Egy iraki férfi, egy német ügyintézőnő, egy ragasztószalag és egy el nem csattant pofon nyitja Abbas Khider regényét, az elsőt, amelyik magyarul is megjelent. A pofon klasszikus szerkezete, a felütés és a zárás összecsengetése becsapós. Nem, távolról sem a ma divatos filmdramaturgiáról van szó. És nem, nem is valamilyen irodalmi toposzról. A szerző a főszereplő történetének végpontjával, az erőszakkal indít, és mire elölről kezdve ugyanoda eljut, az olvasó vele együtt megjár mindenféle mélységet és magasságot a nyilvánvalónak tűnő látszattól a mögötte feltorlódó valóságig. Az iraki bevándorlóból német íróvá lett Khider végre a másik oldalt szólaltatja meg. Közvetlen, nyílt és rendkívül tiszta írói stílusával végigkísér a Németországban vegetáló „migránsok” összes reményén és fájdalmán, kíméletlen őszinteséggel tárja fel a se előre-se hátra helyzet végtelen kiszolgáltatottságát, az identitászavarokat és a kényszerű iszlám radikalizálódást, az aktákba menekülő „Willkommenskultur” álszentségét, az arab fiúk körül dongó testpiacot. Arcunkba tolja az „európaiság” határértékeit, és velük együtt azt a tényt is, hogy a két oldal közötti különbség nem a kultúrák, nem is a vallások közötti, áthatolhatatlan szakadék, hanem kizárólag és nyersen gazdasági-hatalmi természetű. Khider ama kevesek közé tartozik, akik Irakból Európába kerülve betagozódhattak. A szülei még írástudatlanok voltak, de a testvérei és ő már iskolákat végeztek. 19 évesen megjárta Szaddám börtöneit, ezután került Európába, amely végül befogadta, egyetemet végzett és író lett, most készül a negyedik regénye. A könyv tehát nem őróla szól, hanem egy olyan férfiról, aki az igen szakszerűen működő német hatóságok számára nem ember – csupán egy szám. Volt már ilyen az európai történelemben.
Noran Libro Kiadó, 2018, 166 oldal, 2990 Ft
