Lemez

Az űr az úr

Hawkwind: There Is No Space for Us

Kritika

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Szerették őket a punkok (Stephen Morris, a Joy Division dobosa szerint minden angol kisvárosban volt legalább egy punk, aki bírta a Hawkwindet), nélkülük ma biztosan nem létezne a Flaming Lips, a Monster Magnet, a Brian Jonestown Massacre, a King Gizzard & The Lizard Wizard, de még a Tame Impala sem… És a névsort hosszasan lehetne folytatni.

A pszichedelikus space-rock zenekar egyetlen állandó tagja és rangidőse az immár 83 éves énekes-gitáros, Dave Brock, aki után az 1988-ban csatlakozó dobos, Richard Chadwick következik a sorban – a többiek az elmúlt szűk egy évtizedben érkeztek. A Hawkwind attól is ismerős lehet, hogy annak idején innen indult Lemmy, és pont a velük készített Motorhead című számról nevezte el későbbi zenekarát. Sőt részese volt a Hawkwind eddigi legnagyobb sikerének: az 1972-es Silver Machine című daluk a UK top 3-ba jutott, egy évvel később a Space Ritual című koncertlemezük – történetük során ezen egyetlen alkalommal – befért a legjobb 10 közé.

A zenekar tehát 56 éve létezik, bár 1978-ban volt egy apró megtorpanás, és egy jogvita miatt az akkori lemezüket kénytelenek voltak Hawklords néven kiadni. Folyamatosan dolgoznak, és öt évnél többet soha nem hagytak ki két album között. Az utóbbi években különösen aktívak: a diszkográfia 37. stúdiólemeze, a most kiadott There Is No Space for Us csupán egy évvel követi ezt megelőző munkájukat, a Stories from Time and Space-t. A Hawkwind dal- és albumcímeiben amúgy is gyakran bukkan fel a „space” szó, az új lemez „sci-fi borítója” sem újdonság, de a szövegekből is kitűnik: az együttes most sem ereszkedik le a földre. Az elmúlt évekhez képest kissé hangsúlyosabbak a szintetizátorok, a nyitó There Is Still Danger There rögtön Jean-Michel Jarre-t idézi. Szövege bolygónk történetéről szól, és az emberiséget kárhoztatja, de ez a motívum további szerzeményekben is visszaköszön. Az instrumentális Space Continuesban váratlanul fúvósok erősítik a hangzást, az LP talán egyetlen gyengébb felvétele, a Co-Pilot pedig a túlerőltetett dobolása miatt lóg ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.