Könyv

Könyv: Csapadékos horror (Karen Duve: Esőregény)

Annyira nem lehet hülye egy költő, hogy az öreg maffiózó emlékiratainak bérmunkában vállalt megírását komolyan vegye, megpróbálja a legfőbb illetékes ellenkezése dacára irodalmi szintre emelni, ráadásul még a nevét is szerepeltetné a könyvön. Márpedig az Esőregény főhősét pontosan ebbéli törekvései sodorják bajba, miután a számla nélkül felvett, jelentős összegű előlegből magányosan álló házat vesz a volt NDK északi részének egyik rendkívül mocsaras vidékén, ahol mindig esik az eső, és mellesleg titokzatos gyilkosságok is megesnek. A költő ifjú arájával beköltözik a házba, de a nyugodt és ihletett alkotómunka helyett az elemi csapások (talajvíz, tömegével támadó csigák, lumbágó) elhárítása köti le az energiáját, amit a maffiózó rossz néven vesz.
  • Szijj Ferenc

Diákmunka és karrier: Egy nappal vénebb

Némelyeknek derogál a bruttó 320 uszkve 600 forintos órabér. ´k az egyéni érvényesülés mellett döntenek. Nem árulják, inkább írják az újságot. Nem osztanak szórólapot, tervezik.
  • R. Andróczy Orsolya
  • 2003. április 17.

A pesti bölcsészkar volt épületének sorsa: Teológusok az üvegliftben

A Sapientia felújítása során lezárták a forgalom elől az épülettömb két szárnya között meghúzódó Piarista közt, ezért a Lánchíd felől most csak bonyolult kerülő utakon lehet felhajtani Buda felé az Erzsébet hídra. A főiskola vezetése többször jelezte, hogy elképzeléseik szerint az átalakítási munkálatok befejezése után sem nyitnák meg az átjárót a gépkocsiforgalom előtt, csak a gyalogos közlekedést engedélyeznék. Véleményük szerint ugyanis a rövid utcácska nem közterület, hanem a főiskola tulajdona.
  • Szabó Zoltán
  • 2003. április 17.

Hírek

nAkadozó lapok Több száz jelentkezési lapot nyilvánított érvénytelennek az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI); a 160 ezer felvételizőből minden ötödik hiányosan töltötte ki valamelyik lapját. Az OFI jelentése szerint fejlődés tapasztalható ugyan a tavalyi 30 százalékos hibaarányhoz képest, a rosszindulatú sajtó ellenben arról számolt be, hogy a jelöltek a március 31-ig tartó hiánypótlási időszakban nem kaptak tájékoztatást a mulasztásról, míg az intervallum végeztével a felvételi iroda azonnal értesítette a kárvallottakat. A szabályzat értelmében módosítani csak akkor állhatott jogukban a felvételizőknek, ha személyiadat-változást kell bejelenteniük, illetve ha olyan szakot vagy képzési formát írtak be, amelyeket a választott intézmény nem hirdetett meg. A jelentkezők a napokban kapnak értesítést arról, hogy sikeresen átmentek-e a bürokrácia emésztőcsatornáin. Probléma esetén még mindig érdemes az ofi.hu honlaphoz vagy az áhított egyetemhez, főiskolához fordulni.
  • 2003. április 17.

Az Oktatási Minisztérium és a nyelvoktatás: Sperhakni dajcs?

Az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportja által 1994-ben végzett reprezentatív felmérés az idegen nyelvek ismeretét és használatát térképezte fel: kétezer 14 éven felüli magyar lakossal töltettek ki a nyelvtudásukra vonatkozó kérdőíveket. Az eredményekből kiderült: 32 százalék jártasnak tartja magát legalább egy idegen nyelvben, 11 százalék két idegen nyelv ismeretét állította magáról. A valamilyen szintű tudással rendelkezőket megkérték arra, hogy ötös skálán értékeljék nyelvtudásukat. Ez a kép cseppet sem biztató: csupán 11,8 százalék mondta, hogy szóban és írásban is elboldogul legalább egy nyelven, és csak 3,6 áll így két nyelvvel. A felmérés tanulságai szerint az iskolázottság a legmeghatározóbb a nyelvtudás szempontjából. Terestyéniék megállapították: minél magasabb valakinek az iskolai végzettsége, minél fiatalabb korcsoporthoz tartozik, minél urbanizáltabb környezetben él, annál valószínűbb, hogy idegennyelv-tudással is rendelkezik. Nem sok jót árul el viszont az iskolai nyelvoktatásról az, hogy a középiskolát végzettek 90 százaléka saját mérlegelése szerint egy nyelven sem boldogul el.
  • Farkas Eszter
  • 2003. március 20.

A PISA-jelentés és a magyartanárok: Az analfabetizmus funkcionáriusai

A PISA-jelentés meghökkentő kitételei közt olvasható például, hogy a tizenöt éves diákok negyede képtelen egy egyszerű szöveg megértésére, vagyis gyakorlatilag nem tud olvasni. A magyar iskola súlyosan konzerválja a hozott szociokulturális előnyöket és hátrányokat, vagyis nem segíti, hanem gátolja a társadalmi mobilitást. A magyar gyerekeket túl sok házi feladat terheli (az előkelő 2. helyen állunk), mégis ők mondják leginkább, hogy a házi értelmetlen, és nem kapnak rá valódi visszajelzést.
  • Zsuppán András
  • 2003. március 20.

Lopják-e a diákok a diákhitelt?: Blicc krieg

A 2001-ben bevezetett diákhitel első látásra nem vizsgázott valami jól a törlesztések megkezdésekor. A nagyszámú elmaradt befizetés ellenére egyelőre kár lenne a bukást jósolgatni. A volt egyetemisták valószínűleg csak próbálgatják az állam türelmének és feledékenységének határait, de amikor komolyra fordul a helyzet, a zsebükbe nyúlnak. Jobban is teszik, mert a rendszer kitalálói megfelelő biztosítékokat építettek be a bliccelők ellen.
  • Zsuppán András
  • 2003. március 20.

Vizsgadrogok: Tudás a tablettában

Az amfetamint 1887-ben az efedrin helyettesítésére kísérletezte ki egy német kémikus. Az asztmások között nagy sikere volt a sokoldalú új szernek, a gyógyszerészek pedig dolgozni kezdtek további tökéletesítésén. Így született meg a speed vagy metamfetamin és egy másik származék, a benzedrin inhaláló. Ez utóbbi Erdős Pál, az első magyar Wolf-díjas matematikus öregkori kedvence volt: romló szellemi teljesítményének ellensúlyozására használta. Élete utolsó két évtizedében évente több tucat tanulmányt publikált.
  • Reich Orsolya
  • 2003. március 20.

A diktatúra kalandja

Kolozsváron született, a nyolcvanas évek elején települt át Magyarországra. A Magvető könyvkiadó szerkesztőjeként dolgozott. Március 15-én Kossuth-díjat kapott.
  • Báthori Csaba
  • 2003. március 20.