Lemez

Az űr az úr

Hawkwind: There Is No Space for Us

Kritika

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Szerették őket a punkok (Stephen Morris, a Joy Division dobosa szerint minden angol kisvárosban volt legalább egy punk, aki bírta a Hawkwindet), nélkülük ma biztosan nem létezne a Flaming Lips, a Monster Magnet, a Brian Jonestown Massacre, a King Gizzard & The Lizard Wizard, de még a Tame Impala sem… És a névsort hosszasan lehetne folytatni.

A pszichedelikus space-rock zenekar egyetlen állandó tagja és rangidőse az immár 83 éves énekes-gitáros, Dave Brock, aki után az 1988-ban csatlakozó dobos, Richard Chadwick következik a sorban – a többiek az elmúlt szűk egy évtizedben érkeztek. A Hawkwind attól is ismerős lehet, hogy annak idején innen indult Lemmy, és pont a velük készített Motorhead című számról nevezte el későbbi zenekarát. Sőt részese volt a Hawkwind eddigi legnagyobb sikerének: az 1972-es Silver Machine című daluk a UK top 3-ba jutott, egy évvel később a Space Ritual című koncertlemezük – történetük során ezen egyetlen alkalommal – befért a legjobb 10 közé.

A zenekar tehát 56 éve létezik, bár 1978-ban volt egy apró megtorpanás, és egy jogvita miatt az akkori lemezüket kénytelenek voltak Hawklords néven kiadni. Folyamatosan dolgoznak, és öt évnél többet soha nem hagytak ki két album között. Az utóbbi években különösen aktívak: a diszkográfia 37. stúdiólemeze, a most kiadott There Is No Space for Us csupán egy évvel követi ezt megelőző munkájukat, a Stories from Time and Space-t. A Hawkwind dal- és albumcímeiben amúgy is gyakran bukkan fel a „space” szó, az új lemez „sci-fi borítója” sem újdonság, de a szövegekből is kitűnik: az együttes most sem ereszkedik le a földre. Az elmúlt évekhez képest kissé hangsúlyosabbak a szintetizátorok, a nyitó There Is Still Danger There rögtön Jean-Michel Jarre-t idézi. Szövege bolygónk történetéről szól, és az emberiséget kárhoztatja, de ez a motívum további szerzeményekben is visszaköszön. Az instrumentális Space Continuesban váratlanul fúvósok erősítik a hangzást, az LP talán egyetlen gyengébb felvétele, a Co-Pilot pedig a túlerőltetett dobolása miatt lóg ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vörösben

Bohumil Hrabal novelláit Balassa Eszter, a társulattal sokat dolgozó dramaturg az Európa Kiadónál nemrégiben újra megjelent Véres történetek és legendák című gyűjteményes kötet alapján dolgozta át. Vörös a zokni, a nyakkendő, de még a hajszalag is – véres drámára jöttünk –, mégsem sorolható a horror műfajába Soós Attila rendezése. Fekete humorban gazdag sztorik elevenednek meg, groteszk stílusban feltárva a kisemberek mindennapos küzdelmeit.

Magánügyek, közügyek

A félhomályos színpadon egy női alak ül az íróasztalnál, mögötte vörös fényben füst gomolyog. Létezik egy színházi mondás: ahol egy előadásban füstgép vagy stroboszkóp jelenik meg, ott véget ér a minőség. Ám ez az előadás egy holokauszthoz kapcsolódó történetet mond el, a felszálló füstnek így óhatatlanul pluszjelentése is van.

Szintén zenész

  • - turcsányi -

Nyilván nincs új a nap alatt, mindenesetre a síkhülye gyerekrabló történetét láttuk már kétszer, s éppenséggel olvashattuk is volna, ha Evan Hunter (a számos álnéven alkotó Salvatore Albert Lombinót Ed McBainként ismerjük jobban) 1959-ben publikált regénye megjelenik magyarul, de nem jelent meg, noha a szerző távolról sem alulreprezentált alakja a magyar könyvkiadásnak, beleértve a komcsit is).

Patchwork művészportrékból

A Fuga leghátsó, ámde igen nagy méretű termében látható a művész 2012 óta futó sorozatának (Ember Embernek Embere) majdnem teljes összegzése. A magángyűjtőktől is visszakölcsönzött alkotásokkal együtt a kiállításon 34 mű szerepel – sajátos, „bogis” művészportrék a nemzetközi művészszcéna volt és jelenlegi nagyjairól. S bár G. Horváth mindenekelőtt festő, a művészi Pantheonjában szerepet kapnak szobrászok, fotósok, konceptuális alkotók és performerek is.

Delejező monstrum

Egy magyar regény, amelyben alig van valami magyar. Bartók Imre legújabb – nem is könnyű összeszámolni, hányadik – könyvének főszereplője a harmincas évei elején járó francia Damien Lazard, aki két év alatt szinte a semmiből robban be a nemzetközi profi sakkvilág szűk elitjébe, üstökösszerű felemelkedése már a világbajnok kihívóját sejteti.

Szenes Zoltán volt vezérkari főnök: A NATO-nak át kell vennie a drónvédelemmel kapcsolatos ukrán tapasztalatokat

A NATO alapvetően jól reagált az orosz csali drónok lengyelországi berepülésére, de az eset rávilágít arra, hogy a szövetség még nem készült fel a dróntámadásokra. A NATO-t politikai széttagoltsága is hátrányba hozza az orosz hibrid hadviselés elleni védekezésben – erről is beszélt nekünk a védelmi szövetség déli parancsnokság volt logisztikai főnöke.

„Előbb lövetem le magam, mint hogy letérdeljek”

Az elmúlt fél évben háromszor is országos hír lett Szolnok ellenzéki – MSZP-s – polgármesterének fellépéséből, egy tömegverekedés után például Pintér Sándor belügyminisztertől kért rendőröket a közbiztonság javításáért. Fideszes elődje örökségéről, Szolnok helyzetéről és a nagypolitikáról kérdeztük a 43 éves városvezetőt.