Lemez

A saját határain túl

Bon Iver: SABLE, fABLE

Kritika

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Itt készítette el első lemezét, a hivatalosan csak 2008-ban megjelent For Emma, Forever Agót, amely váratlanul aratott hatalmas sikert. A második lemezén 2011-ben már társai is voltak, Vernonnak pedig sikerült összehoznia a Bon Iver címet viselő hibátlan indie-folk lemezt. 2016-ban, immár a saját határait átlépve dobott még nagyobbat a már kifejezetten kísérletező, félreismerhetetlen hangzású 22, A Million című albumon, és tulajdonképpen azóta nagy kérdés számára, hogy merre tovább? A választ elodázta 2019-ben, a kissé egy helyben topogó, de továbbra is izgalmas hangzású I, I című lemezen, majd következett hat év szünet. A most megjelent SABLE, fABLE viszont bevallottan a teljes Bon Iver-hangzás újragondolásának indult.

A tervek szerint Justin Vernon e dupla lemez dalaiban túllépett volna eddigi egyértelműen melankolikus zenei világán, hogy egy kicsit ránézzen az élet napos oldalára. „Múlt és jelen”, „nosztalgia és jövőbe tekintés” voltak a hívószavak, ami elbeszélve jól hangzik, de a lemezen már nem annyira: a SABLE címet viselő első lemezen a megszokott lírai szerzemények hallhatók nagyjából 20 percben, vagy­is a nagy újítás a fABLE lenne. Csakhogy a hasonló terjedelmű lemez leginkább olyan, mintha a mesterséges intelligencia írt volna r&b dalokat úgy, hogy azért a Bon Iver munkásságára is tekintettel kellett volna lennie. Lehet erre azt mondani, hogy micsoda öntörvényű művész Justin Vernon, aki még 2025-ben is mer dupla lemezes koncepcióban gondolkozni – igaz, mindössze negyven perc erejéig –, de az efféle magyarázatok csak arra lennének jók, hogy elfedjék azt, hogy a Bon Iver újító szándékú, és vitathatatlanul izgalmas hangzásvilágú albumán a majd’ húszéves karrier leggyengébb dalai hallhatók. Eddig ugyanis Justin Vernon azért tudott mindig győzni, mert az agymenésnek tűnő stúdiózások mellé letett egyszerű, de kitörölhetetlen dallamokat is, ezzel kapaszkodva a minimalista gyökerekhez. Most viszont félórányi liftzenét kapunk. Persze, ha öt albumból mindössze egy a félresikerült, a többi meg remek, az még nem a világ vége, viszont immár egy Bon Iver-koncert előtt is lehet aggódni, hogy milyen dalokat tűznek műsorra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.