Kiállítás

Egymásra rajzolt képek

Ciprian Mureșan – Széll Ádám: Spread the Field

Kritika

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Azonos az intim technika, a rajzolás; a tíz mű egységét csupán a galéria padlóján fekvő, megroggyant és összezuhant szobor (terv?, vázlat?) töri kissé meg. Azonos a módszer is, a másolás. A másolás végigkíséri a művészet történetét: a metódus a festőtanoncok, majd később az akadémiai képzésben részt vevők tanulását segítette. Ahogy a Képzőművészeti Egyetemen is sokáig másoltak klasszikus festményeket, úgy a szobrokhoz is antik vagy klasszikus példákat használtak (amelyek persze nagyrészt másolatok voltak – a Szépművészeti Múzeum szoborgyűjteménye is gipszmásolatokon alapult). Bár a másolás típusainak érdekes története van a replikátoroktól a hagyományos vagy az MI által generált hamisítványokig, viszonylag ritka az a megoldás, hogy egy képen belül több mű másolata is megjelenjen (Images from Different Newspaper, Széll Ádám; All the Images from Complete Collection Catalogue of S.M.A.K, Mureșan).

Ezeket az egymásba nyomódó képi jeleket Domokos Ferenc a kiállításhoz írt szövegében a címben idézett sporttaktikához köti; a szétszóródás, a megosztás következtében a „lényeges és a lényegtelen” képi információk összekeverednek, így a mindent elárasztó kép­cunami összezavar. Mára a kép státusza is bizonytalanná vált; kérdés, hogyan szabadíthatja fel vagy írhatja felül mindezt egy művész.

Széll fiatal művész (már több egyéni kiállítással a háta mögött), aki indigót, ezt a sajátos „nyomhagyásos” technikát használja. Maga az indigó Erdély Miklós munkásságához köthető, aki azon kérdésre fókuszált, hogy egy rajzolt vonalból hogyan válik az indigón keresztül másolat, s hogyan őrzi meg és „viszi tovább” a másolópapír a vonalak nyomát, hogyan válik maga is a rajzi emlékek őrzőjévé. Széll folyamatosan átrajzolja, eltolja, dekonstruálja az eredeti formát; ebben az esetben az aktuális tömegkultúrát közvetítő újságok rajzait.

Mureșan már hosszú ideje foglalkozik azzal, hogy kedvelt klasszikus művészeiről (Vermeer, George Grosz, Piero della Francesca) szóló katalógusokat és könyveket átmásolja, továbbgondolja. Itt az eredetileg a genti S.M.A.K. terében bemutatott dobozszerű makett egyik rajza látható (amely a genti gyűjtemény katalógusának összes képét feldolgozza). Míg Mureșan finom rajztablója szinte lebeg, telis-tele fátyolszerűen felbukkanó majd eltűnő részletekkel, Széll rajzait az egyre fokozódó zaj jellemzi; a kezdetben még felismerhető részleteket a sorozatos átmásolás elnyeli, a vonalak mixe a képi referenciákat totális káoszba sodorja.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.