Kiállítás

Monokróm emlékek

Radenko Milak: The 21st Century

Kritika

Hamarosan eltelik a 21. század negyedrésze. Sejtettünk-e bármit abból 2000-ben, ami azóta következett?

Az ezredfordulón, a félelmekkel ellentétben, nem hibásodtak meg az informatikai rendszerek, nem lett világvége és egyéb katasztrófa sem történt. De nem kellett sokat várni a század első olyan eseményére, amely a kollektív emlékezet része lett: a 2001. szeptember 11-i terrortámadást élőben néztük a CNN-en.

A világban zajló eseményeket, az élő történelmet és a politikát azóta is – sőt egyre inkább – a különböző médiafelületeken hozzánk érkező fényképeken és videókon keresztül látjuk és értelmezzük. Radenko Milak képzőművész Max Dax kurátorral közösen jegyzett kiállításán mindösszesen húsz kép látható. Az 1980-ban, Travnikban (akkor Jugoszlávia, ma Bosznia-Hercegovina) született Milak művészeti gyakorlatára jellemző, hogy különböző technikákkal készült képeket fekete-fehér akvarellként fest meg; a 365 című, 2012-es projektjében például egy éven keresztül mindennap egy-egy történelmi eseményt, ikonikus képet vagy híres alakot örökített meg, így abban egyebek közt Luther Márton és Gandhi, a Sztálin-szobor csizmája és a Tienanmen téri tüntetés, az 1984 és a Psycho kapott helyet.

A mostani kiállításon Obama és Dylan, Trump és Kanye, Madonna és Britney, a 9/11 és a koronavírus, a pápaválasztás és a mikroműanyag, az égő Notre-Dame és az égő Tesla jelenik meg fotórealisztikus, monokróm akvarellként, részben az interneten talált képek, részben a művész saját felvételei felhasználásával. Max Dax szerint Milak „sok szempontból hasonlít elődjére, Francisco de Goyára, főként a hátborzongató Los desastres de la guerra (1810–1814) sorozat tekintetében, amely a francia megszállás idején Spanyolországban történt háborús borzalmakat ábrázolja”. Abban is fellelhető a hasonlóság, hogy Goya is tudatosan alkotott fekete-fehérben, a látványos, heroikus ábrázolásmód ellenében; ahogy mondta: „a művészetben nincs szükség színekre”. Az akvarell egy gyors festészeti technika, amelyet elsősorban színekkel és olyan témákkal ismerünk, mint tájképek (Constable), csendéletek (Cezanne) vagy tengeri jelenetek (Turner). A használatát, például az olajfestékkel ellentétben, nehézzé teszi, hogy csak a világostól a sötét felé lehet vele építkezni, illetve kevés lehetőség van a javításra. Milak így megy szembe a mai képek létmódjával, amelyeket alapvetően a bombasztikus hírekre fókuszáló híroldalakon, a különböző digitális felületeinken jellemzően csak rövid ideig látunk: időt tölt ezekkel az efemer tartalmakkal és a nézőket is erre invitálja. A monokróm akvarell emellett jelentőséget, drámai hangulatot ad a kiválasztott képeknek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Így néz ki most a Matolcsy-körhöz került, elhanyagolt, majd visszavett Marczibányi sportcentrum - FOTÓK

226 millió forintot követel a II. kerület attól a Matolcsy-körhöz került cégtől, ami egy vita következtében nem fejlesztette a kerület egykori ékességét, a Marczibányi téri sporttelepet. Itt régen pezsgő élet zajlott, mára leromlott, az önkormányzat most kezdi el a renoválást, miközben pert indított. Játszótér, kutyasétáltató, sétány, park és egy uszoda építése maradt el. 

A fejünkre nőttek

Két csodabogár elrabol egy cégvezért, mert meggyőződésük, hogy földönkívüli. Jórgosz Lánthimosz egy 2003-as koreai filmet remake-elt, az ő hősei azonban különc bolondok helyett tőrőlmetszett incelek, akiket azért megérteni is megpróbál.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.