Film

Egy zseni gyermekkora

Steven Spielberg: A Fabelman család

  • 2023. január 18.

Kritika

Spielberget szokták a világ legjobb filmrendezőjének is nevezni egyesek. Nagyon nem az, viszont az újabb kori, elsősorban amerikai filmtörténetnek, és a műfajra gyakorolt amerikai kulturális befolyás kizárólagossága miatt a világ filmtörténetének is csakugyan meghatározó, kifejezetten emblematikus alakja.

Nagyjából fél évszázaddal ezelőtt Coppolával, Scorsese-vel, Lucasszal és másokkal, az avítt hollywoodi műfaji filmezéstől elszakadni merészelő, az európai újhullámok, ázsiai filmek szemléletét integráló nemzedékkel indult, és azt az utat is járta végig, mint pályatársai, ki így, ki úgy: az elért és megérdemelt sikert követően előbb-utóbb mindannyian maguk mögött hagyták az izgalmas, újító szellemű alkotói szemléletet, s ugyanannak a Hollywoodnak (nevezzük az egyszerűség kedvéért így az amerikai mainstream filmet) váltak arcaivá, amelyet meghaladni akartak. Már, ha meg akarták haladni ezt a hollywoodoskodást egyáltalán. Vagy nem is? Utat nyitottak a független filmes látásmód érvényesülésének, integrálták a kortárs művészfilm eredményeit (látásmódját, dramaturgiáját, képi merészségét stb.) a mainstreambe – kiüresítve azokat, megágyazva, elsősorban Spielberg, napjaink infantilis szuperhősös baromságainak.

Spielberg most közönség elé bocsátott kvázi önéletrajzi anekdotafüzérét egy másik legnagyobb filmrendező jelenete zárja. Az ájult rajongással egyszersmind parodisztikusan megjelenített John Ford már-már beavatással felérő tanácsa, amelyet Spielberg ifjú titán alteregójának ad – Mester okítja zöldfülűt, épp csak taslit nem ad –, egyszerre nevetséges és tanulságos. A tanács veleje: a film semmi más, merő hatás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.