Kínos helyzet már a bejáratnál akadt. A biztonsági ellenőrzésnél pár percet várni kellett a sajtó munkatársainak a kapu előtt. Az állami média akkreditált képviselőinek egyike meglehetősen harsányan vélelmezte, hogy bizonyára azért van a várakoztatás, mert a nagykövet éppen csomagol; az egyik operatőr pedig megjegyezte, hogy legalább az udvarra beengedhetnék a stábot melegedni, ott biztosan ég a tűz olajos hordókban, mert nyilván azonnal égetik az iratokat.
A fogadást és a beszédet abban a teremben tartották, amely Orbán Viktor számára ismerős lehet. 1989. július 12-én, bő egy hónappal Nagy Imre újratemetése és hat nappal Kádár János halála után ott ült a januárban hivatalba lépett George W. H. Bush elnök és magyar ellenzéki politikusok társaságában. „Az a fotó az Egyesült Államok és Magyarország közötti partnerség jövőjét illetően nagyon ígéretes időszakban készült, a hidegháború végének szédületes napjaiban. Az egy másik korszak ereklyéje volt” – mondta beszédében David Pressman nagykövet. Az akkori eseményről készült, egy kis konzolasztalon álló fotón egyébként csak Orbán nincs az alkalomhoz illően öltözve; unortodox stílusban, nyakkendő nélkül ül a jobb szélen.
„A demokrácia ígérete hozta össze vezetőinket azon az estén, és ma este ismét összegyűlünk ebben a teremben, hogy a demokráciát ünnepeljük” – mondta a nagykövet. – „Amikor elküldtük a meghívókat erre az eseményre, még nem tudtuk, hogy kit választanak meg az Egyesült Államok következő elnökévé. Ma este a demokrácia ünneplésére hívtuk Önöket, nem egy adott jelölt győzelmének ünneplésére. Talán azt gondolták, hogy két változatot készítek ebből a beszédből, de mindig is csak egy változat volt, egyetlen üzenettel, függetlenül attól, hogy ki nyert: a demokráciát meg kell védeni, vezetőinknek és népeinknek, mert az szent és törékeny, és mert ez az alapja a magyar emberek és az Egyesült Államok közötti köteléknek.”
Az ünneplés annyira komolyan volt véve, hogy amíg a zsúfolásig megtelt termekben a vendégek pohárral a kezükben a nagykövet beszédére várakoztak, a zenekar tempós, vidám jazzt játszott. A hangulat sem volt sötét.
Beszédében a nagykövet hangsúlyozta: „Mindig is büszke voltam arra, hogy az Egyesült Államok kormányának magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselőjeként én magam nem politizálok. Akik ma este a gondolataimat és előrejelzéseimet kérdezték, mindannyian ugyanazt a választ hallották: az Amerikai Egyesült Államokat képviselem, nem pedig egy politikai pártot, és soha nem nyilatkozom pártpolitikai kérdésekről. Mert úgy gondoljuk, hogy külpolitikánkat – partneri és szövetségesi kiszámíthatóságunkat – a nemzetbiztonsági politika pártoktól független megközelítése szolgálja a legjobban. Nem egy személyre, nem egy kormányra, hanem az alkotmányra esküszünk. Valami sokkal nagyobbra, mint bármely személy, bármely vezető, bármely párt.”
Más megfogalmazásban lényegében ezt hallottuk egyébként a beszéd utáni fogadáson a követség munkatársaitól is, akikkel az írott sajtó munkatársai kötetlenül beszélgethettek.
Pressman beszéde második részében az Orbán-kormány politikai szerencsejáték-függőségéről beszélt: „Amellett, hogy döntés született arról, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, valami más, szintén nagyon fontos dolog is megváltozott a mostani választások során: Magyarország és az Egyesült Államok viszonya. És erre fogok koncentrálni a beszédemben, mert ezért vagyunk itt.
Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyapartit egy kaszinóban.
És nagyon magas tétet tett fel. Akár úgy gondolja, hogy megnyerte, akár elvesztette ezt a partit, nem a pénzzel, hanem az amerikai-magyar kapcsolatokkal játszott. Egy olyan kapcsolattal, amelyet megváltoztatott az ő játszadozása. Az okozott kár mélyebb, mint egy négyéves elnöki ciklus, mert abban a késztetésben gyökerezik, hogy valami nagyot és maradandót, egy szövetségesek – erős nemzetek közötti kapcsolatot – valami sokkal kisebbé és múlékonyabbá alakítson át.
Az elmúlt években Magyarország miniszterelnöke azt mondta a népének, hogy látszólag minden problémájuk megszűnik, ha egy adott politikai párt megnyeri a választásokat – egy másik országban. Ha hinnének neki, azt gondolhatnák, hogy az amerikai politikára tett kockáztatása jó fogadás volt. Tegyél fel mindent egy külföldi politikai szövetségesre, és ha ő nyer, nagyot nyersz – legalábbis így szól a történet. Orbán miniszterelnök tehát úgy döntött, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal kötött szövetségét beviszi egy kaszinóba – és hagyta, hogy megjárja a szerencsejátékozás tétjét.
De nem csak kockázatos valami nagy és maradandó dolgot feltenni valami véges és ideiglenes dologra. Hanem vakmerő. És akár nyerünk, akár veszítünk, ennek ára van.
Magyarország jövőjét valaki más választására teszi fel, Magyarország sorsát nem magyarok kezébe adja. Kockára teszi a biztonságot jelentő szövetséget, mint egy halom zsetont a pókerben.
De a zsetonok, amelyekkel az ország vezetői játszanak, nem csak az övék.”
A nagykövetség honlapján olvasható a teljes beszéd, amelyet már csak azért is érdemes egybefüggően elolvasni, mert a sorok közül is fontos üzenetek olvashatók ki. Például arról, hogy Orbán republikánus szenátoroknál is kihúzta a gyufát azzal, hogy a magyar kormány velük sem volt hajlandó szóba állni, Szijártó Péter külügyminiszter pedig éppen Fehéroroszországba készült az oroszokkal tárgyalni.
A beszéd után a nagykövet még egy óráig társalgott a vendégekkel, köztük ismert közéleti személyekkel. Lapunk felvetésére a magyar demokrácia jelenlegi állapotáról Pressman parafrazálva azt a választ adta, amit beszéde zárszavában is mondott: „Miközben választásunk minden bizonnyal megváltoztatja az Egyesült Államokat, a magyar embereknek tudniuk kell, hogy az Magyarországot nem fogja megváltoztatni. Tudom, hogy az amerikai választások határainkon túl is számítanak, de nem azok határozzák meg az Önök sorsát, hanem Önök.”
