A pápa egy bucsai ukrán zászlóval a kezében sürgette a békét

Külpol

Meg is csókolta Ferenc pápa a kegyetlen mészárlás helyszínéről küldött zászlót.

 

„Ez a zászló a háborúból, a mártírok városából, Bucsából érkezett. Ne felejtsük el őket! Ne felejtsük el Ukrajna népét!” – mondta szerdai audenciáján a katolikus egyházfő.

Szerinte Ukrajnából remény helyett egyre tragikusabb háborús hírek érkeznek, s felhívta a figyelmet arra, hogy nő az asszonyok és gyerekek ellen elkövetett atrocitások száma.

Ferenc pápa nem először szólalt fel a háború ellen: legutóbb vasárnap, máltai látogatásán

szentségtörőnek nevezte az Oroszország által indított háborút, Ukrajna sorsát pedig a mártírokéhoz hasonlította.

A Kijevtől 30 kilométerre északnyugatra fekvő Bucsában az ukrán hatóságok beszámolói szerint rengeteg, kegyetlenül kivégzett ember holttestét találták meg a térséget egy hónapig ellenőrzés alatt tartó orosz csapatok kivonulása után. A halálos áldozatok pontos száma még nem ismert.

Az Európai Unió, az ukrán főügyésszel együttműködve, nyomozócsoportot hozott létre a tömeggyilkosságok bizonyítékainak összegyűjtésére, dokumentálására, elemzésére, valamint a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények kivizsgálására.

Ukrajnai h?bor? - Ferenc p?pa

 
Ferenc pápa a bucsai ukrán zászlóval 2022. április 6-án
Fotó: Ettore Ferrari/ANSA/EPA/MTI
 

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök népirtásnak és a második világháború óta elkövetett legszörnyűbb háborús bűncselekménynek nevezte a mészárlást.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.