Könyv

Ha az USA-ban elmesélnénk, hogy az első nagy Breuer Marcell-kiállítást a német Vitra Design cég szállította Magyarországra, ráadásul egy kortárs képzőművészeti kiállítótérbe, alig fognák fel. Mi meg pirulnánk.

Remekművekről van szó, élmény helyett mégis sokszor kínszenvedést okoznak diáknak, szülőnek. És tanárnak. Hiába ad a Nemzeti Alaptanterv szabad kezet a művek kiválasztásában, olyannyira megcsontosodott a "kötelezők" köre, hogy a legtöbb iskolában akár az 1978-as naptárt is kiakaszthatnák a falra.

Tárt ajtajú, üres madárkalitkát rajzolt búcsúzásul - április 11. óta ez a fekete gyászkeretes kép tudatja a Vonnegut hivatalos honlapjára látogatókkal (www.kurtvonnegut.com), hogy földi fogságából kiszabadult a lelke.

Másfél ezer oldalon keresztül bonyolódik a fiatal varázslótanonc, Nathaniel, az általa megidézett több ezer éves dzsinn, Bartimaeus és a mágusok uralma ellen hadakozó "közember", Kitty Jones története. A három vaskos kötet látványa rémisztően hathat a tizenévesek számára - de alighanem csak addig, míg rá nem szánják magukat az olvasásra.

Senki, aki a Hitler-titok megfejtése után ácsingózik, ne reméljen semmit ettől a könyvtől. Ha az elolvasása után valaki úgy is érzi, megtudott róla valamit, közlöm vele: semmit sem tudott meg.

Korán kezdte az életet, korán is fejezte be. 17 évesen már bevitték a rendőrségre baloldali akciózás miatt, 18 évesen Berlinben tanult újságírást, egy évvel később pedig egy fotóügynökség Koppenhágába küldte, hogy lefotózza Trockijt. Utána Párizs - szerelem, megélhetési gondok, aztán a névváltoztatás: Friedmann Endréből Robert Capa lett, majd rövid időn belül, a spanyol polgárháborúban készült felvételeitől kezdve minden idők egyik legnagyobb fotóriportere.

"Az ujjak a gumi alá furakodtak, Hoyt egyre csak nyögött, ahogy csúszott, csúszott, cirógatott..." - a fenti sorokkal kezdődő, és nem nehéz kitalálni, hogyan folytatódó bekezdésért az I'm Charlotte Simmons 2004-ben elnyerte a "legrettegettebb", a "Bad Sex in Fiction" elnevezésű, Nagy-Britanniában évente kiosztott díjat, amivel a kritikusok a "durva, ízléstelen, szükségtelenül részletes, funkciótlan" szexjelenetektől igyekeznek eltántorítani a kortárs szerzőket.

Forgách András legalább nyolcévnyi készülődés, számos folyóiratban publikált részlet után végül megjelentette a maga nagymamás könyvét, üdítő változatosságként az apás könyvek ezredfordulós áradata után.

A nálunk jóformán csak A dzsungel könyve szerzőjeként ismert Kipling a maga korában módfelett termékeny és népszerű író volt. A sors azonban úgy hozta, hogy könyvtárnyi műve mára sokkal inkább a társadalmi, mint az irodalmi emlékezet részévé vált.

A nem csupán hátulgombolósok és még a nyugellátás idején is kamaszlelkületű példányok szórakoztatását megcélzó amerikai képregények magyarországi története kimondottan szomorú história. Nem is történet ez igazán: mindaz, amiről a rendszerváltástól egészen az igen közeli múltig beszámolhatnánk, valójában nem több néhány villanásnál a víz felett.

Az Európai Közösség nemrég ünnepelt ötvenedik évfordulója kellemetlen aktualitást ad e vadonatúj, németül 2006-ban megjelent regénynek. A török származású, de németül író - hírét eddig nagyszerű bűnregényeivel megalapozó - Jakob Arjouni kötete antiutópia és az Európai Unió éppoly szórakoztató, mint keserű szatírája.

Noha a tömegtájékoztatás szegődött cselédeinek általánosságban is szokásuk élénk figyelemmel kísérni a koptológia legfrissebb eredményeit, azért az a grandiózus hírverés, ami a National Geographic Society által tavaly közrebocsátott ókori forrásszöveget környezte, bízvást példátlannak mondható.

"Csak azért lett ez a levelem hosszabb, mert nem volt időm rövidebbet írni." (Pascal: Vidéki levelek, XVI.)