Kiállítás

Le nem zárt akták

Pataki Luca: How to Kill an Artist?

Kritika

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Pataki festőszakon végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, két éve DAAD ösztöndíjjal festészeti és grafikai mesterszakos Drezdában, de már pályája kezdetétől kitágította maga számára a festészet hagyományos kereteit. Művészete a személyes önvizsgálat és a társadalmi reflexió határán mozog, papíralapú rajzokban, fragmentált installációkban jelenik meg az identitás keresése és felbomlása. Eddigi munkáiban visszatérő motívumok voltak a labirintus, a ház, illetve az önhalál. A Covid alatt kezdett naplószerű, „ötperces” gyors rajzokat készíteni, ezek most a térben a padlón hevernek. Korábbi csoportos kiállításai során is megjelentek azok a motívumok, a széttöredezett mondatok, elhagyott tárgyak, bizonytalan jelek, amelyek most teljes narratívává sűrűsödnek.

A kiállítás címe felidézi Roland Barthes híres esszéjét, A szerző halálát (1967), amely szerint a szöveg jelentését nem az író szándéka, hanem az olvasó értelmezése határozza meg. E kiállítás mintha ennek a gondolatnak a kortárs vizuális parafrázisa lenne. A művész eltűnik, de a művek, töredékek, nyomok önálló életet kezdenek élni, a látogató pedig aktív részese lesz az értelmezésnek. A galériába lépve gyorsan kiderül, hogy a halál itt nem végpont, hanem metafora. A tér egyszerre hasonlít egy bűnügyi helyszínre és egy pszichológus rendelőjére, esetleg egy kihallgatószobára. Érezzük, valami drámai esemény történt: nyomokat gyűjtünk, de végső megoldást nem találunk, a bizonytalanság megmarad. A történet maga egyszerre személyes és nyitott. Ez a krimi ugyanis nem a klasszikus logikát követi, nincs tettes, sem megnyugtató lezárás. A bűntény maga a művészeti alkotó folyamat, amelyben a művész hol eltűnik, hol előlép, és mindig más alakban, más szerepben jelenik meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.