Könyv: Csapadékos horror (Karen Duve: Esőregény)

Annyira nem lehet hülye egy költő, hogy az öreg maffiózó emlékiratainak bérmunkában vállalt megírását komolyan vegye, megpróbálja a legfőbb illetékes ellenkezése dacára irodalmi szintre emelni, ráadásul még a nevét is szerepeltetné a könyvön. Márpedig az Esőregény főhősét pontosan ebbéli törekvései sodorják bajba, miután a számla nélkül felvett, jelentős összegű előlegből magányosan álló házat vesz a volt NDK északi részének egyik rendkívül mocsaras vidékén, ahol mindig esik az eső, és mellesleg titokzatos gyilkosságok is megesnek. A költő ifjú arájával beköltözik a házba, de a nyugodt és ihletett alkotómunka helyett az elemi csapások (talajvíz, tömegével támadó csigák, lumbágó) elhárítása köti le az energiáját, amit a maffiózó rossz néven vesz.

A másik probléma az eső, mert láttunk már ugyan a valóságban is olyat, hogy napokig, hetekig esőre állt a barométer, de az azért nehezen hihető, hogy a folytonos esőzés egy irodalmi műben az újdonság erejével hasson ránk. Tehát két alapvető ponton lehetne egy kicsit megpiszkálni a regényt, de hát minek? Ha a költő okosabb lett volna, akkor a mese is tovább tartott volna, hiszen háromszáz, viszonylag kis oldalon nem juthatott volna el az elbutulásnak arra az állati szintjére, amikor - amúgy is minden javaitól megfosztatván - már csak egy vágya van, hogy a mocsárnak (kvázi anyaöl) adhassa magát. Az eső meg, ha úgy vesszük, hozzátartozik egy horrorhoz.

Merthogy horror regényről van szó, a borús időjárás mellett néhány más klisé is visszaköszön: magányos ház, ugye, meg a szomszédságban egy másik magányos ház, amelyben két furcsa nő lakik, mocsár, köd, eltévedés, rémálom, továbbá a maffiózó és a kísérője, akik időnként jönnek és terrorizálnak, önvédelem lángszóróval. A mellesleg vízben úszkáló női hullák rejtélyének megoldatlan titka mintegy a Gonosz megmaradásának elvét jelképezi. A kész elemek felhasználása némileg zavaró, mégsincs az a kínos érzésünk, hogy valami lektűrt olvasunk, mert annál azért gondosabban van megírva a történet, és Duve megkísérli, hogy a meglehetős szakszerűséggel ábrázolt lelki folyamatokat (és magatartászavarokat) összeszője a különben nagyon izgalmas cselekménnyel és a képi-látomásos dimenzióval (elsősorban tűz és víz). Ennek következtében joggal gondolhatjuk a végén, hogy ez a bizonyos Gonosz nagyon is értelmezhető, úgyszólván emberi. Ám abba a csábító értelmezési csapdába nem szívesen tévednénk bele, hogy a gonosz Nyugat mennyire megrontja a bűzlő-párálló, de természeti állapotban leledző Keletet.

A fordításról (Nádori Lídia munkája) csak a legjobbakat mondhatjuk. Afelől viszont teljes tanácstalanságban vagyunk, hogy a könyvet a József Attila Kör adta-e ki (miként azt a címoldal sugallja), vagy a Books in Print Bt. (miként az impresszum állítja). Na meg a borítón szereplő fénykép eredetéről sem tudunk meg semmit, pedig szép.

Szijj Ferenc

JAK vagy Books in Print Bt., 2002, 331 oldal, 1950 Ft