Bár összesen tizennégy regényt írt, fő műve a huszonöt év vívódásai után papírra vetett (mellesleg sci-fi elemeket is tartalmazó, részben a Tralfamador bolygón játszódó), a vietnami háború idején megjelent Az ötös számú vágóhíd. Ez a posztmodern kategóriába sorolt regénye meghozta Vonnegut számára a világhírt (és a pénzt, ami igazán soha nem érdekelte), s a hetvenes évek amerikai ellenkultúrájának szimbólumává tette. Az egyes történések abszurditását kommentáló, a műben gyakran ismétlődő, elborzadt rezignáltságot tükröző kijelentése - "Így megy ez" - szerte a világon szállóigévé vált. Mint minden szatíraíró, a társadalom bűneit (keserű) humorral ostorozó moralista volt. Egy interjúban szocialistának vallotta magát (lásd: Magyar Narancs, 2006. április 20.), a baloldali In These Times című folyóiratban haláláig bírálta a Bush-adminisztrációt, a "hataloméhes csimpánzoknak" nevezett politikai elit uralmát. Csak látszólag volt mizantróp. Noha az emberi lényeket a környezetet és ezt a "kedves, életadó bolygót" pusztító, "kegyetlen és ostoba, nagy, lomha, bűzlő organizmusokként" írta le, mégis tisztességes viselkedésre ösztökélt, s azt tekintette minden művész hivatásának, "hogy rávezesse az embereket: legalább egy parányit méltányolják, hogy élnek" (Időomlás). A massachusettsi műegyetemen 1997-ben tartott beszédében arra buzdította hallgatóságát, hogy "élvezzék ifjúságuk hatalmát és szépségét", még ha "addig nem érthetik is, míg el nem múlik". "Törődjenek a más emberek érzéseivel. Ne tűrjék, ha más emberek nem törődnek az önök érzéseivel. Használjanak fogselymet." (A hamvaskék sárkány) Már Az ötös számú vágóhídban megírta több művében is megjelenő alteregójának, a sci-fi író Kilgore Troutnak sírfeliratát, akit végül annak 84 éves korában tett el láb alól: "MINDEN GYÖNYÖRÛ VOLT, ÉS SEMMI SE FÁJ." A Bajnokok reggelijében két újabb sírkövet rajzolt számára: "Annyira vagyunk egészségesek, amennyire a gondolataink humánusak", illetve "VALAKI (valamitől valameddig) MEGPRÓBÁLTA" felirattal. Az amerikai Humanista Egyesület tiszteletbeli elnökeként hangot adott annak az óhajának, hogy "majd ha én, Isten ne adja, meghalok, remélem, valami pojáca azt írja rólam: Õ most fent van a mennyben". Már csak saját, jól felfogott érdekünkben is reménykedjünk: ő most fent van a mennyben! És használjunk fogselymet!
Egy humanista mizantróp (Kurt Vonnegut, 1922-2007)
Tárt ajtajú, üres madárkalitkát rajzolt búcsúzásul - április 11. óta ez a fekete gyászkeretes kép tudatja a Vonnegut hivatalos honlapjára látogatókkal (www.kurtvonnegut.com), hogy földi fogságából kiszabadult a lelke.
Többször is haladékot kapott a sorstól: 1944-ben hadifogolyként túlélte Drezda bombázását, ahol legalább 135 ezren veszítették életüket, 1984-ben gyógyszerek és alkohol kombinációjával öngyilkosságot kísérelt meg, 2000 januárjában pedig tűz ütött ki a hálószobájában, s füstmérgezéssel szállították kórházba. Pár hete elesett, súlyos agykárosodást szenvedett - ez a baleset vezetett 84 éves korában, New Yorkban bekövetkezett halálához. Most már biztosan lemarad a csak élő személyeknek adományozható Nobel-díjról, melynek a 20. századi amerikai irodalom jeles alakjaként, a szatirikus Jonathan Swift és Mark Twain irodalmi örökségének méltó folytatójaként hosszú évek óta várományosa volt. (Kedvencére, Twainre még külsőleg is hasonlított, s fiának is a nagy szatíraíró után adta a Mark nevet.) Tragikus, egyben bizarr, sőt abszurd események sora következtében válhatott a kortárs irodalom egyik legpesszimistább szemléletű, mégis mulatságos regényeket és elbeszéléseket publikáló írójává. Az 1922-ben Indianapolisban, negyedik generációs német-amerikai építészcsaládba született Kurt Vonnegut anyja éppen anyák napján lett öngyilkos, s a tragédia emléke soha nem halványult emlékezetében. Német származású amerikai katonaként harcolt a német fasizmus ellen, s a háborúban kis híján amerikai honfitársai bombatámadásának esett áldozatul, Európa egyik legszebb városában, amelyről senki nem képzelte volna, hogy utoléri a barbár pusztítás. Azért maradhatott életben, mert a vágóhíd húsraktárát, ahová a disznóólban töltött nappalok után a hadifoglyokat éjszakára bezárták, elég mélyre építették. Amikor a szőnyegbombázást követően társaival a hullák kiásására kapott parancsot teljesítette, a megmaradt drezdaiak kővel dobálták meg őket. Rákban szenvedő nővére halála előtt két nappal meghalt a férje egy vasúti balesetben, így három saját gyereke mellett testvére három fiát is Vonnegut nevelte fel. (Jill Krementz fotográfussal kötött második házasságában örökbe fogadtak egy kislányt is: mind a hét gyerek és a felesége is túlélte őt.) A háború után Chicagóban folytatta egyetemi tanulmányait, ám A jó és rossz fluktuációja az egyszerű mesékben című MA-szakdolgozatát nem fogadták el - 1971-ben végül a nyolc évvel korábban írt Macskabölcső című regényéért (kedvenc művéért) kapott ugyanott diplomát. Bár már 1950-től kezdve publikált, 1969-ig, a háborús élményeit feldolgozó Az ötös számú vágóhíd című könyvének megjelenéséig sci-fi szerzőként tartották számon - azaz nem számított "komoly" írónak. Szőrszálhasogató kritikusok később vulgárisnak minősített, maga alkotta illusztrációiért kárhoztatták - például a Bajnokok reggelije (1973) csillagot formáló rajzáért, ami nem más, mint egy "seggluk" ábrázolása.
