A két Korea közösen rendezné meg a 2032-es olimpiát

  • narancs.hu
  • 2018. november 2.

Külpol

A NOB elnöke “nagyon üdvözli” a pályázatot.

Észak- és Dél-Korea sportvezetői arról állapodtak meg egy hogy levélben erősítik meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2032-es nyári játékok közös megrendezésére vonatkozó szándékukat – írja az MTI.

A pályázat előzménye Kim Dzsong Un és Mun Dzse In október 19-i csúcstalálkozója volt, amikor akkor a két vezető abban is megállapodott, hogy közösen vesznek részt nemzetközi versenyeken, így már a 2020-as tokiói olimpián is. Az olimpiai pályázat ötletét Do Dzsong Hvan dél-koreai sportminiszter vetette fel, és az elképzelést Thomas Bach NOB-elnök is "nagyon üdvözölte”.

Az MTI szerint a két Korea közötti együttműködés az idei, phjoncshangi téli olimpia sikerére épül: az észak-koreaiak ötkarikás részvétele nagyban hozzájárult ahhoz, hogy csökkenjen a feszültség a félsziget két országa között.

false

 

Fotó: wikipedia

Addig persze sok minden történhet, ám abban egészen biztosak lehetünk, ha azonnal elkezdődnének olimpiai munkálatok, akkor a mai Észak-Korea semmitől nem riadna vissza a nagy cél érdekében; képes lenne ezreket is a halába küldeni a „játékok jegyében”.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.