Készülődnek a delegációk a béketárgyalások folytatására

  • narancs.hu
  • 2022. március 3.

Külpol

Az ukránok humanitárius folyosók létrehozását szeretnék elérni.

Csütörtökön kerül sor az oroszok és az ukránok közötti béketárgyalások következő fordulójára Fehéroroszországban. Az ukránok már megérkeztek, erősítette meg Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadója. 

Korábban egy videókonferencia alkalmával erősítette meg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy a tárgyalásokra mindenképp sor kerül. Kitért arra is, hogy az ukrán fél szándékosan érkezik később, ezt azonban semmi sem bizonyítja. Megemlítette azt is, hogy Ukrajna az Egyesült Államok bábállama, közölte a CNN

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szintén csütörtökön azt mondta, hogy az orosz delegáció egész éjjel várta az ukrán tárgyalófeleket, ahogy most is azt teszi. Mint tudják, a tárgyalások még nem kezdődtek el, az ukránok nyilvánvalóan nem sietnek, reméljük, hogy hamarosan megérkeznek -tette hozzá. 

Az első alkalommal, hétfőn öt órán keresztül folytak a tárgyalások, eredménytelenül.

Ezek után úgy volt, hogy a béketárgyalás szerdán folytatódik, ám csütörtökre került át az időpont. Akkor az is szóba került, hogy a tűzszünetről is tárgyalhatnak az ukránok és az oroszok.

A tárgyalások során Kijev egyik fő célja az ún. humanitárius folyosó kialakítása.

Egy ilyen útvonal lehetővé teszi azt, hogy a civilek biztonságban elmeneküljenek a háború sújtotta területekről. Mostanra elérte az egymillió főt az Ukrajnából menekülők száma, közben pedig az oroszok folyamatosan támadják a nagyobb ukrajnai városokat.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Ukrajnát demilitarizálni, illetve nácítlanítani kell. Hozzátette azt is, Kijevnek is jóvá kell hagyni, hogy a Krím-félsziget hivatalosan is Oroszországhoz tartozik. A Donyecki Népköztársaságot és a Luhanszki Népköztársaságot pedig már elismerte Moszkva – írja a BBC

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”