Itt van háromszor kilencvenkilenc vers, jól befogadható ciklusokban, tematikus átjárással és erős drámai ívvel. A társadalmi viszonyok aprólékos finomságú, egyszerre empatikus és ironikus észlelése, a hol rácsodálkozó, hol kognitív szemlélet, és a minimális szabadságszint deficitjei miatti szorongások szervezik narratívába a verseket. A szövegeket pedig rafinált kis szálak hálózzák be, amelyek nélkül nem is tudnánk elképzelni egy Szijj Ferenc-kötetet, ilyenek a mindent átható zenei utalások és persze a groteszk humor. Na meg a szerkesztettség, az a megbízható olvasói érzés, hogy itt bizony semmi sincs véletlenül, végül minden a maga helyén van, vagy oda kerül.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
