Könyv

„A fasizmus erős szó”

Különleges útirajzaival, kritikus esszéivel, közéleti megszólalásaival szerzett hírnevet magának. A Dunapest Fesztivál alkalmából Budapestre látogató osztrák íróval a többi közt a Vajdasághoz fűződő viszonyáról, a marginális életmódok iránti vonzalmáról, Magyarország fasizálódásáról, és természetesen Orbán Viktorról beszélgettünk.
  • Király Edit
  • 2018. október 7.

Túlélőpéldány

A csehszlovák politikai és gazdasági reformkísérlet eltiprásának 50. évfordulójára emlékeztet az a kis kötet – és az ISBN könyv + galériában szeptember 7-ig látható kiállítás –, amelynek a középpontjában Milan Kundera első és alighanem legjobb regényének a sorsa áll.

  • B. I.
  • 2018. október 6.

Inkább frappé

Elegáns küllemű könyvében a szerző a Kertész Imre sírjánál gyászbeszédet tartó Esterházy Péterre visszaemlékezve kijelenti: „vitathatatlan, hogy a dialógus folytatódik a síron túl is; és noha az élők dialógusa egyszer véget ér, talán éppen a halottak párbeszéde az, amely soha nem fejeződhet be”.
  • Kádár Judit
  • 2018. október 6.

Esténként Batman

Még öt-hat évvel ezelőtt is az volt az uralkodó nézet, hogy a novella halott, aki egyáltalán még vásárol könyvet, annak vaskos regényekre fáj a foga. Azóta viszont, főleg a közösségi média hatására, annyira megváltoztak az olvasási szokások, hogy ismét kelendővé vált a rövid történet, különösen az ifjúsági korosztályban. Amikor generációk nőnek fel úgy, hogy az agyuk a képcunami közepette legföljebb tweetnyi szövegmennyiségre huzalozott, a novella, úgy tűnik, kap még egy utolsó esélyt.
  • Orosz Ildikó
  • 2018. október 6.

Könyvvel persze könnyebb

Ember és könyv közeledésének szép és meghitt, sőt, már-már erotikus példájának lehetünk tanúi, méghozzá ott, ahol erre a legkevésbé számítottunk: egy angolosan jól nevelt, teasütemény-szagú koprodukcióban.
  • - köves -
  • 2018. szeptember 30.

„Az irodalom röhögve kibírja”

Ír esszét, kritikát, dalszöveget és mesejátékot, új verses regényében pedig egy kiflivég menti meg az elrabolt királykisasszonyt. Az ötvenes évek gyerekirodalmáról és napjaink kultúrharcos trollkodásáról is beszélgettünk.
  • Kránicz Bence
  • 2018. szeptember 22.