A jogállamiság biztosításához kötné az EU az uniós forrásokat

  • narancs.hu
  • 2017. július 25.

Külpol

Ajaj.

A tagországoknak szánt uniós támogatásokat a jövőben a jogállamiság általános elveinek biztosításához kell kötni – jelentette ki Vera Jourova, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosa Brüsszelben kedden, sajtótájékoztató keretében.

Újságírói kérdésre válaszolva a cseh uniós biztos elmondta, hogy egyetért azzal a bizottsági felvetéssel, amely az uniós alapokhoz való hozzájutás feltételéhez kötné a jogállamiság elveinek betartását.

Vera Jourova hangsúlyozta, az uniós alapok a tagországok közös vagyonát jelentik, ezért figyelemmel kell lenni azok kiosztására, és a kiosztás biztosítékaira a tisztességes és igazságos beruházások támogatása érdekében.

Jourova aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az uniós alapokból olyan országok is részesülnek, amelyek nem tartják tiszteletben a jogállamiság elveit, és amelyek esetében az uniónak nincsenek biztosítékai a korrupció és a csalás elkerülésére, vagy az elkövetők felelősségre vonására.

Most épp a lengyelek vannak porondon a vitatott igazságügyi reform miatt, ám – mint tudjuk – nem csak Lengyelország jogállamiságával van probléma. Demokráciadeficitért Orbán Viktornak sem kell a szomszédba mennie.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.