gyűjt aláírásokat a közelgő szerencsi időközi országgyűlési választás kampányában a Fidesz. Ebben nagy szerepet vállal a nyíregyházi kormánypárti képviselő, Vinnai Győző, akinek sokkal inkább saját portája előtt kellene sepregetni.
Mind a nyomozóknak, mind az ügyészségnek, mind a bíróságnak megtagadta eddig a vallomást Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester, miközben ártatlannak vallja magát. Holott költségvetési csalással és hamis magánokirat felhasználásával vádolja őt a Gyulai Járási Ügyészség, amiért egy EU által támogatott 31 milliós bűnmegelőzési projekt forrásait ismeretlen célra használta fel. Bohózatszerű tanúvallomások sora hangzott el a tárgyaláson.
A miniszterelnöki rezidencia, a volt Karmelita kolostor elé tervez demonstrációt az ország negyedik legnagyobb víziközmű cége, a békéscsabai központú Alföldvíz Zrt. szakszervezete – tudta meg a Narancs.hu. Az ok: a cég rezsicsökkentés miatti csődközeli helyzete, az idén elmaradó béremelés, a kétségbeejtő állapotban lévő infrastruktúra, a tulajdonosi forráshiány és döntésképtelenség. Hamarosan rendkívüli közgyűlés lesz az Alföldvíznél.
A Simonka-ügyben a vádat képviselő Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) cáfolta a fideszes parlamenti képviselő legutóbbi meredek állításait az RTL Klub híradójának.
Hat év letöltendő börtönt kért az ügyészség R. János volt mezőberényi lelkészre súlyos költségvetési csalással és vagyoni károkozással összefüggő bűncselekmények miatt, amelynek összesített kárértéke meghaladja a 67 millió forintot. A ma a fővárosban élő vádlott mindent tagadott, sőt, munkája eredményeiről beszélt a Gyulai Törvényszék előtt.
A Szeged melletti Újszentivánon, ahol tavaly újraválasztották a választási csalás miatt elítélt polgármestert, most fiktív közmunkások regisztrálása miatt született feljelentést.