Tartalom

MaNcs 30. évf. 37. sz. (2018-09-13)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

A várható szankciók és a pragmatika

Van két találós kérdésünk. Az első: ki tudja, hogy mit főzött a hétvégén Németh Szilárd honvédelmi államtitkár Kötcsén? Mindenki tudja, pincepörköltöt. Bébi könnyű kérdés volt, minden évben azt főz, biztos nem tud mást – a választ is jobbára emlékezetből vágtuk rá.

A szerk.

A szerk.

Menet a szélre

A LIBE, az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi bizottsága Magyarországról szóló jelentésének, közkeletű nevén a Sargentini-jelentésnek az elfogadásáról vagy elutasításáról sajnos nincs módunkban beszámolni, miként lapzártánk után lesz Orbán találkozója a néppárti bajtársakkal is – az azonban elég jól látszott, hogy a magyar miniszterelnök kedd délutáni strasbourgi fellépésén a lovak közé dobta a gyeplőt.

Publicisztika

Várhegyi Éva

Publicisztika

A Lehman fivérek öröksége

Tíz éve tört ki a gazdasági világválság

A három testvér által még a 19. század derekán alapított gyapotkereskedő cég a 2000-es évekre Lehman Brothers Holding Inc. néven az Egyesült Államok egyik vezető befektetési bankjává nőtte ki magát.

Egotrip

Egotrip

Sándor Judit: Testbeszéd

Üvegszikla az üvegplafonon túl

Az „üvegplafon” mára közhasználatú, bevett fogalommá vált – a nők vezető pozícióba jutását gátló, áttörhetetlen akadályokat szoktuk vele leírni, amelyeket mégis sokan rendjén valónak és természetesnek fogadnak el.

Belpol

Bírósági döntésektől remélnek szabadulást a devizahitelesek

Belpol

Válság után, válság előtt

Még mindig százezrek szenvednek a tíz éve kirobbant devizahitel-válság adósságspiráljában, és a magyar fogyasztók meg a bankok már újabb adósválság felé rohannak. Milyen szerepet játszottak az idők során a bankok, az aktuális kormányok? Miért az adósok veszítik mindig a legtöbbet?

interjú

Belpol

„Nem tartom elégségesnek a felkészülés mértékét”

Zsiday Viktor befektetési szakember arról, hogy lehet-e gazdasági válság

Küszöbön áll a visszaesés a világgazdaságban, és bár sok a kockázati tényező, messze nem biztos, hogy nagy válság lesz a vége. Magyarország nem készült fel a várható visszaesésre, de helyzetünk sokkal jobb, mint 2008-ban volt.

Katasztrofális állapotok a Honvédkórházban

Belpol

Miért hagyták?

Zacher Gábor felmondásával borult a bili, a Honvédkórház előbb cáfolt, majd béreket emelt és eszközöket vásárolt. Szakemberek szerint ez az eddigi hibák elismerése, de csupán tűzoltás. Az egészségügyi ellátórendszer átalakítása sehogy nem spórolható meg.

Színház

Színház

Színház

Színház az egész villamos

Dollár Papa Gyermekei: Holtvágány

Buszon, villamoson szoktam hallgatózni, sőt néha – pofátlanul, de nem feltűnően – a szomszédom csetüzeneteibe is beleolvasok. Egy-egy mondatból, gesztusból, telefonbeszélgetésből, arckifejezésből tudni vélem, hogy utastársaim nyaralni indulnak, gyűlölik az állásukat, szeretik a feleségüket, bántalmazzák a gyerekeiket, vagy hogy kire (nem) szavaztak.

Ki dönt majd a színigazgatókról?

Színház

A közbátor

Az új miniszter érkezésével kitapintható lett a feszültség a színházi világban is. Kásler Miklós kitárhatja a kapukat a kultúrharc lovagjai előtt.

Interaktív

Tévé

Interaktív

Napraforgó emberek

Nyerő páros

Az RTL Klub által két év után újra elővett Nyerő páros az álrealitybe ojtott és érzelgős taktikázással elegyített celebszívató műsorok mérhetetlenül rokonszenves famíliájába tartozik.

Könyv

Könyv

„A fasizmus erős szó”

Karl-Markus Gauss író, publicista

Különleges útirajzaival, kritikus esszéivel, közéleti megszólalásaival szerzett hírnevet magának. A Dunapest Fesztivál alkalmából Budapestre látogató osztrák íróval a többi közt a Vajdasághoz fűződő viszonyáról, a marginális életmódok iránti vonzalmáról, Magyarország fasizálódásáról, és természetesen Orbán Viktorról beszélgettünk.

Zene

Zene

Bárdos Deák Ági: "Nem is csinálhatnék segget a számból, tüntettem ellenük eleget"

A Kontroll csoport és a ma is aktív Ági és a Fiúk énekese most egy szólólemezzel jelentkezett, a karcos és harcos Villámrandival. Új „játszótársakkal”, de a régi energiákkal, a tőle megszokott szabadságfokon. Alkotásról és finanszírozásról, ízlésről és tartásról beszélgettünk, no meg arról, hogy milyen lehetőségek vannak a lehetetlen kulturális légkörben.

Lemez

Zene

Seattle csúcsán

Alice In Chains: Rainier Fog

Bár ezt a bélyeget hagyományosan a Pearl Jam hátára szokás rátapasztani, mai tudásunkkal nyugodtan tekinthetjük az Alice In Chainst a grunge nagy túlélő­jének.

Bedarál a zeneipar, de hol marad a segítség?

Zene

„Nagy dózisban, felszínesen”

A zenészekre leselkedő pszichés veszélyekről leginkább egy-egy tragikus haláleset révén hallani. Tőlünk nyugatabbra segítő hálózatok és kampányok indultak, hogy segítsenek a zeneipar bajba jutott szereplőin, de itthon még messze vagyunk ettől.

Képzőművészet

A Bosch+Bosch csoport kiállítása Szabadkán

Képzőművészet

Kölcsönkért kakas

Mit jelentett az etnikailag és kulturálisan vegyes, avantgárd művészcsoport megjelenése a titói Jugoszláviában és Magyarországon? Hogyan fonódott össze a Bosch+Bosch munkássága a legendás Új Symposionnal? Múltidézés Slavko Matkovic´tól Ladik Katalinig.

Gasztro
Tudomány

Kihalt fajok feltámasztása

Tudomány

Lázárok tudománya

Mennyire vagyunk attól, hogy visszahozzuk a mamutot, a dodót és az erszényes farkast? És milyen ára van az újrateremtésnek, vagyis a de-extinkciónak?

Riport

Magánkiadók a tankönyvpiacon

Riport

Megszállók és partizánok

Öt éve próbálkozik kitartóan az Orbán-kormány, mégsem tudja teljesen kiszorítani a magánkézben lévő kiadókat a tankönyvpiacról. Sok szülő az állami tankönyvellátás megkerülésével jut el a magánkiadókhoz.

Mikrofilm

Tévétorrent

Mikrofilm

Hosszú árnyék

The Looming Tower

9/11 képeit még ma sem lehet megrendülés nélkül nézni. Az ilyen érzelmi sokkot kiváltó történelmi események – mint a Szent Bertalan-éj, a holokauszt, a Kennedy-gyilkosság, a jugoszláviai polgárháború – kapcsán a racionális „ki, mit, miért” helyett szinte mindig azt kérdezzük először: hogyan történhetett ez meg? És már jönnek is az összeesküvés-elméletek.

Interjú

Mikrofilm

„Idegen maradok mindenhol”

Jean-Marc Barr színész, rendező

A nagy kékségben nevet szerző színész, jelentős európai filmek alkotója és közreműködője a II. Budapesti Klasszikus Filmmaratonra jött Budapestre. Ahol természetesen A nagy kékséget vetítették, mi is innen vágtunk neki.