A magyartanárok sem értik, milyen koncepció alapján készültek az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) kísérleti irodalomtankönyvei – ez derült ki egy szombati konferencián, amelyet az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Tanári Tagozata és a Magyartanárok Egyesülete szervezett az ELTE BTK-ra. Világossá vált, hogy hiába a fontos téma – Gintli Tibor irodalomtörténész, egyetemi tanár, a konferencia elnöke azzal indított, hogy az irodalomtankönyvek ügye hatalmas súlyú és jelentőségű kérdés, és a cél a szigorúan szakmai vizsgálat –, hiába a kritika, a kormányzat és az OFI úgy veszi semmibe a tanárok véleményét, ahogy tudja. Tudniillik a Magyartanárok Egyesülete meghívta az intézet főbb képviselőit, ám mindössze egy OFI-s lektor jelent meg a konferencián, ő is mint magánember – gyorsan tisztázta is, hogy nem az intézetet képviseli.
Kölcsey és a grafológia
Mondjuk, nem csoda, hogy az OFI menekül a szakmai párbeszéd elől; a konferencián nyilvánvalóvá vált, hogy a kísérleti irodalomtankönyvek minden szempontból siralmasan teljesítenek. A felszólalók egymás után sorolták, milyen hibák vannak azokban a tankönyvekben, amelyeknek mindössze egyetlen előnyük van: olcsók – viszont erre hivatkozva lehetett kicsinálni a tankönyvpiacot. Csak közben – ahogy azt Kucserka Zsófia, a Pécsi Egyetemen adjunktusa elmondta –, a kísérleti irodalomtankönyvek nem a tanulót állítják a középpontba, ráadásul nem építenek tudatos irodalomfelfogásra, és az sem világos, mit gondolnak magáról az irodalom szerepéről, minek tekintik azt. Káosz jellemzi őket; a rövidke fejezetindítók gyakran nem kapcsolódnak az adott témához, van olyan feladat, ahol Kölcsey Ferenc Parainesis-részlete után a diákoknak a grafológiával kapcsolatos kérdésre kellene válaszolniuk – reméljük, nem teszik. Az Anyegin tárgyalásakor pedig Tatjána levele után a tankönyv szerzői azt a kérdést szegezik a tanulónak: „Tekinthetjük-e Tatjánát női trubadúrnak?” Ugye, milyen elgondolkodtató feladat? Kucserka Zsófia szerint ezek a tankönyvek nem segítik, hogy a gyerekek felfedezzék: az irodalom róluk is szól.
| ||
Az általános iskolai diákok sincsenek könnyebb helyzetben: Papp Zoltán felső tagozatos tanár az ötödikes és hatodikos kísérleti tankönyveket vizsgálta, és nem volt elragadtatva. Mert hát az olvasandó szövegek kiválasztásában semmilyen bátorságot nem mutatnak ezek a tankönyvek, a kortárs ifjúsági irodalom szinte teljesen kimarad belőlük. Öncélú fejtegetések viszont vannak (egy-egy definíciót akár hatszor is elismétel a tankönyv, és természetesen mindig más megfogalmazásban), és szürreális kérdésekből is kapnak a tanulók. „Szerinted kik szigorúbbak, az anyukák vagy az apukák?” – ezt a kérdést kapja az arcába egy ötödikes.
A tankönyvfejlesztő nem hiszi el, hogy a diák elolvasta Jókait
Nem fogják kitalálni, melyik Jókai-regénnyel foglalkozik a hetedikes, kísérleti irodalomtankönyv. Aki A kőszívű ember fiaira tippelt, annak jár a pont. Pedig a kerettanterv engedné, hogy más Jókai-művel foglalkozzanak a diákok, ám a tankönyv szerzői valamiért éppen ezt találták a fiatalokhoz leginkább közel állónak. Schiller Mariann tanár szerint azonban már a tankönyvfejlesztő is arra apellált, hogy a tanulók úgysem fogják elolvasni Jókait, lévén a regényhez kapcsolódó első kérdés úgy kezdődik: „Ha elolvastad a művet…” Ráadásul semelyik szövegről nem derül ki, miért pont ez került bele a tankönyvbe, ahogy Schiller Mariann szerint az sem világos, a fejezetek elején miért mindig egy festmény van, amelyen szinte mindig valamilyen nő látható, amint éppen olvas. Az ígéretek ellenére a hetedikes tankönyvhöz nem készült el a digitális tananyag sem, mindössze annyi történt, hogy az oldalakat feltöltötték az internetre.
Sebők Melinda, a Károli Egyetem adjunktusa egy korábbi irodalmi tankönyvsorozatot és az OFI-félét hasonlította össze, és valószínűleg senki sem lepődött meg a konferencia résztvevői közül, hogy a 2008–2011 közötti Fűzfa Balázs-féle tankönyvek az irodalomtanulást élményközpontúvá tették, míg a mostani, kísérleti tankönyvek eltérő színvonalú és érvelésre alkalmatlan feladatokkal teliek, és olyan kérdésekkel bombázzák a tanulót, hogy „Jobb-e gazdagabb családban felnőni, mint szegényben?” Most sírjunk vagy nevessünk?
Az év legszürreálisabb kifejezése: „köznevelési rezsicsökkentés”
A konferencián felszólalt Nényei Pál (író, gimnáziumi tanár) is, aki részt vett a kísérleti tankönyvek fejlesztésében, de maga is bevallotta, „ezek a tankönyvek nem lettek jók”, és soha többet nem fog tankönyvet írni. Pedig szeretett volna egy másfajta stílust megvalósítani a tankönyveknél, lazán írt, szakítani akart az irodalomtudományos szemszöggel, de a szerkesztő a mintaoldalak kikerülése után nem engedte megjelenni a Nényei által írt részeket. Arról is beszélt, hogy az első kötet írásakor még minden jól ment, azt mondták neki, teljes szabadságot kap, csak a karakterlimit számít. Aztán jött a második kötet, és Nényei számára is világossá vált, hogy mivel egyszerre négy szerző dolgozik egy tankönyvön, ezért van négy különböző nézőpont, és közben alig van idő, így gépiessé vált a munka.
A konferencia első ülésszakának végén Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke beszélt arról, hogy minden szerzőnek morális kötelessége lenne tiltakozni a tankönyvpiac tönkretétele ellen. Ekkor érezte úgy Dobszay Ambrus, az OFI-s tankönyvek lektora, hogy meg kell szólalnia, szerinte ugyanis Arató „tetemre hívta”, és különben is: ők nem tudták, hogy mi készül, „nem lehetett minden fejleménnyel számolni”. Azt nem értettük, ez a mondat mit is akart jelenteni, ám ekkor jött a nap leghihetetlenebb kifejezése, amit még mindig ízlelgetünk. „Köznevelési rezsicsökkentés” – mondta Dobszay, aki szerint csak azt lehetett látni, hogy az új tankönyvek ehhez fognak hozzájárulni.
Szóval, kedves gyerekek, amikor ezekből a tankönyvekből tanultok és szörnyülködtök a feladatok láttán, gondoljatok arra, hogy köznevelési rezsicsökkentésben van részetek.
