Lemez

A saját határain túl

Bon Iver: SABLE, fABLE

Kritika

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Itt készítette el első lemezét, a hivatalosan csak 2008-ban megjelent For Emma, Forever Agót, amely váratlanul aratott hatalmas sikert. A második lemezén 2011-ben már társai is voltak, Vernonnak pedig sikerült összehoznia a Bon Iver címet viselő hibátlan indie-folk lemezt. 2016-ban, immár a saját határait átlépve dobott még nagyobbat a már kifejezetten kísérletező, félreismerhetetlen hangzású 22, A Million című albumon, és tulajdonképpen azóta nagy kérdés számára, hogy merre tovább? A választ elodázta 2019-ben, a kissé egy helyben topogó, de továbbra is izgalmas hangzású I, I című lemezen, majd következett hat év szünet. A most megjelent SABLE, fABLE viszont bevallottan a teljes Bon Iver-hangzás újragondolásának indult.

A tervek szerint Justin Vernon e dupla lemez dalaiban túllépett volna eddigi egyértelműen melankolikus zenei világán, hogy egy kicsit ránézzen az élet napos oldalára. „Múlt és jelen”, „nosztalgia és jövőbe tekintés” voltak a hívószavak, ami elbeszélve jól hangzik, de a lemezen már nem annyira: a SABLE címet viselő első lemezen a megszokott lírai szerzemények hallhatók nagyjából 20 percben, vagy­is a nagy újítás a fABLE lenne. Csakhogy a hasonló terjedelmű lemez leginkább olyan, mintha a mesterséges intelligencia írt volna r&b dalokat úgy, hogy azért a Bon Iver munkásságára is tekintettel kellett volna lennie. Lehet erre azt mondani, hogy micsoda öntörvényű művész Justin Vernon, aki még 2025-ben is mer dupla lemezes koncepcióban gondolkozni – igaz, mindössze negyven perc erejéig –, de az efféle magyarázatok csak arra lennének jók, hogy elfedjék azt, hogy a Bon Iver újító szándékú, és vitathatatlanul izgalmas hangzásvilágú albumán a majd’ húszéves karrier leggyengébb dalai hallhatók. Eddig ugyanis Justin Vernon azért tudott mindig győzni, mert az agymenésnek tűnő stúdiózások mellé letett egyszerű, de kitörölhetetlen dallamokat is, ezzel kapaszkodva a minimalista gyökerekhez. Most viszont félórányi liftzenét kapunk. Persze, ha öt albumból mindössze egy a félresikerült, a többi meg remek, az még nem a világ vége, viszont immár egy Bon Iver-koncert előtt is lehet aggódni, hogy milyen dalokat tűznek műsorra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Egyetemes gyávaság

A gyermekvédelminek csúfolt törvény utóhatása borzolta a kedélyeket az elmúlt hetekben a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Június közepén, még a Pride – azóta tudjuk: több százezres – vonulása előtt cikket jegyzett a Hvg360 felületén az egyetem Pszichológiai Intézetének három oktatója.

Adja vagy nem adja?

A történet népmesei szála szerint Donald Trump a hivatalban eltöltött dolgos nap után hazatért otthonába, ahol szerető hitvese, Melania várta őt.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.

Ítélt az utókor

Szerették őket, így az államosításkor maradt 200-200 hold földjük. Később mégis ku­láknak minősültek az utolsó óföldeáki földes­urak, Návay László és testvére, Aranka. Egy cselédjük házában haltak meg. Kúriájukat most uniós pénzből felújítják. Bérelhető lesz, mint a közeli batidai vadászkastély.

Nem volt mit tenni

A rendőrség profi módon biztosította az idei Pride-ot és nem is bírságolja meg a résztvevőket: vagyis az egyetlen normális lehetőséget választotta, miután a népakarat lenyomta a Fidesz akaratát. Az állománynak nagyon nem tetszik, hogy a politika a saját céljaira akarja felhasználni őket.

Miniszterelnök a kijelzőn

Az Egyesült Államokban bejött Trumpnak, hogy ejtette a hagyományos médiát, és most ilyesmivel próbálkozik Orbán Viktor is ott, ahol az őt legkevésbé kedvelők gyűlnek össze.

A hallgatás ára

A román nemzetiségi szószóló önmagára, vélt vagy valós munkájára, munkatársai fizetésére és reprezentációra egy évben többet költ, mint amennyiből a honi településeken működő összes román nemzetiségi önkormányzat gazdálkodik. Kreszta Traján három ciklus óta dokumentálhatóan nem sok mindent csinált.