„Politikai okokból váltak meg tőlem” – szolnoki újságírósors alulnézetből

  • Massay-Kiss Andrea
  • 2021. február 14.

Kis-Magyarország

Személyes történet a megyei lapok kormánylappá alakításáról, a vidéken is működő cenzúráról.

Évekkel ezelőtt végbement az a folyamat, amelynek során a Fidesz irányítása alá kerültek egykor szebb napokat látott (országos és megyei) sajtótermékek. Ismert, hogy ezek miként váltak egyik napról a másikra olvashatatlan propagandatermékekké. A közelmúltban is jelentek meg azonban részletek egyes szerkesztőségek sajtóosztállyá silányításáról, a cenzúra működéséről, szerkesztők, újságírók elbocsátásáról. A napokban a Kimondott Szolnok nevű Youtube-csatornára került fel egy beszélgetés; a KDNP-ből kilépett, most a Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben politizáló Lukács Katalin kérdezte Tóth Andrást, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplap egykori munkatársát. Az újságíró részletesen elmesélte, hogyan silányult pártlappá a megyei napilap, hogyan vált siralmassá a vidéki újságírás. Nem utolsósorban arról is szó volt a beszélgetésben, miért kellett Tóthnak távoznia a laptól. 

Tóth András még a rendszerváltás előtt, 1988-ban kezdte a szakmát. Először újságíróként, később szerkesztőként dolgozott a megyei lapnál. Elmondása szerint súlyos a helyzet a vidéki újságoknál, alkotóműhelyekből irányított lapokká váltak, ahol nem lehet mindent leírni,

mert állandósult a korlátozás és az ellenőrzés.

Az egykori újságíró felidézte: korábban a főszerkesztők mindig a piaci viszonyokat nézték. De onnantól, hogy a Mediaworks tulajdonában lévő Új Néplapot a Pecina-érában átjátszották Mészáros Lőrinc birtokába, már nem a piaci körülmények számítottak. Az újságban sajtóipari munkások gyártottak cikkeket, a legfontosabb kritérium pedig az lett, hogy ne jelenjen meg problémás, a kormánypártot kritizáló írás. Aligha véletlen, hogy a példányszám és vele együtt az olvasói létszám jelentősen csökkent, habár erről nem hivatalos forrásból értesültek csak a lap készítői.

Észrevehető volt a városházi nyomás is. Tóth András példának a Grátisz nevű mellékletet hozta fel, amelyben csak a Fidesz szólalhatott meg, más önkormányzati képviselő véleménye nem kerülhetett bele. Konkrétan senkit nem utasítottak, de amikor a "városvezető" megjelent a szerkesztőségben és elmondta, hogy mi a helyzet, abból mindenki tudhatta, mi a dolga, működött az öncenzúra. 

A városháza valahonnan mindent tudott arról, ami a szerkesztőségben történt.

„Nagyon látszott, hogy mire megy ki a játék” – tette hozzá Tóth. Az volt a cél, hogy felülről egy személy által irányított rendszer alakuljon ki. Saját bőrén tapasztalta, létezik a szocializmusból jól ismert három T, azaz a támogatott, tűrt, tiltott kategória világa. „Én a tiltottba estem” – mondta. „Nem tudtam elfogadni, hogy túlzottan a Fidesz politikáját tükrözi a lap” – folytatta Tóth. 2015-ben megjelentetett egy jegyzetet, melyben leírta, hogy milyen országban szeretne élni.

Ez már olyan súlyos vétek volt, hogy azonnal ki akarták rúgni,

de ezt akkor még nagy nehezen megúszta. A városháza arról is tudomást szerzett, hogy többször részt vett ellenzéki tüntetéseken.

Többen szóltak neki, hogy ne hangoztassa a másfajta véleményét. Eleinte csak baráti, munkatársi figyelmeztetéseket kapott. Végül találtak egy mondvacsinált indokot, ami miatt eltávolították a szerkesztőségből. 2019-ben a megyei lap online kiadása, a szoljon.hu felületén megjelent egy cikk, amiről később kiderült, hogy már egy évvel korábban is ugyanígy megjelent. A portálnak akkor Tóth András volt a szerkesztője, de rajta kívül több szerkesztő - köztük a főszerkesztő - is látta az oldalt. De egyikük sem emlékezett a korábbi írásra. A hasonlóság azonban kiderült és nyilvánosságot kapott. Onnan már felkapta az országos sajtó, nevetségessé téve a Mészáros Lőrinc-lapokat. 

Tóth Andrást azonnal eltávolították, holott a többi szerkesztő is jóváhagyta a cikket, ám ők mégsem kaptak semmilyen büntetést. Az indok az volt, hogy kár érte a Médiaworksöt. Lukácsi Katalinnak a szolnoki újságíró megerősítette: úgy gondolja, politikai okokból váltak meg tőle.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.