Könyv

Ember és könyv közeledésének szép és meghitt, sőt, már-már erotikus példájának lehetünk tanúi, méghozzá ott, ahol erre a legkevésbé számítottunk: egy angolosan jól nevelt, teasütemény-szagú koprodukcióban.

Mennyire hasonlít Orbánék migránsellenes plakátja és annak francia mása? És viccesek-e Houellebecq frusztrált értelmiségijei? A Goncourt-díjas írótól megtudjuk.

Ír esszét, kritikát, dalszöveget és mesejátékot, új verses regényében pedig egy kiflivég menti meg az elrabolt királykisasszonyt. Az ötvenes évek gyerekirodalmáról és napjaink kultúrharcos trollkodásáról is beszélgettünk.

A Nyúlcipőt ebben a fordításban még nem olvashatta a magyar közönség.

A médiafigyelem helyett az írásra kíván összpontosítani.

Kézenfekvő klisé egy közösség tagjait egy osztálytalálkozó alkalmával krimibe oltott gyilkossággal próbára tenni. Mérsékelten izgalmas, ha mindezt a szerző vállaltan Agatha Christie nyomdokait követve teszi

Van valami végtelenül lehangoló abban, amikor egy populáris műfajokkal foglalkozó tanulmánykötet többoldalnyi magyarázkodással és panasszal indít.

Az angol úriember igazán figyelemre méltó történeti típus volt. Hajdanán egy egész világbirodalmat eligazgatott, következetesen tartózkodott a szélsőséges érzelemnyilvánításoktól, és hitelesen viselte a szmokingot éppúgy, mint a tweedzakót.

Van egy régi vicc, miszerint Kohn és Grün utazik a vonaton, a szerelvény megáll Lembergnél, Kohn kihajol az ablakon, mire valaki megszólítja: – Jó napot, Weiss, rég láttam! Hogy van? – Köszönöm, jól, és maga? – Én is. Család rendben? – Persze. – Az üzlet megy? – Megy bizony! – Örömmel hallom. További szép napot! – Önnek is! Kohn visszaül, mire Grün felé fordul: – Te csak úgy hagyod, hogy egy idegen összetévesszen a Weiss-szel? – Mondd csak, mennyit áll a vonat Lembergnél? – Öt percet. – Na, hát fogok én itt öt percért vitatkozni?!