31 millió euróért vásárolt kikötőt a kormány Triesztben

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. július 5.

Külpol

100 millió eurós infrastrukturális beruházást terveznek a kikötőben.

Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Triesztben.

Szijjártó Péter Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében.

A vámszabadkikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket, amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente - ismertette a miniszter.

Kiemelte, hogy a kikötőről aláírt megállapodás az elmúlt évek egyik legfontosabb szerződése, amely stratégiai fontosságú a magyar vállalatok és Magyarország számára.

A megállapodással új fejezet kezdődik a magyar-olasz kapcsolatokban, a két ország közötti együttműködés pedig még soha nem volt ilyen bíztató - fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Olaszország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és egyben az ötödik legfontosabb beruházó Magyarországon, 700 olasz vállalat több mint 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Matteo Salvini és Szijjártó Péter

Matteo Salvini és Szijjártó Péter

Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt

Matteo Salvini azt hangsúlyozta, hogy a „fejlődés irányába nyitnak kikötőket”, és olyan együttműködési megállapodásról van szó, amely kiemelten hozzájárul az olasz gazdaság növekedéséhez.

A politikus elmondta, hogy Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalásán beszéltek az energetikai területről, mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködésről, közös védelmi elgondolásokról.

Hozzátette, hogy tárgyaltak nagy infrastruktúrális együttműködésről, amelynek keretében Magyarország együttműködik Olaszországgal. Energetikai útvonalakról is beszéltek, amelyek szintén független összeköttetést biztosítanak a két ország között.

Salvini úgy vélekedett, hogy ezek gazdaságilag Trieszt városa számára is nagyon fontos lépések, Magyarország gazdasága pedig kibontakozóban van és „erős fejlődési útvonalon” halad.

Salvini elmondta, hogy péntek délelőtt felhívta Bostjan Poklukar szlovén és Davor Bozinovic horvát belügyminisztert, mert nyitott kikötőket szeretnének, nyitott határokat, amelyek a gazdagságot erősítik. Elmondta azt is, hogy Friuli-Venezia Giulia tartomány kormányzója, Massimiliano Fedriga szeptemberben ellátogat Magyarországra, ahova ő is igyekszik elkísérni a kormányzót.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.