Film

S most reménykedünk

Kathryn Bigelow: Feszült helyzet

Kritika

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

De nem kell visszamennünk az ókorig, hogy lássuk, nincs az a csapás és szörnyűség, amelyet ne lehetne ebből a két irányból megfogni. Hitlerről (ha már Chaplin), a zombikról és a világvégé­ről is készítettek már megkapó drámát és hasonlóan remek vígjátékot is; vagy ott van jelen dolgozatunk témája, az atomcsapás: komoly, mint egy vakbélműtét, sőt kevés komolyabb dolog létezik, mégis, egyszerre annyira abszurd, hogy az egész, évezredek óta épülő emberi civilizáció, amelyre büszkék vagyunk, mindössze egy gombnyomáson és néhány megalomán vezető hiúságán áll vagy bukik, hogy a legtöbbeknek vélhetően nem Sidney Lumet Bombabiztosa, vagy a Fonalak című nagy hatású brit tévéfilm ugrik be róla. Hanem mindenki kedvenc szatírája, a Dr. Strangelove.

Kathryn Bigelow azonban Kubrick távlati, komikus nézőpontja helyett igyekszik olyan közelről nézni a dolgot, hogy nincs az az elnöki válságterem falán szűkölő légy, aki ne kapná meg a maga drámáját. Valamikor napjainkban járunk, amikor a Föld egyetlen, hatalmas háborgó tenger: Oroszország hadban áll, Észak-Korea izmozik, Kína csendben cselsző, Irán és Pakisztán pedig olyan távoli, egzotikus veszélyként tűnnek fel, hogy annak kifejtésére nincs is szükség. Így amikor az Egyesült Államok védelmi rendszere rakétakilövést észlel a Csendes-óceánon, a Kuril-szigetek környékén, azt sem tudják, hova kapjanak: be nem jelentett tesztelés, balul elsült műholdkilövés, esetleg provokáció? Az, hogy valaki atomcsapást intézett ellenük, valahol a vészforgatókönyvek leghátsó lapjain rejtőzik, így amikor egyre bizonyosabbá válik a dolog, bármilyen késő, nem tudnak mást tenni, mint válságstábokat és Zoom-értekezletet összehívni. A bomba vészesen közeledik Chicago felé, az ország vezetésének pedig döntenie kell: azonnali válaszcsapást indítanak (ki ellen?), vagy bíznak abban, hogy megússzák a dolgot tízmilliós metropoliszuk elpusztulásával.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mesterségvizsga

Egyesek szerint az olyan magasröptű dolgokhoz, mint az alkotás – legyen az dalszerzés, írás, vagy jelen esetben: színészet –, kell valami velünk született, romantikus adottság, amelyet jobb híján tehetségnek nevezünk.

Elmondom hát mindenkinek

  • - ts -

Podhradská Lea filmje magánközlemény. Valamikor régen elveszett a testvére. Huszonhét évvel az eltűnése után Podhradská Lea fogta a kameráját és felkerekedett, hogy majd ő megkeresi.

Nem oda, Verona!

  • - turcsányi -

Valahol a 19. század közepén, közelebbről 1854-ben járunk – évtizedekre tehát az államalapítástól –, Washington területén.

Nagyon fáj

  • Molnár T. Eszter

Amióta először eltáncolta egy kőkori vadász, ahogy a társát agyontaposta a sebzett mamut, a fájdalom a táncművészet egyik legfontosabb toposza.