Noha a tömegtájékoztatás szegődött cselédeinek általánosságban is szokásuk élénk figyelemmel kísérni a koptológia legfrissebb eredményeit, azért az a grandiózus hírverés, ami a National Geographic Society által tavaly közrebocsátott ókori forrásszöveget környezte, bízvást példátlannak mondható. Az apokrif irat kiadását megelőző, illetve azt követő erősen poentírozott sajtóbeszámolók és nagyralátó kommentárok mára jócskán túlhaladottakká váltak: a Júdás evangéliuma nem fedte fel a kereszténység "eredeti" arcát, s ilyesformán nem is állíthatta "fejéről a talpára" az említett világvallást. Az árulóként elkönyvelt újszövetségi alak hivatalos rehabilitációjára sem került sor ez idáig, s a szöveg megismerése nem helyezte új megvilágításba sem Dan Brown lektűrjeit, sem pediglen Müller Péter bölcseletét.
A kacsahizlalda tehát bezárt, s így most már alighanem könnyebb körvonalazni e valóban érdekfeszítő textus jelentőségét. Az az erősen töredékes kopt nyelvű kódex (Tchacos-kódex - egyik tulajdonosa után elnevezve) ugyanis, amely az előkerülését követő több évtizedes, s a szöveg teljes megsemmisülésével fenyegető kálvária után most világszerte az olvasók elé került, tényleg revelatív erejű. Nem azért, mert tanúbizonyság a korai kereszténység belső harcaira, s az egyházatyák irgalmatlan kánongyomlálására az antikvitás utolsó évszázadaiban, hiszen e tények réges-rég ismertek a történelem iránt érdeklődők számára. Nem, a kódex, pontosabban az annak javát kitevő Júdás evangéliuma nehezen túlbecsülhető fontossága abban áll, hogy elemzése révén árnyaltabb képet kaphatunk arról az őskereszténység táborában (is) hosszasan jelen lévő csoportról, amelyet kényszeredett sommássággal gnosztikusoknak hívunk. 'k a közkeletű összegzés szerint a lealacsonyító földi léttől való megváltást a Tudás, valaminő rejtett gnózis megismerésétől várták, hogy ezáltal a lelkükben őrzött szikra visszatérhessen az istenséghez. No, nem a tárgyi világ megalkotójához, hiszen az csak korlátolt és kegyetlen demiurgosz lehet, hanem az örökhöz, a legmagasabbhoz.
Ennek a vallásfilozófiai elképzelésnek az általunk ismert egyik legjelentősebb dokumentuma a Júdás evangéliuma. A Tchacos-kódexből rekonstruált, alighanem görögből kopt nyelvre fordított szöveg ugyanis mit sem tud a nyugati civilizáció Jézusáról, aki halálával váltja meg a bűnös emberiséget, s nem tud a jó cselekedetek vagy az ima üdvszerző erejéről sem. Az itt megnyilatkozó Jézus kineveti és megveti az apostolokat, s csak egyetlen meghittjének tárja fel a világ teremtésének titkait, a tényt, miszerint az alsó világot, Ádámostul-Évástul egy alacsonyabb rendű istenség, Szaklasz angyal kreálta. Ebbe a világba jött el Jézus, hogy revelációival megmentse a lelkükben valamicske rejtett istenit dédelgető embereket, ám küldetését beteljesítve az őt körülölelő, rabságban tartó emberi testtől mihamarabb szabadulnia kell. E szabadítási akció főszereplője az egy szál fogékony tanítvány, Jézus természetének egyedüli felismerője, Júdás, akit mestere ekképp bátorít:
"Te azonban mindegyiküknél nagyobb leszel. Te fogod ugyanis feláldozni az embert, aki magában hord engem."
Mert Júdás valódi hős, jelzi a szöveg, hiszen dacol az alsóbb istenséget imádó apostolokkal, s megteszi azt, amit ez a meglehetősen bornírt társaság csakis árulásként tud értelmezni. S e ponton érthetővé, mi több, részben méltányolhatóvá válik az apokrif irat kiadását kísérő médiakavalkád. Ez a megközelítés ugyanis valóban szögesen szemben áll mindazzal, amit a világtörténelem legnagyobb árulójáról, az átkozott iskariótiról tudunk. Sietve jelezzük persze, hogy Júdásról, a júdásról az Újszövetség könyveiben is eltérő, ellentmondásos szöveghelyeket találunk, példának okáért a haláláról: Máté evangéliuma szerint - mint ismeretes - felakasztotta magát, míg az Apostolok cselekedeteiben "fejjel előre lezuhant, kettéhasadt, és minden bele kiömlött". Ám a Júdás evangéliuma ténylegesen visszájára fordítja a tradicionális árulás- és passiótörténetet azzal, hogy Júdást Jézus szövetségesének, cinkosának mutatja. S ez a kulturális örökségünkkel feleselő közlés oly frappírozó, hogy szinte még azt a jóval jelentékenyebb nóvumot is elfedi, miszerint Jézus kereszthalálában nem lett volna semmiféle megváltó szándék, csak puszta szabadulni vágyás az alsó világ, s a test börtönéből. Könnyű belátni, hogy ez egyszersmind a feltámadást, a parúziát, s megannyi más, utóbb a dogmatikában rögzített aktust is okafogyottá tette volna.
A National Geographic közrebocsátotta kötet most imponáló módon tárgyalja e fentebb halványan körvonalazott témákat: a kódex szenvedéstörténetétől, a korai kereszténységben kimutatható gnosztikus irányzatokon át egészen az eretnekvadász egyházatyák műveiig. A tudományterület legkiválóbb alakjainak (pl. Rodolphe Kasser, Marvin Meyer) résztanulmányai a laikusok számára is áttekinthetővé s emészthetővé teszik a töredékes, sokszor csak utalásszerű, következtetést és előzetes ismereteket igénylő forrásszöveg olvasását. Az angol textust (a lehetőségig) a kopt eredetivel egybevető Hasznos Andrea, illetve a kommentárokat fordító Endreffy Kata nevét ugyancsak zsoltárba foglalhatja a hálás magyar olvasó.
National Geographic/Geographia Kiadó, 2006, 182 oldal, 2450 Ft
