NAT, kerettanterv, helyi pedagógiai program, kétszintű érettségi - e szavak hallatán a legbuzgóbb érdeklődőt is mélységes unalom keríti hatalmába. A válságoknak, úgy tűnik, nem kell megoldódni ahhoz, hogy elveszítsék érdekességüket - elég, ha tartanak évtizedeken át. A legutóbbi kisebb vihart a minisztérium ötletszösszenete váltotta ki a bukás és az osztályozás eltörléséről az alsó tagozatokon, mely úgy hat, mintha radikális plasztikai műtétet javasolnánk a nyirokmirigyrák előrehaladott stádiumában szenvedő betegnek. A tervet a tanártársadalom kapásból hárította, s ez nem meglepő. Tíz év kísérletezés után jogosnak tűnik az érv: "Hagyjanak minket végre békén, ha már segíteni nem tudnak!"
Fülbe PISA
Az elmúlt hónapban több pedagóguskonferenciát is szenteltek a felmérés hazai következményeinek. Auxné Bánfi Ilona, a PISA-vizsgálatot lebonyolító Kiss Árpád Országos Közoktatási Szolgáltató Intézmény Értékelési Központjának munkatársa egy, a múlt hónapban lezajlott találkozó tanulságait összegezve úgy vélekedett, hogy a magyartanárok egy része elutasítóan reagál az eredményekre, mivel azokban munkája értékének kétségbevonását, lebecsülését látja. A támadásra érthető módon ellentámadással válaszolnak: rosszak a vizsgálati módszerek, nem objektív az értékelés, nem azt mérték, amit tanítunk, nem is volt benne irodalom, rosszak a szövegek fordításai, teli vannak helyesírási hibákkal, és még sorolhatnánk. "Miért nem adták inkább nekünk azt a pénzt, amit a vizsgálatra fordítottak?"
Ám ez csak a jelenség egyik arca. A magyartanárok többségét azért sem kell meggyőzni a mérések megbízhatóságáról, mivel azok számokkal igazolják, ami számukra mindennapi tapasztalat. Az esetleges értetlenségnél fontosabb, hogy a viták egyáltalán megkezdődtek. A PISA kétségtelenül közoktatás-történeti mérföldkővé vált - meglehet, néhány évtized múlva egy unalmas pedagógia-előadáson mint az iskolarendszer 21. századi modernizációjának kezdőpontját fogják tanulni az egyetemisták. Az értékelési központ vezetője, Vári Péter szerint remélték is, hogy a vizsgálat eredményei konfliktusokat produkálnak, mivel Nyugaton a rossz eredményeket általában vita és cselekvés követi. Így történt ez annak idején Amerikában is, ahol az idősebb Bush elnöksége alatt jelentős pénzek mozgósításával sikeres fejlesztési programba kezdtek, pedig az eredményeik kevésbé voltak rosszak (noha ők még a saját országukat se találják meg a földgömbön, mint ez köztudott). Mindeközben nálunk a viták rendszerint általános panaszkodásba fulladnak a bérekről, tantervekről, iskolaszerkezetről és a szokatlanul hideg télről.
Amit többé-kevésbé mindenki egybehangzóan szükségesnek tart, az a mázsás súlyúra duzzadt kronologikus irodalomtörténeti tananyag csökkentése és egy olyan magyartanítás bevezetése, ami a gyerek életkorának megfelelő műveket olvastat.
Edd a betűt!
A mai módszer legabszurdabb eleme, hogy úgy tekinti, mintha a történelemben visszafelé haladva mindig egyszerűbb és egyszerűbb művekre találnánk. Ilyenek például az olvasmányos homéroszi eposzok a maguk életközeli mitológiai apparátusával vagy a könnyed görög sorstragédiák, melyeket egyenesen a 14 éveseknek találtak ki. Riasztó példa az a modern szemléletű szakiskolai tankönyv, mely Zrínyi Miklós Az török áfium ellen való orvosságával kezdi az irodalom megszerettetését. A bevezetés előtt álló kétszintű érettségi kidolgozása során a minisztérium igyekezett figyelembe venni a PISA-vizsgálat eredményeit. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke a konferencián tartott előadásában mégis arra hívta fel a figyelmet, hogy a szóbeli 18 irodalmi tételéből 16 irodalomtörténeti tárgyú, a tananyag-csökkentési bizottság tevékenysége pedig félő, hogy újabb tananyag-növekedést fog eredményezni.
Érdekes, hogy ebben a vitában a heterogén tanártársadalom két szélsősége került egy oldalra a reform akadályozásában. Részben ott vannak azok az egyetemi és elitgimnáziumi tanárok, akik számára a klasszikus műveltségeszményt adó iskola ideája még mindig eleven, és nem tudják elfogadni, hogy a tömeges közép- és felsőoktatás korában nem lehet ugyanolyan magas szintű képzést nyújtani az emberek felének, mint korábban a kiválasztott 5-10 százaléknak. Számukra minden követelménycsökkentés elfogadhatatlan, mivel jelentős kulturális értékek kidobásával jár. Másrészt ott vannak a szakiskolák és egyéb balsors sújtotta középiskolák szerencsétlen tanító nénijei, akik úgy érzik, utolsó eszközüket is elvesztik a diákok féken tartására, és a reform végleg a lovak közé dobná a gyeplőt. ´k azok, akik mára példátlan túlélési rutint fejlesztettek ki a felülről érkező félőrült reformötletek elszabotálásában, és mindig előrántják a végső érvet: Ezér´ a pénzér´?
Bár a vita résztvevői közül sokan szkeptikusak abban, keresztülvihető-e egy ilyen gyökeres szemléleti megújulás a kizsigerelt magyar iskolarendszeren, számolnunk kell az erősödő külső kényszerekkel. A nyugati szellemiség betörését nem kell feltétlenül az EU-tagságtól várni, hiszen már maga a PISA is ennek a folyamatnak a része volt. A szavak szintjén a jövőben minden bizonnyal egyre nagyobb hangsúlyt fog kapni a képességeket fejlesztő magyartanítás, a szövegértés-központúság és a tananyagcsökkentés. Kérdés, a leleményes diákság mikor fedezi fel az új koncepcióban rejlő példátlan lógási lehetőségeket.
Zsuppán András
Mit mond a PISA?
Kevesebb médiavisszhangot kapott az 1996 és 1998 között 22 országban elvégzett International Adult Literacy Survey, mely a felnőtt lakosságra nézve hozott hasonlóan szomorú eredményeket. A vizsgálatban Magyarország sereghajtó lett, mivel az ötezres minta alapján lakossága 80 százaléka a meghatározott normál szint alá esik. A többség számára ezúttal egy újságcikk, buszmenetrend vagy használati utasítás értelmezése volt túlságosan bonyolult feladat. Az értelmiséggel is lehetnek gondok, mivel a magyar felsőfokú végzettségűek olvasási teljesítménye egy szinten van a svéd alsófokú végzettségűekével. A további riogatásokhoz a saját magyar kompetenciavizsgálatainkat is elő lehet venni: egy novella csattanóját a gimnazista (!) gyerekek alig 20 százaléka képes felfogni, a magyar diák rá van állva a karikázós jellegű feladatmegoldásra, továbbá az olyan szövegtípusok értésében, amit tanítanak neki az iskolában, rosszabb eredményt mutat, mint amit nem.
