Egotrip
Szénné égett fekete koponyák potyognak a földre. Nyilván nem először, de nekem először ilyen közelről. Szinte a lábam elé. Még füstöl a kutacsok mentén. Háttal fúj a szél, a szagát nem érzem. Még ring, még mindig nem nyugszik, himbálódzik a parti hűs fövenyen. A fogsor, a szemüreg. Azt mondják, kegyeleti okokból ne részletezzem, hogy mit láttam még. Pedig éppen ellenkezőleg, további kegyeleti okokból kéne részletezni, addig, amíg az embernek száz évre ki nem fordul a gyomra magától, amíg meg nem őrül saját cselekvésének leleplezésétől. A tévé nem elég, több kell, az érzelem. Kipostázni egyenként mindenkinek a saját feketén gőzölgő koponyáját, hogy már egyszer a saját nyelvén beszéljen magával, hogy saját pusztulását nézve végig fölhasítsa végre valami azt a maszkba mártott közönyös arcát. A sírás csak könny, a nem sírás a sírás, a nagy szó a kicsi, és a kis szimbólum a nagy. Ahogy az égből aláhulló ember koponyája füstöl tovább a délutáni fényben. Nincsenek kétségeim, másodpercenként négy kilométert megtenni a sztratoszférában lángra lobbantja az agyat, aztán kiszárítja, és közben kicsit megijeszti. Már a nyomás hirtelen változásától kiugranak a szemek, a mellkas behorpad, beroppannak a bordák, és a gyomor a szájon át fordul ki. De mindez csak a pillanat műve; és mindazon pillanatoké, amelyek a biztos okságtól kezdve megelőzték ezt. Az úgynevezett okozatot. Gyász. Gyászbeszéd. Kimondott, jóleső gesztusok, együttérzés. Az ember személyes határa, és rajta túl a statisztikák, amelyekben személyes ereje közel a nullával egyenlő. És megfordítva, a statisztika mégis olyan, mintha róla szólna. Ahogy a kegyeletre is vannak gyakorlott mondatok, mozdulatok, gesztusok. De annak még sincs gyakorlata, hogy koponya ringjon füstölve a fűben. Vagyis van, az úgynevezett emberiség fejlődése. Arrafelé mutat minden egyes füstölgő koponya, hogy várható még pár füstölgő koponya. Minden egyes füstölgő koponya egy-egy létrafok, amely aztán minőségi ugrást eredményez, és felébreszti a felelősségtudatot, mint olyat. Legalábbis egy pillanatra felébreszti. Aztán szunyókálhat tovább, amíg szagot nem fog az orra. Mert továbbra sincs más: fű, füst, koponya. És ringatózás.
