"Az ujjak a gumi alá furakodtak, Hoyt egyre csak nyögött, ahogy csúszott, csúszott, cirógatott..." - a fenti sorokkal kezdődő, és nem nehéz kitalálni, hogyan folytatódó bekezdésért az I'm Charlotte Simmons 2004-ben elnyerte a "legrettegettebb", a "Bad Sex in Fiction" elnevezésű, Nagy-Britanniában évente kiosztott díjat, amivel a kritikusok a "durva, ízléstelen, szükségtelenül részletes, funkciótlan" szexjelenetektől igyekeznek eltántorítani a kortárs szerzőket. A gyávasággal korántsem vádolható Wolfe (még azt is be merte vallani, hogy George W. Bushra szavazott) megsértődött, és a díjat nem vette át, mivel szerinte az erotikától megfosztott szexelések aprólékos leírása eleve ironikus volt, és igenis a témához kapcsolódott. A téma ugyanis az amerikai egyetemi élet, amelynek bemutatásával kedvenc filozófusának, Nietzschének azon tételét igyekezett alátámasztani, miszerint a 21. században majd bekövetkezik "az összes érték teljes megsemmisülése". A főhősnő szüzességének elvesztését ábrázoló - az író szándékának megfelelően valóban kissé gusztustalan - két fejezeten kívül tényleg nincs is több részletező szexjelenet, bár a szereplők kevés kivétellel általában a "baszás" szó variánsait használó "baszószlengben" (néha az analóg "szarószlengben") beszélnek. Wolfe neve hallatán sokaknak a szépirodalmi elemeket alkalmazó tényfeltáró "új zsurnalizmus" jut az eszébe (ő a szerzője az újságírást megújító Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal című riportkötetnek), de jó ideje szatirikus társadalmi regényeket ír. Ilyen ez a mára már hagyományosnak tekinthető narratív technikával felépített műve is, melyben hol tizennyolc éves címszereplője, hol a belé szerelmes három fiú nézőpontjából mutatja be az amerikai egyetemisták hedonizmusát és ürességét. A Harvard, Duke és hasonló elitegyetemek diákságáról (négy év kutatómunka után) mintázott, fiktív Dupont Egyetem hallgatóinak túlnyomó többségét semmi más nem érdekli, csak a szex, az ital, a drog, társaik és saját maguk társadalmi helyzete, illetve a sport. A kevés kivételek egyike, legalább-is eleinte, az isten háta mögötti, észak-karolinai kisvárosból kiváló tanulmányi eredményei miatt ösztöndíjjal bejutó szép és okos Charlotte. Mivel vérprofi íróval van dolgunk, aki a szerelmi négyszög ábrázolásával olvasói figyelmét meglehetősen vaskos könyvében végig le tudja kötni, elsőre fel sem tűnik, hogy Wolfe az értékvesztést nemcsak diagnosztizálja, hanem (többek közt Charlotte Nobel-díjas neurobiológia-professzorának nézeteiben meglelve) az okait is igyekszik feltárni. Wolfe szerint e nihil hátterében a társadalmat Darwin óta egyre inkább átható tudományos szemléletmód áll, miszerint minden a géneken múlik, tehát az ember sorsa eleve elrendeltetett, szabad akarat nincs. Ám ha Charlotte-ot a regény végére mégsem teperi maga alá környezete, akkor a determinizmusból kimászni még van/lenne remény.
A szleng a nyelv leggyorsabban megújuló része, így átültetése fordítót próbáló feladat. Kövesdi Miklós Gábor szövege kétségtelenül élvezetes. Mivel a trágár szókincs a magyar nyelvben igen gazdagnak mondható, ráadásul az USA-ban és itthon az egyes társadalmi csoportok trágárszleng-tűrő képessége eltérő, ugyanazt a szót kénytelen volt folyton többféleképpen fordítani. A Dupont kosárlabdacsapatának izomagyú sztársportolója például "oh shit, oh shit!" felkiáltással díjazza az egyetemtől neki ajándékozott vadonatúj Chrysler Annihilator SUV pickupot, amiből magyarul "szent szar - szent szar!!!" lett, miközben ugyanaz az "Oh, shit!" Charlotte gazdag, keleti partvidéki elitből származó kollégiumi szobatársának, Beverlynek száján, nyilván azért, hogy a "szar" szó használatát illetően beletörődőbb magyar olvasónak is hihető legyen az éppen jelen lévő Simmons szülők megrökönyödése, "A picsába!"-ra módosult. Remek a Wolfe által kitalált rapperfigura, Doctor Dis a kollégiumi szobákban szünet nélkül üvöltetett szövegeinek fordítása, például a "Kabbe sápadt / Kösd fel a gatyádat, Te köcsög fasz..." kezdetűé ("Know'm saying? / Fucking gray boy say, Yo, you a beast"), kár, hogy Kövesdi figyelme néhol alábbhagyott. Charlotte-ot a "picsába-incidens" durvasága után is sokkolja Beverly trágársága, amikor pasivadászatra indulva egy "prick-tease shirt"-öt, Kövesdi fordításában egy "steppelt-koptatott pólót" (???) kér kölcsön. Az olvasó még a főhősnőt gyanúsítaná meg (ez esetben alaptalan) prüdériával, holott az angol eredeti szerint szobatársa olyan szerelésben óhajt megjelenni, ami a felcsípett fiúban rögtön erekciót vált ki (prick = fasz, tease = ingerelni). Még pár éve is legalább egynapi könyvtározásba került volna kideríteni, mi a magyar címe annak a Jews Without Money című regénynek, aminek említésével Wolfe a Charlotte-ba habarodott Adam társadalmi hátterét villantja fel, ma már, az internet segítségével néhány perc elég lett volna. A slamposságokat korrigálhatta volna egy nyelvi lektor (nem volt ilyen), ha már egyszer a szerkesztő, Fejérvári Boldizsár figyelme szintén elkalandozott, minek következtében sajtóhiba is maradt, majdnem egy tucat. "Könnyű Wolfe regényeiről bíráló recenziót írni" - kezdte egyik kritikusa a foga fehérjét villantgatni, aztán mégis visszafogta magát. Elfogadta ugyanis, hogy az író rámutatott az amerikai felsőoktatás legfőbb hiányosságára. Arra, hogy a diákokat mindenre megtanítják, kivéve, hogy milyen erkölcsi elvek követése lenne kívánatos. Lehet, hogy ebben igaza volt, lehet, hogy nem, ám innét, Kelet-Európából az mégsem tűnik igazán valószínűnek, hogy a világ élvonalába tartozó amerikai elitegyetemek diákságára ez a tudomány iránt teljes érdektelenséget mutató szexcentrikus nihilizmus lenne a jellemző. Úgy tűnik, hogy a szíve mélyén azért Wolfe is optimistább. Különben kiknek írt volna meg egy több mint 600 oldalas, egyetemistákról szóló könyvet?
Athenaeum, 2007, 623 oldal, 3990 Ft
