Pataki festőszakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, két éve DAAD ösztöndíjjal festészeti és grafikai mesterszakos Drezdában, de már pályája kezdetétől kitágította maga számára a festészet hagyományos kereteit. Művészete a személyes önvizsgálat és a társadalmi reflexió határán mozog, papíralapú rajzokban, fragmentált installációkban jelenik meg az identitás keresése és felbomlása. Eddigi munkáiban visszatérő motívumok voltak a labirintus, a ház, illetve az önhalál. A Covid alatt kezdett naplószerű, „ötperces” gyors rajzokat készíteni, ezek most a térben a padlón hevernek. Korábbi csoportos kiállításai során is megjelentek azok a motívumok, a széttöredezett mondatok, elhagyott tárgyak, bizonytalan jelek, amelyek most teljes narratívává sűrűsödnek.
A kiállítás címe felidézi Roland Barthes híres esszéjét, A szerző halálát (1967), amely szerint a szöveg jelentését nem az író szándéka, hanem az olvasó értelmezése határozza meg. E kiállítás mintha ennek a gondolatnak a kortárs vizuális parafrázisa lenne. A művész eltűnik, de a művek, töredékek, nyomok önálló életet kezdenek élni, a látogató pedig aktív részese lesz az értelmezésnek. A galériába lépve gyorsan kiderül, hogy a halál itt nem végpont, hanem metafora. A tér egyszerre hasonlít egy bűnügyi helyszínre és egy pszichológus rendelőjére, esetleg egy kihallgatószobára. Érezzük, valami drámai esemény történt: nyomokat gyűjtünk, de végső megoldást nem találunk, a bizonytalanság megmarad. A történet maga egyszerre személyes és nyitott. Ez a krimi ugyanis nem a klasszikus logikát követi, nincs tettes, sem megnyugtató lezárás. A bűntény maga a művészeti alkotó folyamat, amelyben a művész hol eltűnik, hol előlép, és mindig más alakban, más szerepben jelenik meg.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
