A pesti bölcsészkar volt épületének sorsa: Teológusok az üvegliftben

szerző
Szabó Zoltán
publikálva
2003/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Sapientia felújítása során lezárták a forgalom elől az épülettömb két szárnya között meghúzódó Piarista közt, ezért a Lánchíd felől most csak bonyolult kerülő utakon lehet felhajtani Buda felé az Erzsébet hídra. A főiskola vezetése többször jelezte, hogy elképzeléseik szerint az átalakítási munkálatok befejezése után sem nyitnák meg az átjárót a gépkocsiforgalom előtt, csak a gyalogos közlekedést engedélyeznék. Véleményük szerint ugyanis a rövid utcácska nem közterület, hanem a főiskola tulajdona.

A Sapientia felújítása során lezárták a forgalom elől az épülettömb két szárnya között meghúzódó Piarista közt, ezért a Lánchíd felől most csak bonyolult kerülő utakon lehet felhajtani Buda felé az Erzsébet hídra. A főiskola vezetése többször jelezte, hogy elképzeléseik szerint az átalakítási munkálatok befejezése után sem nyitnák meg az átjárót a gépkocsiforgalom előtt, csak a gyalogos közlekedést engedélyeznék. Véleményük szerint ugyanis a rövid utcácska nem közterület, hanem a főiskola tulajdona.

Villódzó neonfény, labirintusszerű, szürke folyosók, derékmagasságig érő méregzöld olajfesték - bölcsészhallgatók ezrei számára évtizedeken keresztül ezt jelentette a Pesti Barnabás utca. A "Pébéú" az évtizedek során lassanként a pénzhiányos, kedélytelen, bürokratikus magyar felsőoktatás szimbóluma lett. A költözés időtlen idők óta műsoron volt, minden újdonsült gólya tudta, hogy valamikor, talán még az ő idejében, el fognak innen hurcolkodni. Talán még a mindenható tanulmányi osztály sem gondolta, hogy ez egyszer tényleg megvalósul. ´k ugyanis a költözés előtti tanévben újították fel saját szobáikat.

A hosszan elhúzódó restitúció során az állam előbb a kisebb B épületet, majd egy évre rá, 2002-ben az A tömböt is visszaadta jogos tulajdonosának, a katolikus egyháznak. A rövid társbérlet alatt a folyosókat nagy acél válaszfalakkal zárták el, amik mögül fúrás-faragás, kopácsolás zaja hallatszott. A legtöbb egykori és mai egyetemista számára ez az utolsó információ az épületről.

Mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy az értékes belvárosi mamutház az egyházé. A századfordulós városrendezés során, amikor az Erzsébet híd építése miatt a régi Belváros a jobbító kedv áldozata lett, a piarista rend iskoláját is letarolták. Új gimnázium és rendház épült, mely a két háború között élte fénykorát. A piaristákat 1953-ban egy rendelettel kizsuppolták az épületből, ahová "átmeneti időre" beköltöztették az egyetemet, mely ötven évig egy fillért sem költött a felújításra.

A restitúcióval a piaristák nemcsak az épületet, de hasznosításának és felújításának gondját is megkapták. Eredeti funkciójának már túl nagy, csak úgy irodaháznak kiadni mégse illik, így hittudományi főiskola lett belőle, legalábbis a kisebb B épületből. A nagy rendek, vagyis a piaristák, bencések, ferencesek szerzetesi iskolái régóta súlyos helyzetben voltak: kevesen mennek barátnak, színvonalas oktatásra alkalmas tanárból sincs elég, a szétszórt épületek fenntartása is költséges. A Sapientia megalakulását az egyetemi integrációhoz és általában az oktatásiintézmény-reformhoz hasonlóan a szűkös anyagi és emberi erők ésszerűbb felhasználása tette szükségessé. A döntést elősegítette, hogy

a Horn-kormányzat anyagi támogatást ígért

az integrációban élenjáró intézményeknek, ráadásul a szerzetesrendeket is felügyelő Megszentelt Élet és az Apostoli Intézmények Kongregációjának ajánlása is szorgalmazta a főiskolák összevonását.

A cél érdekében az egyház mindhárom kormánnyal együtt tudott működni. Az egyesülés még 1996-ban indult meg, de a Szent Gellért Hittudományi Főiskola, annak kihelyezett női tagozata, a Ferences Hittudományi Főiskola és a Kalazantínum Piarista Hittudományi és Tanárképző Főiskola véglegesen csak 2000. január 1-jén olvadt egybe, az épület rekonstrukciójára pedig a következő két évben került sor. A beruházás eredetileg annak a felsőoktatási fejlesztési csomagnak volt a része, melyet a Horn-kormány kedvezményes világbanki hitel igénybevételével kívánt finanszírozni. A pályázati eljárás az első körben öt igénylő sikerével zárult, közülük az első helyen éppen az egyetlen egyházi jelölt, a Sapientia végzett. A későbbi nyertesek között szerepelt még a debreceni és a szegedi, a Semmelweis Egyetem, a kecskeméti és a kaposvári főiskola és a gödöllői Szent István Egyetem. Az elnyert támogatások összege 8 milliárd és 120 millió forint közé esett, a Sapientia a maga másfél milliárdos költségével a középmezőny alsó részén foglal helyet. Az összességében több mint 55 milliárdos hitelcsomag folyósítását a Világbank már 1998-ban megkezdte, ám ebből az elhúzódó költözés miatt egy fillér sem jutott a Sapientiának.

A tényleges munkálatokhoz még hozzá sem láthattak, amikor az Orbán-kormány az egész nagyszabású hitelcsomagot 2002 januárjában felmondta. Akkor az oktatási tárca olyan bőséges költségvetési forrásokkal rendelkezett, hogy a fejlesztési terveket saját pénzből is megvalósíthatta, ami a mégoly kedvező világbanki kölcsönnél is takarékosabb megoldás. Az állam ezzel nemcsak a hitel kamatait, de az úgynevezett rendelkezésre tartási jutalékot is megspórolta, amit a kifizetésre készenlétbe helyezett, de egyelőre el nem költhető összegek után kellett volna törlesztenie. (Természetesen az eddig már átutalt 2,8-3 milliárd forintot kamatostul vissza kell téríteni a Világbanknak.) A felmondás okai között szerepelhetett az is, hogy a Világbank központjával lassú és nehézkes volt a kapcsolattartás, és a magyar cégek túlságosan bonyolultnak találták a rájuk kényszerített aprólékos szerződéseket.

A Sapientia felújítása így végül tisztán költségvetési forrásból valósult meg 2002 ősze és 2003 eleje között. A kivitelező Középület-építő Vállalatot és a lebonyolító "buda-Újlak Kft.-t, valamint a tervező építész László Tamást (Reál `91 Terviroda) még a világbanki eljárás keretében választották ki - a kész projektet az állam egyszerűen átvette. A beruházás összköltsége 1 milliárd 568 millió forint volt, ami 168 millióval több az eredetileg tervezettnél. Cseresnyés László, az Oktatási Minisztérium beruházási osztályának munkatársa szerint egy ekkora régi épület felújításánál ez a különbség teljesen normálisnak és megszokottnak tekinthető. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy

a beruházás végül nem valósult meg egészében,

a várva várt külső tatarozás például elmaradt.

A B épületnél sokkal nagyobb A tömb is kiürítve várja sorsa jobbra fordulását, itt a remények szerint egyszer piarista gimnázium és rendház kap helyet. Az egyháznak azonban nincs pénze a felújításhoz, és további állami segítségre sem számíthatnak. Megkeresésükre udvarias elutasítás volt a válasz, ezért egyelőre csak kisebb fejlesztésekben gondolkodhatnak.

Az elkészült főiskola így is imponáló látvány. Az emeletre üvegfalú high-tech gyorslift repít, a lépcsők kövét fényesre csiszolták, a szobákban vadonatúj bútorok. A tetőtér beépítésével 72 fős kollégiumot alakítottak ki, a dunai szárnyban 60 fős ebédlő és büfé, tanulószoba és meditációs terem. A leglátványosabb változás kétségtelenül a lenyűgöző, üvegtetős központi aula, melyhez hasonlót az épület régi ismerői legvadabb álmaikban sem mertek elképzelni. Eltűnt a világítóudvarnak nevezett kis dohos katlan és az elválasztó lépcsőház, hogy helyükön napfényes, dísznövényekkel és szobrokkal ékesített fedett udvar foglalja el az épülettömb közepét, valódi fórumot teremtve a közösségi élet számára. Alatta födémbeépítéssel lépcsőzetes nagyelőadót hoztak létre. A merész átalakítást a főiskola és a tervező építész közösen gondolta ki, a sikeres együttműködéshez bizonyára hozzájárult, hogy László Tamás egykor maga is a piaristák diákja volt.

Sokakban felmerülhet a kérdés, miért kellett egy egyházi fenntartású szerzetesi főiskolát közpénzen felújítani, amikor a magyar egyetemek jelentős része továbbra is méltatlan körülmények között működik. Dr. Lukács László főigazgató szerint az állam részben morális kötelezettségét teljesítette a segítséggel, mivel a jogtalanul elkobzott ingatlant tulajdonképpen használhatatlan állapotban szolgáltatták vissza. Emellett azt is érdemes megfontolni, hogy a Sapientia diákjainak csak a fele szerzetes, a többiek világiak. A főiskolán a teológiai képzés mellett hittanári és lelkipásztori asszisztensi oktatást is folytatnak, mindhárom közfeladat, melyet anyailag is támogat az állam. Ráadásul kifejezetten a világi hívek számára indult a középiskolai tantervben szereplő "ember-, erkölcs- és vallásismeret" tárgy oktatását tanító kétéves posztgraduális képzés is. Jelenleg körülbelül 220 nappali képzésben részt vevő és 107 esti hallgatójuk van, a létszám azonban felmenő rendszerben növekszik, így a tervek szerint pár év múlva 500-an fognak járni a főiskolára.

A szerzetesi iskolák könyvtárainak egyesítésével 150 ezer kötetes teológiai szakkönyvtár jön létre, mely a maga nemében egyedülálló az egész országban. Végül a legfontosabb érv: a Sapientia pályázata szigorú, az egész világon egységes világbanki eljárás során mérettetett meg.

Valójában a Sapientia minősége csak a magyar viszonyok között számít szokatlannak,

a korszerű nyugati egyetemekhez képest

átlagosnak mondható, de a lágymányosi campus vagy a Műegyetem helyreállított részei se szegényesebbek. Az adófizető polgár persze joggal várhatja el, hogy ne csupán a 7-es busz ablakából csodálhassa az épületet, hanem a Belváros kulturális életének új, izgalmas színtereként akár használja is. Lukács László főigazgató megerősítette, hogy ez az elképzelés teljesen egybevág a főiskola szándékaival, így talán a megújult Pébéú mintegy a katolikus egyház egyik budapesti központjaként továbbra is a város eleven része maradhat.

Szabó Zoltán

Zsuppán András

Piarista köz-játék

A tervek nagy ellenállást váltottak ki a környéken lakó autósokból, egy lelkes városvédőnek sikerült is előkerítenie egy 1911-ből származó dokumentumot, amely a főváros és a piarista rend közt köttetett, és kimondja, hogy a "Kígyó utca, a gyalog és kocsiközlekedés számára... 6 öl szélességben folytatandó, és mint közterület a kegyes tanítórend által... örök időre fenntartandó; a hatóság azonban megengedi, hogy ezen területet a rend... átboltozhassa."

A szerződés hitelességét azóta sokan vitatják, és a helyzetet tovább bonyolítja, hogy városháza forgalmi alosztálya egyértelműen a lezárás mellett van. Annyi biztos, hogy az A épület előreláthatóan évekig tartó teljes rekonstrukciójáig lezárva marad a Piarista köz.

szerző
Szabó Zoltán
publikálva
2003/16. (04. 17.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...