Ha, ah, elsősorban ne haldokolj itt nekem, de ha haldokolsz, másodsort ne dadogj, aligha suttogod ezt: Ah, mikor még Wimböldön ott tartott, hogy a kis japán lány ellen az Anke Hubert figyeltük, főleg a kék homlokkötője volt jó - én Huber-drukker lettem vón, de... -, meg a svájci körverseny az utolsó szakaszaihoz ért, volt egy jó sprint befutó pl., Wetzikon környékén, ez a lovaknál tökl, szik, más, náluk a sprinter csak 5 f-t, furlong, ez a "f", megy, vagy 6-ot, maximka, de a bringánál a sprinter arra jó, hogy ha nem volt sikeres szökés, a vízhordók felvezessék őket, megcsinálják a tempót, a csoportozatot, és akkor a sprinterek közt még mindig eléggé a mázli dönt, mint egy 5 f-es lósprintben, ha 30-an indulnak, isten meg nem mondja, mi lesz, Bolshoi nyer-e a nagy ír Kinane-nal, miután levették róla a mi Emma O´Gormanünket, ha, ah, nevethet kesernyésen az Emma, a Kinane bezzeg nem nyert a Bolshoijal, persze, olyan 33/1-es ló jött be, hogy... Bringában ugyanez. De hadd fejezzem be, sőt, beh: beh szép is lenne, ha ennyit engedne nekünk az élés, az élnivaló, ahogy Szép Ernő mondja, ami nem szép itt mégsem, mondja Szép, még szép, hogy nem szép, így Szép: ha emlékezgethetnénk így, hogy beh szép volt, mikor még Newmarket, sőt, a Glorious Goodwood nagy nyári versenyeire vártunk, aztán hogy a svájci kör győztese esélyes lehet-e a Tour de France-on, vagy Escartin katalán körvers. győzelme, ha meglesz, mi ér, és hogy Olano és Chiapucci... és lesz-e Hingis-Huber döntő, vagy...
Én most itt inkább egy képregényt akarok írni. Hiába van szép Times-mellékletem: "Miért szeretjük a lovakat?", "Mit kell tudni Martina Hingisről?" Szlovák volt, kicsit, így lett svájci, van a Hingis egész-úgy-mindene körül valami nyers, szögletes aura, gloár, mit tudom én, vad szaga van a dolognak, én bírom, ádáz. Tud lenni. Ray Cochrane meg olyan Tyler-Arrowsmith pofával néz, a pofacsontjával már úgy. És itt van az, hogy Henry Cecil mesteredző és előző neje, mai neje, az előző feleség, a Julie Cecil maga is kitűnő edző, nekem kicsit olyan O. Gyöngyi, bocsánat, és neki vannak Felsőfokú Lovi Lovai, amire a Cecil champion úr mai neje csak vágyna, neki viszont szép kutyája van. Luca Cumani is bekerül a képregényembe, ő volt a Frankie Dettori fölfedezője, pátyolója, italiánó. Ez, akkor. A legszebb befutók egyike a St. Radegunddal: vagy itt jön, vagy másutt illusztrál. Illik látni az 1953-as Derby végét, itt nyert Sir Gordon Richards a Pinzával. Klassz kép, hm? Mmm. S hogy a Linda Perryről másodszor hallom, meghalt. Örökké fog élni? Csak még egyszer haljon meg. Akkor. Aztán a kisasszony képe is itt van... aki tényleg meghalt, az uralkodói ló elé vetette magát a Derbyn.
De mindehhez nekem nincs türelmem. Nézem a svájcin a fák lomb-alagútjába betekerő mezőnyt, aztán hirtelen postára viszem ezt, semmi ne érjen véget, semmi ne lehessen meg igazán; hallom a rádióból, valami bolygó csatlakozott hozzánk, de 700-valahány év múlva patkó alakú pályán el fog távolodni. Tessék, Epsom, a Derby pályája egyből patkó alakú, ez rég fel van találva, menjenek bármiért a lóba. Pár szép sprinter-név ide: Polar Falcon, Sheikh Albadou, Petong.
(Mindez még jobb, mint hogy az éjszaka folyamán nagyobb dolgok nem történtek, a szervek nem végeztek nagyobb kirohanást, de mától eléggé kétértelmű melegedés tapasz-talható. Netán az eltévedt golyó, melynek révén a személyazonosságot nem lehet megállapítani az autó mögé bújva, illetve eltűnve, meg hogy a széthúzás és mindenféle jobb jog megsértése jellemzi a világot, és mindebben még a bakik a legjobbak, csak ha nem lenne a világ, ezek a patkó alakú pályák se volnának, holott olyan szép, hogy az ember lehajol, fűzi a cipőjét, "a cipőmet fűzd, ne engem", aztán nem agyvérzést kap, mint Karinthy Frigyes, csak bőgni kezd, hogy megint elmúlnak az emlékek, döntőig jut minden, de hát egyrészt nem vagy egy Karinthy, másfelől bőgni többet lehet, mint agyvérezni. Ezt mára.)
