Film

Egy zseni gyermekkora

Steven Spielberg: A Fabelman család

  • 2023. január 18.

Kritika

Spielberget szokták a világ legjobb filmrendezőjének is nevezni egyesek. Nagyon nem az, viszont az újabb kori, elsősorban amerikai filmtörténetnek, és a műfajra gyakorolt amerikai kulturális befolyás kizárólagossága miatt a világ filmtörténetének is csakugyan meghatározó, kifejezetten emblematikus alakja.

Nagyjából fél évszázaddal ezelőtt Coppolával, Scorsese-vel, Lucasszal és másokkal, az avítt hollywoodi műfaji filmezéstől elszakadni merészelő, az európai újhullámok, ázsiai filmek szemléletét integráló nemzedékkel indult, és azt az utat is járta végig, mint pályatársai, ki így, ki úgy: az elért és megérdemelt sikert követően előbb-utóbb mindannyian maguk mögött hagyták az izgalmas, újító szellemű alkotói szemléletet, s ugyanannak a Hollywoodnak (nevezzük az egyszerűség kedvéért így az amerikai mainstream filmet) váltak arcaivá, amelyet meghaladni akartak. Már, ha meg akarták haladni ezt a hollywoodoskodást egyáltalán. Vagy nem is? Utat nyitottak a független filmes látásmód érvényesülésének, integrálták a kortárs művészfilm eredményeit (látásmódját, dramaturgiáját, képi merészségét stb.) a mainstreambe – kiüresítve azokat, megágyazva, elsősorban Spielberg, napjaink infantilis szuperhősös baromságainak.

Spielberg most közönség elé bocsátott kvázi önéletrajzi anekdotafüzérét egy másik legnagyobb filmrendező jelenete zárja. Az ájult rajongással egyszersmind parodisztikusan megjelenített John Ford már-már beavatással felérő tanácsa, amelyet Spielberg ifjú titán alteregójának ad – Mester okítja zöldfülűt, épp csak taslit nem ad –, egyszerre nevetséges és tanulságos. A tanács veleje: a film semmi más, merő hatás.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.