Lemez

Az űr az úr

Hawkwind: There Is No Space for Us

Kritika

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Szerették őket a punkok (Stephen Morris, a Joy Division dobosa szerint minden angol kisvárosban volt legalább egy punk, aki bírta a Hawkwindet), nélkülük ma biztosan nem létezne a Flaming Lips, a Monster Magnet, a Brian Jonestown Massacre, a King Gizzard & The Lizard Wizard, de még a Tame Impala sem… És a névsort hosszasan lehetne folytatni.

A pszichedelikus space-rock zenekar egyetlen állandó tagja és rangidőse az immár 83 éves énekes-gitáros, Dave Brock, aki után az 1988-ban csatlakozó dobos, Richard Chadwick következik a sorban – a többiek az elmúlt szűk egy évtizedben érkeztek. A Hawkwind attól is ismerős lehet, hogy annak idején innen indult Lemmy, és pont a velük készített Motorhead című számról nevezte el későbbi zenekarát. Sőt részese volt a Hawkwind eddigi legnagyobb sikerének: az 1972-es Silver Machine című daluk a UK top 3-ba jutott, egy évvel később a Space Ritual című koncertlemezük – történetük során ezen egyetlen alkalommal – befért a legjobb 10 közé.

A zenekar tehát 56 éve létezik, bár 1978-ban volt egy apró megtorpanás, és egy jogvita miatt az akkori lemezüket kénytelenek voltak Hawklords néven kiadni. Folyamatosan dolgoznak, és öt évnél többet soha nem hagytak ki két album között. Az utóbbi években különösen aktívak: a diszkográfia 37. stúdiólemeze, a most kiadott There Is No Space for Us csupán egy évvel követi ezt megelőző munkájukat, a Stories from Time and Space-t. A Hawkwind dal- és albumcímeiben amúgy is gyakran bukkan fel a „space” szó, az új lemez „sci-fi borítója” sem újdonság, de a szövegekből is kitűnik: az együttes most sem ereszkedik le a földre. Az elmúlt évekhez képest kissé hangsúlyosabbak a szintetizátorok, a nyitó There Is Still Danger There rögtön Jean-Michel Jarre-t idézi. Szövege bolygónk történetéről szól, és az emberiséget kárhoztatja, de ez a motívum további szerzeményekben is visszaköszön. Az instrumentális Space Continuesban váratlanul fúvósok erősítik a hangzást, az LP talán egyetlen gyengébb felvétele, a Co-Pilot pedig a túlerőltetett dobolása miatt lóg ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.