Nagyjából fél évszázaddal ezelőtt Coppolával, Scorsese-vel, Lucasszal és másokkal, az avítt hollywoodi műfaji filmezéstől elszakadni merészelő, az európai újhullámok, ázsiai filmek szemléletét integráló nemzedékkel indult, és azt az utat is járta végig, mint pályatársai, ki így, ki úgy: az elért és megérdemelt sikert követően előbb-utóbb mindannyian maguk mögött hagyták az izgalmas, újító szellemű alkotói szemléletet, s ugyanannak a Hollywoodnak (nevezzük az egyszerűség kedvéért így az amerikai mainstream filmet) váltak arcaivá, amelyet meghaladni akartak. Már, ha meg akarták haladni ezt a hollywoodoskodást egyáltalán. Vagy nem is? Utat nyitottak a független filmes látásmód érvényesülésének, integrálták a kortárs művészfilm eredményeit (látásmódját, dramaturgiáját, képi merészségét stb.) a mainstreambe – kiüresítve azokat, megágyazva, elsősorban Spielberg, napjaink infantilis szuperhősös baromságainak.
Spielberg most közönség elé bocsátott kvázi önéletrajzi anekdotafüzérét egy másik legnagyobb filmrendező jelenete zárja. Az ájult rajongással egyszersmind parodisztikusan megjelenített John Ford már-már beavatással felérő tanácsa, amelyet Spielberg ifjú titán alteregójának ad – Mester okítja zöldfülűt, épp csak taslit nem ad –, egyszerre nevetséges és tanulságos. A tanács veleje: a film semmi más, merő hatás.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
