A román nacionalisták Klaus Iohannis államfő megbuktatását tervezik

  • narancs.hu
  • 2021. november 1.

Külpol

Illetve Florin Citu ügyvezető kormányfőtől is szabadulnának, és előrehozott választásokat követelnek a vírusválságban lévő országban.

Klaus Iohannis román államfő felfüggesztését és leváltását kezdeményezi a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) – jelentették be hétfőn a bukaresti parlamentben a nacionalista és vírustagadó szólamokkal tavaly decemberben parlamenti képviselethez jutott párt vezetői. Az MTI beszámolója szerint az AUR Iohannist teszi felelőssé a politikai válságért, és már korábban kilátásba helyezte, hogy az elnök felfüggesztését kezdeményezi, ha nem mondatja le Florin Citu ügyvezető kormányfőt, és nem ír ki előrehozott választásokat.

George Simion, az AUR társelnöke azt állította: más pártok törvényhozóitól is ígéretet kapott arra, hogy aláírják a kezdeményezést. Bejelentette: kedden megkezdik az elnök felfüggesztését célzó aláírásgyűjtést a parlamentben, ugyanakkor az AUR „Iohannis leváltását követelő híveinek százezreit” is arra kérte, hogy online, vagy a párt aktivistái által szervezett akciókon személyes aláírásukkal adjanak nyomatékot a kezdeményezésnek.

Simion azt mondta: a mostani második - szerinte kudarcra ítélt - kormányalakítási kísérlet meghiúsulása esetén tavasszal előrehozott választásokat kell kiírni, és ez kiváló alkalom lehet arra, hogy a választók egyben Iohannis leváltásáról is szavazzanak.

Romániában a közvetlenül választott elnököt ugyanis a parlament legfeljebb 30 napra függesztheti fel hivatalából, ez idő alatt pedig népszavazást kell rendezni az elnök leváltásáról. Az államfő felfüggesztéséről akkor szavaz a parlament, ha ezt a törvényhozók legalább egyharmada – 156 képviselő és szenátor – kezdeményezi. Az AUR-nak kilencszázalékos parlamenti képviselete van.

Ludovic Orban, a két éve korányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke, aki több mint tíz követőjével együtt kilépett a PNL frakciójából, élesen támadta Iohannist, és már korábban jelezte: kész megszavazni az elnök felfüggesztését, mert szerinte véget kell vetni annak a politikai „ámokfutásának”, amellyel - a PNL jelöltjeként Orban pártelnöksége idején újraválasztott – államfő „semmibe veszi a románok érdekeit”.

A legnagyobb frakcióval rendelkező, két éve ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) óvatosan nyilatkozott az elnök felfüggesztésének lehetőségéről, arra hivatkozva, hogy már két hasonló – Traian Basescu korábbi elnök ellen elindított – kezdeményezéssel „megégette magát”. Sorin Grindeanu, a PSD ügyvezető elnöke jelezte: akkor veszik fontolóra, hogy támogassák-e az AUR kezdeményezését, ha a tavaly decemberben alakult jobbközép kormányból kilépett, és ezzel a jelenlegi kormányválságot előidéző Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is ezt teszi. Dacian Ciolos, az USR elnöke szerint azonban Romániában elegendő válság van, (teljes jogú) kormánya sincs az országnak, nem kell újabbal tetézni.

Az Avangarde közvélemény-kutató intézet múlt heti felmérése szerint a romániai kormányválság kirobbanását követően egy hónap alatt felére (14 százalékra) esett vissza Klaus Iohannis államfő bizalmi indexe. Florin Citu ügyvivő miniszterelnökben, a PNL elnökében a megkérdezettek alig 7 százaléka bízik, a szélsőséges AUR támogatottsága viszont 14 százalékra emelkedett.

Mindeközben Romániában tombol a koronavírus-járvány. Múlt hét szerdán egyetlen nap alatt 512 halálos áldozata volt a járványnak az országban, az egy nap alatt regisztrált új fertőzöttek száma pedig megközelítette a 15 ezret. Eddig több mint 46 ezren vesztették életüket covid-fertőzés következtében, miközben mindössze a román állampolgárok 33 százaléka oltatta be magát.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A tudatlanság hatalma

  • - turcsányi -

A Leidseplein (Leiden tér) Amszterdam kitüntetett helye, valaha ide futott be a leideni út, ma turisták éjjel-nappali gyülekezőhelye, fények és nyüzsgés, a létező világok legjobbika, kábé száz méterre innen lőtték fejbe 2021 nyarán Peter R. de Vriest, az ország egyik vezető bűnügyi újságíróját, aki épp egy híres maffiaper koronatanújának volt a tanácsadója.

A levegőben

Magyarországon elképzelhetetlen a zsigeri gyűlölet, amely a francia rendőröket övezi különféle (elsősorban, de nem kizárólag) szélsőbaloldali eszmék hívei közt.

Úgyszólván páratlan

Mivel itthon a téma jószerivel a futottak még kategóriájába sem tartozik, megemlítenénk, hogy jövő vasárnap rendezik Romániában az államfőválasztás megismételt első fordulóját. (A második menet, már ha semmi nem jön közbe, május 18-án lesz.)

Elfogytak az ötletek

A miniszterelnök minden évben tiszteletét teszi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évindító konferenciáján – az idén ezt március 7-én tartották. A szokásos menetrend szerint a kamara elnöke, a gazdasági miniszter és a jegybank elnöke is szólnak a meghívottakhoz – s bár 2021 óta Matolcsy György már nem tűnt fel az emelvényen, Varga Mihály most igen.

Mindenki ellenzékben

Egy évvel az országgyűlési választások előtt a 15 éve kétharmados parlamenti többséggel kormányzó Fidesz kapkod, híres-hírhedt kommunikációja csak követni képes Magyar Péterét. A kormánypárt gyarapodó aljasságaival leginkább a már sokszor legyőzött parlamenti ellenzék foglalkozik.