A csehek gondoskodnak az ukrán gyerekek oktatásáról

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. március 3.

Külpol

Csehország azzal számol, hogy akár félmillió menekült is érkezhet hozzájuk. 

Csehországban ukrán iskolahálózatot hoznak létre, amelyben ukrán tanítók az anyanyelvükön fogják oktatni a menekültek gyermekeit - közölte a cseh oktatási minisztérium csütörtökön Prágában.

 Az Ukrán Egyosztályosok elnevezésű projektet az oktatási tárca támogatásával a prágai ukrán nagykövetség és néhány civil csoport és alapítvány szervezte. Az első három osztály - egy Prágában, kettő Brünnben - már hétfőn megnyílik, egyelőre mintegy 20-25 tanulóval. Érdeklődésük esetén a menekültek az interneten vehetik nyilvántartásba gyermekeiket. Ez vonatkozik a tanítókra is. A szükséges tankönyveket Nyugat-Ukrajnából biztosították. A tanítókat ezekben az egyosztályosokban ukrán anyanyelvű pszichológusok is segíteni fogják.

Petr Gazdík oktatási miniszter szerint a kormány jelenleg azzal számol, hogy a következő hetekben, hónapokban akár félmillió ukrajnai menekült is érkezhet Csehországba. Számuk csütörtökön meghaladta a 30 ezret. Vít Rakusan belügyminiszter közlése szerint most naponta mintegy ötezer ukrajnai menekült érkezik Csehországba. "A helyzet rendkívül képlékeny, naponta változik" - jegyezte meg Petr Gazdík.

A miniszter szerint jelenleg már több mint száz alapiskola-köteles ukrán gyermek van Csehországban, és számuk folyamatosan emelkedik. Lehetőségük van beiratkozni a cseh iskolákba is. Az iskolákat a tárca már tájékoztatta az eljárásról, s módszertani útmutatást adtak ki arra vonatkozóan is, hogyan kezeljék a tanítók a konfliktust a diákokkal beszélgetve. A prágai sajtóban olyan információk is megjelentek, hogy néhány iskolában kisebb incidensek voltak ukrán és orosz diákok között, de mint a hatóságok hangsúlyozták, egyedi esetekről volt szó.

Csehországban a hivatalos kimutatások szerint mintegy 150 ezer ukrán és 100 ezer orosz állampolgár él és dolgozik tartósan, s gyermekeik cseh iskolákat látogatnak. A két közösség kapcsolatában nincsenek komolyabb problémák.

Az ukrán és orosz diákokkal működő iskolákban rövid időn belül pszichológusok is a gyermekek rendelkezésére állnak majd.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”