A férfiak elrohannak mellette, ő pedig ott marad mozdulatlanul egészen addig, amíg egy újabb kört téve korábbi üldözői ismét el nem hagyják. Ekkor mintha felriadna, és hadonászva utánuk indul. Ki üldöz kit? Van-e egyáltalán köze egymáshoz az üldözőnek és az üldözöttnek? Mintha ez lett volna a nagy hírű társulat előadásának kulcskérdése. A három darabot felölelő produkciót a Nederlands Dans Theater fiatalabb társulata, az NDT 2 mutatta be, amely nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a már elismert koreográfusok mellett fiatal, kísérletező művészekkel is együttműködjön.
2017 óta most jártak először Magyarországon, és az igen változatos repertoárból Johan Inger, Botis Seva és Marcos Morau darabjait hozták el a Budapest Táncfesztiválra. Míg Inger darabját, a Walking Madet 2001-ben mutatta be az NDT 1 és azóta komoly figyelmet és számos elismerést kapott, Marcos Morau 2021-ben készítette a Folkå-t az NDT 2 táncosaival, Botis Seva Watch Ur Mouth című koreográfiáját pedig idén februárban láthatta először a közönség. A két szünettel játszott est nem csak a táncosok, a nézők számára is erőt próbáló lehetett volna, ha nem sikerül belső kapcsolatokat létesíteni a táncnyelvben és felfogásban is markánsan elütő darabok között. Vezérmotívumként az erőszak témája tér vissza újra meg újra, ezzel téve egyszerre általános érvényűvé és nagyon is aktuálissá az előadást. Azonban az erőszak kérdését vizsgálva mind az erőszaktevő, mind az áldozat szerepe átértelmeződik.
A Walking Madben az emberi létezés alapvető dichotómiájára helyezett hangsúlyt tovább fokozza a színpadot kettéválasztó mobil fal, amely a forgásai, dőlése, a rajta nyíló ajtók és a felette repülő tárgyak által nem is díszletként, hanem szinte szereplőként működik. A Walking Mad embere szerepe szerint férfi vagy nő, bár női táncosok is játszanak férfi szerepet és fordítva. A férfi vágyja, üldözi, majd fogva tartja és bántja a nőt. A nő önmagában élettelen, erőtlen. Vár és vágyik a férfira, majd befogadja, küzd vele és eltaszítja magától, csak hogy azonnal utána kapjon. Ez a kétosztatúság a motorja a darabnak, amely Ravel Bolerójának a tempójára tör előre – ismét csak – az őrület felé. A didaxistól azok a rendkívül hatásos mozzanatok mentik meg a koreográfiát, amelyekben az üldöző és az üldözött közötti határok elmosásával kérdéseket tud megfogalmazni állítások helyett.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
