Lemez

A saját határain túl

Bon Iver: SABLE, fABLE

Kritika

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Itt készítette el első lemezét, a hivatalosan csak 2008-ban megjelent For Emma, Forever Agót, amely váratlanul aratott hatalmas sikert. A második lemezén 2011-ben már társai is voltak, Vernonnak pedig sikerült összehoznia a Bon Iver címet viselő hibátlan indie-folk lemezt. 2016-ban, immár a saját határait átlépve dobott még nagyobbat a már kifejezetten kísérletező, félreismerhetetlen hangzású 22, A Million című albumon, és tulajdonképpen azóta nagy kérdés számára, hogy merre tovább? A választ elodázta 2019-ben, a kissé egy helyben topogó, de továbbra is izgalmas hangzású I, I című lemezen, majd következett hat év szünet. A most megjelent SABLE, fABLE viszont bevallottan a teljes Bon Iver-hangzás újragondolásának indult.

A tervek szerint Justin Vernon e dupla lemez dalaiban túllépett volna eddigi egyértelműen melankolikus zenei világán, hogy egy kicsit ránézzen az élet napos oldalára. „Múlt és jelen”, „nosztalgia és jövőbe tekintés” voltak a hívószavak, ami elbeszélve jól hangzik, de a lemezen már nem annyira: a SABLE címet viselő első lemezen a megszokott lírai szerzemények hallhatók nagyjából 20 percben, vagy­is a nagy újítás a fABLE lenne. Csakhogy a hasonló terjedelmű lemez leginkább olyan, mintha a mesterséges intelligencia írt volna r&b dalokat úgy, hogy azért a Bon Iver munkásságára is tekintettel kellett volna lennie. Lehet erre azt mondani, hogy micsoda öntörvényű művész Justin Vernon, aki még 2025-ben is mer dupla lemezes koncepcióban gondolkozni – igaz, mindössze negyven perc erejéig –, de az efféle magyarázatok csak arra lennének jók, hogy elfedjék azt, hogy a Bon Iver újító szándékú, és vitathatatlanul izgalmas hangzásvilágú albumán a majd’ húszéves karrier leggyengébb dalai hallhatók. Eddig ugyanis Justin Vernon azért tudott mindig győzni, mert az agymenésnek tűnő stúdiózások mellé letett egyszerű, de kitörölhetetlen dallamokat is, ezzel kapaszkodva a minimalista gyökerekhez. Most viszont félórányi liftzenét kapunk. Persze, ha öt albumból mindössze egy a félresikerült, a többi meg remek, az még nem a világ vége, viszont immár egy Bon Iver-koncert előtt is lehet aggódni, hogy milyen dalokat tűznek műsorra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.