Magyar Narancs: Mennyiben tekinthető elsüllyedt szerzőnek Kálnoky László?
Ferencz Győző: Vannak kételyeim, hogy Vas, Jékely, Nemes Nagy, Pilinszky neve valóban elevenen él-e a nagyközönség emlékezetében, de az igaz, hogy legalább az irodalmi szakma hivatkozik rájuk olykor. Kálnoky huszadik századi klasszikus. Azonban méltatlan költői sors jutott neki. Õt ugyanis nem kellett elfelejteni. Élete utolsó négy-öt évétől eltekintve neve mindig is lefojtottan élt az irodalmi köztudatban. Hosszú ideig elsősorban műfordítónak tekintették, ami súlyos sértés egy ilyen rangú költőnek. Természetesen kitűnő fordító volt, fordítói életműve is a legnagyobbak mellé emeli. De abban, hogy az irodalmi világ - legalábbis egy része - elsősorban műfordítónak tartotta, volt valami gonoszsággal határos gondatlanság. Hiszen pályája első szakaszán nem azért nem adott ki több önálló kötetet, mert inkább fordítani kívánt, hanem mert ő is - mint oly sok pályatársa - nem vagy csak nagyon ritkán tudott megjelenni. Ennek persze politikai oka volt. A szűk szakma azonban tisztában volt jelentőségével. Élete utolsó éveiben a remek humorú Homálynoky-versekkel aztán hirtelen ismert lett. A kritikusok közül Alföldy Jenő és Csűrös Miklós sokat tett a népszerűsítéséért. Meg kell azonban jegyezni, hogy már a Homálynoky-ciklus előtt is volt egy verse, amely népszerűvé tette, ez pedig a nevezetes műfordítás-paródia, a Shakespeare: XIX. Henrik. Az ötvenes évek végén a Vidám Színpad egyik kabaréműsorában is előadták, rádiófelvétel is készült, nem is egy. A Vidám Színpad felkérte, hogy bővítse ki a paródiát, Kálnoky írt is vagy húsz sort, de elégedetlen volt vele, soha nem adta ki. Várady Szabolcs szerencsére megőrizte a kéziratot, kötetben most jelent meg először.
MN: Vas és Nemes Nagy körül mindig voltak követők, már-már tanítványok. Hogy állt Kálnoky e téren?
FGY: A hetvenes évek végéig nem hiszem, hogy lett volna úgynevezett tanítványa. Noha lett volna mit tanulni tőle, mert a könyvei azt mutatják, hogy csak végsőkig kiérlelt műveket adott ki a kezei közül. Noha mostani gyűjteményes kötete vaskos, nem találhatók benne üresjáratok vagy henyén összecsapott darabok. Még az alkalmi versek is valamilyen többletsúllyal ellátott művek. A hetvenes évek végén, amikor bejelentette, hogy abbahagyja a műfordítást, és belefogott abba az ironikus, groteszk, szabad versben íródott sorozatba, melynek legismertebb része a Homálynoky Szaniszló-ciklus, nos, ekkor támadtak követői. Dedikáltak neki verseket fiatal költők, ezekre majdnem mindig versben válaszolt, de sajátosan fanyar, már-már rendreutasító modorban. Nem hatódott meg egy neki szóló ajánlástól, ha a verset nem találta jónak. Meg kell említeni, hogy Kálnoky a hetvenes évek végén termékeny, versekben is tetten érhető párbeszédet folytatott Tandorival. Tandori valószínűleg felszabadítóan hatott Kálnokyra, de ő is hatott Tandorira. És ha már neveket sorolunk, hadd említsem meg Csengery Kristófot, akinek első verseit Kálnoky mutatta be annak idején, és Lukács Sándort, a színész-költőt, aki mesterének tekintette Kálnokyt.
MN: A kötet szerkesztőjeként hogyan látod a mai esélyeit Kálnoky költészetének?
FGY: Kálnoky utolsó öt évében, különösen a Homálynoky-ciklus miatt igazán népszerű lett. De ez a népszerűség nem tartott sokáig. Halála után néhány éven belül olyan történelmi változások mentek végbe, amelyek a közvetlenül politikai költészetnek kedveztek, majd néhány újabb év után már semmiféle költészet nem számított eseménynek. Gondolhatnánk, hogy ezzel az irodalom végre a helyére került, hiszen épp Kálnoky nemzedéke szenvedett sokat az irodalom átpolitizáltságától. Azt gyanítom azonban, hogy az irodalom, így Kálnoky életműve sem a helyére került, hanem rosszabb helyzetbe, mint amilyen kívánatos lenne. Jelenleg az irodalom a látszat ellenére is nehezen tudja saját hagyományait ápolni. Nekem személyesen nagy siker, hogy ez a kötet megjelenhetett. Ugyanakkor nem éreztem, hogy a könyv megjelenését kitüntetett figyelem kísérte volna. Eddig nem sokan írtak róla, pedig azt reméltem - ezzel hitegettem a kiadót is -, hogy erre aztán felfigyelnek az versolvasók. De a szakma se nagyon kapta fel a fejét.
