A külügy szerint az amerikai nagykövetből egy baloldali politikai aktivista beszélt

  • narancs.hu
  • 2024. március 14.

Külpol

David Pressman csütörtöki beszédében azt mondta, az Egyesült Államok nem fog kivárni a kormánnyal kapcsolatban, cselekedni fog. 

„Magyarország mindig nagy tisztelettel tekintett és tekint az Egyesült Államokra. Ez a mai beszéd azonban nem egy nagykövethez méltó beszéd, hanem sokkal inkább egy baloldali politikai aktivista beszéde volt” – reagálta Menczer Tamás külügyi államtitkár David Pressman amerikai nagykövet csütörtöki beszédére, melyben olyan állításokat tesz, miszerint:

„Lehet, hogy az Orbán-kormány ki akarja várni az Egyesült Államok mostani kormányának leköszönését, de mi biztosan nem fogunk kivárni az Orbán-kormánnyal kapcsolatban. Amíg Magyarország várakozó állásponton van, mi cselekedni fogunk.”

David Pressman arra is kitért, hogy Magyarország másként viselkedik, „mint a szövetség bármely más tagja”, és ez „arról szól, hogy egy régi barát és a szövetséges olyan dolgokat mond és tesz, amelyek aláássák a bizalmat és a barátságot”. Továbbá felsorolta aggályait a magyar kormányt illetően. 

„A kormányzati hatalom minden aspektusának bebiztosítása – a közbeszerzéstől az engedélyezésen át az idegenforgalmi támogatásokig, a koncessziókig, az adó- és ellenőrzési intézkedésekig, a szabályozási politikáig – a pártvezetők, családtagjaik, sógoraik vagy régi barátaik tulajdonában lévő vállalatok számára teremt kedvező feltételeket – ezek ismét nem szavak, hanem tettek” – fogalmazott. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.