Színház

A szürkeség ragyogása

Kincses Réka és a társulat: Madame Tartuffe

Kritika

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Molière-nek a hataloméhes álszentségről és a vakhitről szóló örökzöldjét inspirációként használva Kincses Rékáék egy üdítő és friss darabot hoztak létre arról, hogyan lehet a hitre alapozva hasznot hajtani magunk számára, nagy léptékben. Az azonban nem egészen világos, hogy mi értelme volt az eredeti szerepek nemeit rendre felcserélni, mert ezekkel a váltásokkal aztán sem a darab, sem az előadás nem kezd semmit.

Kőszínházakban nálunk kevéssé megszokott, független produkcióknál azonban bevett módszer, hogy egy-egy darab a részt vevő színészek vezetett improvizációi nyomán születik. Jó esetben így a szövegek szájhoz állók lesznek és a jelenetek elevenebbnek hatnak, mint az előre megírt párbeszédek esetén. Ennek minimum feltétele egy ebben az alkotói módszerben járatos, jó író- és szerkesztőkészséggel rendelkező szerző és egy hasonló kvalitású dramaturg – ők Kincses Réka és Enyedi Éva személyében adottak voltak. A technika kockázata, hogy a keresetlen ösztönösség a feszesség rovására mehet, és a sűrűbb pillanatokat üresjáratok, súlytalan mondatok és történések lazíthatják fel. A Madame Tartuffe a sajátos alkotói folyamat színét és fonákját egyaránt példázza.

A történet szerint a kerekesszékbe kényszerült Tartuffe asszony és Orgon kisasszony egy berlini természetgyógyász iskolában találkoznak és barátkoznak össze. Madame Tartuffe miután megszerzi a képesítést, önmagát is talpra állítva sikeres gyógyítóként praktizál Berlinben. Évekkel később azonban egy szerencsétlen kimenetelű eset következtében kénytelen a tevékenységét elköltöztetni Németországból, munkatársaival együtt így kerül Orgon édesapjának balatoni házába, ahol sufnituning üzemmódban folytatja a testek-lelkek gyógyítását. Orgon férje erősen szkeptikus Tartuffe dolgait illetően, ám a remek beleérző, megfigyelő- és meggyőzőképességgel megáldott nő sajátos terápiája valóban segít a családnak egy számukra megoldhatatlan helyzetben. Egy bűntudatot felmasszírozó, katartikus pszichodrámás játékkal és némi utókezeléssel Tartuffe eléri, hogy Orgon apja a teljes birtokot az alapítványára írja át. De a család az utolsó utáni pillanatban mégis el tudja zavarni a gyógyító asszonyt és a sleppjét, ráadásul Tartuffe röviddel ezután belehal a saját „teljes sejtújító öngyógyításába”. Mindezek ellenére vagy éppen ezek miatt a Balaton partján a Madame Tartuffe Természetgyógyászati Központ megnyitja kapuit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.